TULAJDONSÁGOK

ÉLETEM TÖRTÉNETE

Reggel elég korán keltem, mert mint mindig most sem tudtam annyit aludni, mint kellene. Hat óra volt, de a nap már fent volt az égen, és azt sugározta felém, hogy „Nem! Nem aludhatsz vissza!”. Az iskolától nagyjából tíz percre lakom, ezért nem kellene se korán kelnem, se nagyot túráznom reggelente, de mit tehetnék, ha egyszerűen nem tudok többet az ágyban maradni? Felkászálódtam tehát, és felöltöztem a legújabb divat szerint, amit őszintén szólva elég bénának tartottam. De a többieknek ez tetszett, szóval nekem is ezt kellett hordanom. A hajamat copfba kötöttem, és már mentem is a fürdőszobába, hogy valami újfajta „gyönyörű” sminket próbáljak ki, aminek a folyamatát tegnap mutatta meg Gabi, az egyik pletykafészek. A tehetségem a sminkelésben már egész jó, mivel az utóbbi pár évben ki tudja hányszor mázoltam a képemre valami szart. A lényeg a lényeg, hogy ezzel hamar kész voltam, és még így is volt rengeteg időm, így leültem, és az aktuális könyvemet kezdtem el olvasni. Nagyjából hét körül lementem reggelizni, persze anyukám már régen ott volt a konyhában, és rántottát sütött, ami nála azt jelenti, hogy nincs jó napja, így veszekedtem vele egy sort olyan apróságokon, mint hogy miért pont ezt a neon zöld színű zoknit vettem fel. Igen, még a szüleimnek se mondtam el, hogy igazából az iskolában végig csak színészkedek, mert úgy gondolom, hogy nekik ehhez nekik nincs sok közük. Miután végeztünk a vitával, elindultam, mert tegnap megígértem egy csajnak a suliból, hogy majd megpróbálunk beszélni az egyik menő tizedikes sráccal, hátha bevágódunk nála. Fantasztikus program, mit ne mondjak. Az iskolához érve már láttam, hogy az udvaron állt minden egyes „ultramenő” diák, akiket én a legbunkóbb vagy legidegesítőbb címmel illetnék inkább. Ekkor egy padnál megláttam azt a lányt, aki miatt ma korábban jöttem, amint éppen egy kilencedikes lányt bántott a kerek szemüvege miatt. Ilyenkor szoktam azt kérdezni magamtól, hogy ezeknek nincs jobb dolguk, mint valakit piszkálni? Főleg ha ez egy olyan dolog, amiről az az ember nem is tehet. Odamentem hozzájuk, és üdvözöltem az álbarátnőmet. A neve persze nem jutott eszembe. Ezután elmentünk, és elkezdődött a marha jó programom, amin végig olyanokat mondtam, hogy „Tényleg, de cuki!” vagy „Azt hallottam, hogy azzal a rusnya tízedikessel jár.” A csengő akkor tényleg megváltásként szólt, és szinte rohantam be az épületbe, bár ott lelassítottam, mert mégis ki akar Máday áldozatává válni? Az óráim unalmasan teltek, néha valami plázacicával chatteltem, de egyéb dolog nem történt. Órák után hívtak páran, hogy megyek-e plázába, de én nemet mondtam erre a „szuper” ajánlatra, és inkább az innen sok metró állomásra lévő könyvtár felé vettem az irányt, hogy találkozhassak régi jó barátnőmmel, Hannával, akivel tényleg jóban vagyok. A könyvtárban nem voltak sokan, így jól eltudtam beszélgetni vele. Úgy öt fele hazamentem, és tanultam, de a házikat nem írtam meg, mert a „menők” óra előtt szokták lemásolni valakiről. Ezek után még beszélgettem néhány libával a facebook-on, aztán mentem aludni.