Már negyed egy múlt és egy ideje elvesztettem Minit, Hannit, szóval fogalmam sincs, hogy merre lehetnek. Ami azt illeti, önmagamat is egy kicsit, és noha tudom, hol vagyok, halványlila gőzöm nincs, hogyan megyek haza. A vicces az, hogy amikor elindultam otthonról, úgy voltam vele, hogy egy kis lájtos deákozás belefér a péntek estémbe, sőt… még azt is megfogadtam – ne kérdezze senki, kinek, mert valakinek biztos – hogy nem iszom sokat. És igen, mindig itt cseszem el, mert akárhányszor elhatározom, hogy annyit iszok, hogy jól érezzem magam, mindig sikerül átesnem a ló túlsó oldalára.
Ha alkoholt fogyasztok, meglepően gyorsan jelentőségét veszti, hogy megtaláljam, akit keresek, tiszta felelőtlen leszek olyankor. Legalább is így vélekednék magamról józan állapotomban. Most szimplán úgy gondolom, hogy a vadon törvényei élnek, ahol a gyengék hullnak el, márpedig ha nekiállok másokkal foglalkozni, magam helyett, akkor bebizonyítom, hogy függök tőlük, és a függőség egy gyengeség. Lásd, mit tesz az emberekkel az, ha rá vannak szokva valamire. Ja igen, most épp a drogosokra gondolok. Na, ugye, hogy igazam van?
Igazából hunyorítanom kell, hogy bebizonyosodjak, jól látok e, és előttem tényleg az áll e, akire gondolok. Véééégre egy ismerős arc! A szervező őszintén kitett magáért, rengeteg ember gyűjtött össze, ami persze jó dolog a buli szempontjából, a szomorú igazság csupán az, hogy a 70%-kukat nem is ismerem.
- Bocsi, megmondanád, hogy mennyi az idő? – kérdi valami szintén jó erőben lévő – ha értitek, amire gondolok – sráckó, akinek amúgy épp hogy megértem a kérdését, mert úgy látszik, neki „az erő” a kelleténél is jobban elvette az eszét. Egy nap lehet, hogy egy Pina Coladat kéne feleségül vennie, ha már ilyen szépen „szerzik meg” felette az irányítás az alkoholok. A kis koktélhölgy biztos soha nem csalná meg.
- Nincs rajtam karóra, bocs – válaszolok, de rá se nézek, mert épp Rózit pasztázom. Talán. Természetesen nem mernék mérget venni rá – ha már ma este mindenfélével károsítottam a szervezetem – de remélem, hogy ő az, mert a srác kezd az agyamra menni. Tökre látszik, hogy csak nyomulna, igazán lekophatna.
- Bocsi, nem használom a mai technológia vívmányait, mert antikrisztusinak tartom az összeset. – jegyzem meg flegmán, amikor valami elérhetőséget kér. Aztán pedig szimplán csak ott hagyom, mert az állapotomhoz ilyenkor az is hozzátartozik, hogy olyan vagyok, mintha egy kamionnyi „lesz@rom’ tablettát nyakaltam be volna az este folyamán. Ha úgy vesszük amúgy, valamilyen szinten nem is hülyeség ez az állítás.
Megkocogtatom Rózi vállát mutatóujjammal, amikor pár centiméternyire állok meg mögötte. Valami fiúcskával cseveg, aki valószínűleg azt fogja mostantól gondolni rólam, hogy partycrasher vagyok, mert elviszem a társaságát. Vagy éppen azt a lányt, aki a hozzá hasonló „intelligens’ lények csak úgy neveznek, hogy „fixkúró”.
- Őszintén nem emlékszem, hogy miért beszéltük meg azt, hogy együtt megyünk haza, de én lassan elindulnék. És te? – kérdem, miközben körbenézek. – egy kicsit kezd lapos lenni a buli.
Az ismeretlen fiatalemberre mosolygok, amikor azt mondom, hogy lapos. Mert amúgy egy kicsit az egyszerűségére is utalni szerettem volna.
- Szóval? – teszek fel egy újabb kérdést, majd visszatartok egy ásítozást. Remélem, belemegy, mert kezdem retardáltnak érezni magam.