A Szent Johanna Gimnáziumban mindig vannak különleges programok, amelyekkel a vezetőség igyekszik feldobni a diákok életét. Ilyen például a minden évben megrendezett papír és palackgyűjtés, vagy a Valentin-hét, de még a Máday által megszervezett önkéntes munka is. Ezek nagy része általában kötelező, de van néhány olyan is, ami fizetős, és ezért nem kell mindenkinek részt vennie rajta. A mai alkalom is egy ilyen volt. Pár hónapja hirdette meg ezt az egynapos tanulmányi kirándulást az igazgató minden évfolyam számára. Sokan jelentkeztek, ezért egy teljes buszt bérelt az iskola a majdnem három órás útra. Kora reggel 7:40-kor már gyülekezni kellett, hogy 8 órára már az összes diák fent legyen a buszon, hiszen a várnál már 11 órára várták őket a vezetéssel meg minden mással, ami csak ott van. Természetesen a tanári kíséretnek előbb meg kellett jelenni, hogy minden érkező fiút és leányzót beleírjanak a jelenléti listába, és megnézzék, hogy nem-e hoztak magukkal valami alkoholt vagy dohányt. Mert az ugye szigorúan tilos a belső és a külső szent johannás programokon egyaránt. Engedélyezett volt azonban hozni rengeteg enni és innivalót, mivel egy egész napos ebéd nélküli tanútról volt szó, és persze pénzt is, amit például szuvenírre lehetett költeni. Érdemes volt ezenkívül telefont, fényképezőt, és egy kényelmes táskát vinni. Az iratok pedig természetesen szokás szerint ott kellett, hogy legyenek a gyerekeknél.
// No sziasztok, köszöntök mindenkit itt! =) A mostani körben mindenki érkezzen meg a buszhoz, ellenőriztesse le magát a tanároknál, igya meg a reggeli kávéját, beszélgessen a többiekkel stb. Péntekig van lehetőségetek írni, utána új hsz jön tőlem (Lechhel majd később írok). Ha valaki nem tud írni az nem baj (én megértem, ha sürgős suli/munka van), később is be lehet kapcsolódni, max. beleírod a hsz-ed elejébe, hogy itt voltál amúgy meg minden. Ez ugyanígy vonatkozik a következő körökre is. //
A Szent Johanna megint egy fizetős kirándulást szervezett minden évfolyam számára. Milla erre nem rég lett figyelmes, és annak érdekében, hogy sokkal több barátra tehetne szert, megkérdezte erről "nevelőjét". A hölgy természetesen bele egyezett, szerinte is remek ötlet az ilyen. Igen, a két nő megérti egymást, bár ez elvárható, mivel ők ketten nőneműek a házban. Milla jól kijön az idősekkel, sokat beszélnek, bár inkább a felnőttek magyaráznak miközben Milla bólogat, teljesen máshol álmodozva. Bizonyára kitalálhattad. Cortezről. A lány minden alkalmat megragad, hogy együtt legyen a fiúval, ha nem is táplál iránta a fiú komoly érzéseket, de barátok maradhatnak, azzal Milla megelégszik... Korán kelt a lány, hogy minnél hamarabb odaérhessen. Ez többnyire sikerült is, csak a make up volt 30 perces, az öltözék kiválasztása negyedórás, a becsomagolás meg egy órás. Halkan lépkedve vonult le a nappaliba, de hiába ment lábujjhegyen, a nagymama már ott várta és a lányon végig nézve elmosolyodott. Megdicsérve elbúcsúzott és kikísérte a lányt az ajtón. Milla útnak indult és egyhamar meg is érkezett, a diákok közül elsőnek. Leellenőriztette magát, majd várta a többieket.
Kapva kaptam az alkalmon, mikor megláttam a hirdetést az iskolában, miszerint lehetőségünk van jelentkezni egy tanulmányi kirándulásra, melynek keretein belül ellátogatunk Sárospatakra és megnézzük a várat. Na persze, mielőtt bárki azt hinné, hogy annyira megfogott az ötlet, hogy elutazhatok egy olyan városba, ahol még ezelőtt nem jártam, jobb tisztázni a dolgokat. Mindössze egy indokot kerestem, hogy ne kelljen az iskolában dekkolnom egész nap. Mikor felhoztam otthon az ötletet anyáék szívélyesen belementek, mivel ez milyen jó lehetőség a számomra! Ja, még mit nem. Természetesen, ha én megyek, akkor a húgomnak is jönnie kell, ami igazából nem zavar, úgysem egymással fogunk lógni egész nap, otthon épp elég időt töltünk együtt. Nem tart sokáig reggel elkészülnöm, nem fektetek sok időt arra, hogy kicsinosítsam magam. Még mielőtt Luca is elkészülne, lerohanok a ház elé elszívni egy szál cigit, mivel nem tudom vinni magammal a cigimet, mert elkobozzák. Maximum, ha nagyon kellesz, majd veszek ott, míg a tanárok nem figyelnek. Nem tart sokáig, míg elszívom, s mire észbe kapok már a suli parkolójában parkolok le a kocsival. Kiszállok egy szó nélkül, s megvárom, míg a húgom is kiszáll, hogy lecsukhassam a kocsit. Nincs túl sok kedvem odamenni a tanárokhoz, hogy átnézzék a cuccom, mivel szerintem ez személyiségjogokat sért, de muszáj megtennem. Az ellenőrzés közben végig az orrom alatt morgok és magamban szidom őket. Utálom ezt a rendszert! Nem vagyok már kisgyerek, nincs szükségem ilyen fajta felügyeletre. Mikor végzek, minden szó nélkül arrébb állok és látom, hogy már gyűlnek a diákok. Elég sokan jelentkeztek, amikor azt hittem nem lesznek sokan, mivel a suli sem nagy és nem igazán kedvelik a tanulók a tanulmányi kirándulásokat, de úgy tűnik ezt benéztem. Megállok a busz mellett és várom, hogy valaki megadja a vezényszót, hogy felszállhatunk. Mindjárt nyolc óra van és reggel még az átlagnál is morcosabb tudok lenni és már igazán rágyújtanék.
Amikor a szüleim megtudták valaki mástól, hogy egy sárospataki tanulmányi kirándulás kerül megszervezésre iskolánk keretein belül nagy lett otthon a felhajtás. Az én figyelmemet nem igazán keltette fel ez az egész várlátogatás amikor megláttam a felhívást hiszen pár évvel ezelőtt még családostul volt szerencsém látni. Egyszer bőven elég volt bejárni a terepet. Nem mondom, hogy unalmas volt, de második látogatásra biztos nem nagyon szolgálna a hely sok új információval.
Viszont drága szüleim a fejükbe vették, hogy jobban tenném ha elmennék. Hiszen nagyszerű alkalom lenne arra, hogy rákényszerüljek a szocializálódásra. Mert csak nem ülnék egész úton csendben, magamba fordulva. Ó, hogy mennyire alábecsülnek!
Ha meg is fordult egy pillanatra az agyamban az a kósza gondolat, hogy esetleg részt veszek ezen az utazáson rögtön el is illant amit az egészből kényszer lett. Addig folytatódott a győzködésem, hogy a végén már kisebb vitahelyzet alakult ki köztem és apám között. Szóval a választási lehetőségemnek lőttek amikor kihúztam azt a bizonyos gyufát az utolsó szóváltásunkkor. Már nem emlékszem, hogy pontosan mit mondtam de ez szolgált a büntetésemül.
Nem elég kínszenvedés, hogy egy olyan várat kell megnéznem aminek szinte minden részletét visszatudnám fejből idézni régről de ráadásul még korán is kellett kelnem. Szívesen hangot adtam volna nemtetszésemnek miközben helyet foglaltam a kocsink hátsó ülésén viszont túlságosan álmos voltam bármilyen lázadó megmozduláshoz. Inkább bekötöttem magamat és bedugtam a fülhallgatómat ezzel tudomásul adva környezetemnek, hogy nem kívánok csevegni.
Fejemet az ablaküvegnek döntve hallgattam egy kis Muse-t amikor is arra lettem figyelmes, hogy megálltunk. Nekiálltam összeszedni magamat majd pár szót váltottam a vezetőülésben ülő édesanyámmal arról, hogy minden nálam van-e és majd várhatólag mikor jövök. Ő pedig kedves szokásához híven egy puszit nyomott a homlokomra.
Életfájdalmas, hullafáradt arckifejezéssel támolyogtam oda az egyik felügyelőtanárhoz, mint valami zombi. Odaadtam a táskámat ellenőrzésre és bejelentkeztem, hogy felírjanak a jelenléti listára. Miután jó alaposan összeturkálták hátitáskám tartalmát félre álltam, hogy rendbe tegyem azt. Majd szememmel ismerős arcok után kezdtem el kutatni a már felgyülemlett tömegben. § Szószám: 322 § Zene: Muse § Megjegyzés:- copyright
Mikor megláttam a kiírást, hogy a suli tanulmányi kirándulást szervez nagyon megörültem. Egyrészt, hogy végre lesz alkalmam új embereket megismerni, másrészt, hogy végre megismerhetem Magyarországot is egy kicsit jobbam. Mióta hazaköltöztem apuhoz nem nagyon mozdultam ki Budapestről. Így a fővárost már kezdem kiismerni, főleg a környékünket, de mást még nem nagyon. Alig tudtam elaludni az este annyira izgultam a mai nap miatt. Többnyire minden új dolog előtt így vagyok. Egész éjjel forgolódom, próbálok elaludni és mire sikerül már csak pár órám van kipihenni magam. Persze ahogy most is mindig szörnyen fáradtan ébredek és mivel nem kávézom, mert utálom az ízét, így maradnak az energiaitalok. Reggeli után a szobámba megyek pakolódni. Miután mindennel elkészülök megkeresem aput és kérek tőle egy kis pénzt. Közben kiderül, hogy neki sürgős elintéznivalója akadt és nem tud eldobni a gimihez, így egy barátja fog elvinni. Nem kell sokat várnom és már látom is közeledni apu régi jó cimboráját. Beszállok az autóba és már indulunk is. Egy hatalmas gombóc kezd nőni a torkomban. Bár nem tudom miért izgulok annyira. Csak fura lesz, hogy most az egész suliból gyűlnek össze diákok és nem csak az osztályból, vagy az évfolyamból. Remélem azért lesz kivel beszélgetnem. Hamar megtesszük az utat és mire észbe kapok már meg is érkezünk. Megköszönöm a fuvart, majd elindulok a busz felé.
Tárgy: Re: Tanút - Sárospataki vár Pént. Márc. 25, 2016 9:21 am
Mindenkinek
Csak ne kelljen az tanórán lenni
Mikor megláttam a hirdetést, miszerint tanulmányi kirándulásra megyünk, azonnal kapva kaptam az alkalmon, hogy ne a tanórán kelljen ülni az osztályteremben. Sosem voltam az a jó gyerek, akit a tanárok és a szülei pesztrálnak. Sokkal inkább szerettem a magam útját járni, és ez általában be is jött. Attól függetlenül, hogy minden olyan dologban vagy őrültségben részt vettem, ami a tanárok szerint rossz volt, még jó tanuló voltam. Egyszerűen csak nem szerettem, ha bárki megmondja nekem, hogy mi a jó és a rossz. A külsőmmel nem törődtem sokat azon kívül, ami elvárható. Hajam kuszán omlik homlokomra, és még csak meg sem fésülöm. Ellenben befújom a hónaljam kedvenc dezodorommal, és a lezser hatás érdekében egy egyszerű trikót, és térdközépig érő, több zsebes, fekete farmernadrágot veszek fel sportcipővel, és kapucnis pulóverrel. A sarki közértben vettem ételt, chipset, és üdítőt, és számban egy szál cigivel lassan, de biztosan elindultam az iskola felé. Az idő napütéses volt. Szinte már túl tökéletes is egy kiránduláshoz. Szinte biztos voltam abban, hogy ma még történni fog valami, ami elronthatja a kedvem. Nem tehettem róla. Ez egy ilyen borús gondolatokkal teli nap volt. Amikor a találkozóhelyre érkeztem, már nyüzsgött a hely a diákoktól, de az osztálytársaim közül csak pár embert véltem felfedezni. Nem érdekelt, ha észreveszik, hogy cigizem. Úgy is már mindenki tudja, ahogy azt is, hogy néha füves cigivel bódítom az agyam. Még mielőtt odamennék a tanárhoz, aki ellenőrzi, hogy semmi olyan dolgot nem hozok otthonról, ami szerinte rossz, elpöckölöm a csikket, és elvigyorodva nézem végig, ahogy egy 11.-es lány eltapossa, miközben rám mosolyog. Rendesen végigmérem őt, és csak ezután megyek oda Horváth tanárnőhöz, aki sosem tudja, hogy örüljön vagy sírjon, ha meglát. Magamban konstatálom, hogy most éppen morcos képet vág, mert látta az előbbi jelenetet, és emiatt rosszallóan megrázza a fejét. -Nem akarom meglátni még egyszer azt, ami a kezedben volt, Bence. Nem volt fontos számomra, hogy itt bárkinek is megfeleljek. Volt elég bajom anélkül is, hogy megkaptam volna a szent beszédet. -De hiszen Ön is bagózik, tanárnő. -hangom már-már gúnyosan nyájas volt, és sunyi vigyor jelent meg az arcomon. Miután szinte már megmotozott a tanárnő, hátha talál nálam valamit, csatlakoztam a többiekhez. Ekkor végre megláttam egy arcot, akit nem csak látásból ismerek. Noel volt az, az osztálytársam. -Hello. -köszöntem oda neki, és kezet is fogtam vele. -Látom, te sem akarsz megposhadni az órán. -teszem hozzá, és megigazítottam az egyik zsebben elrejtett cigaretta tartómat.
Mert Lindának el kell hoznia ide, sajnos anyut ebben az elhatározásában nem ingathattuk meg, de a kedvem még ez sem szegte. Sőt... mostanában semmi nem tud rossz kedvet csinálni nekem, még a nővére szekálódása se, akkor csak elpirulok, mert olyan furcsa kérdéseket tesz fel, és ahogy anyu néz közben... Olyankor aztán kedvem van kifutni a világból, de általában megrezzen a telefon, és az sms-ek feladója általában el is feledteti velem a kínos pillanatokat. Persze, a félsz bennem van még most is, mert mi lesz, ha Lech is megunja ezt, hogy nem tud velem rendesen beszélni? Vagy azt hiszi titkolózok, csak mert nem mondok semmit? Oké, a pánik sokszor ellep még most is. Csak ma nem. Ma már reggel is tök vidáman ébredtem, ki ne szeretné a lyukas napokat, amiket tanulmányi kirándulás címmel illettek? Linda ezt kihagyja, de nekem eszem ágában sincs, főleg, hogy a lengyel is velünk tart, és csodák csodájára, könyörögnöm sem kellett annyit, mint amennyit általában szokott kelleni. Linda bekanyarodik, én meg kicsit megilletődök az emberek láttán, valahogy még mindig nem mozgok túl otthonosan, s a rám tapadó tekintetekkel sem tudok mit kezdeni. Aztán, ahogy kiszállok, és meglátom a fiút, minden hülye érzés elmúlik, mintha csak beképzelném... már megint. Noha hallom, hogy Linda valamit mond még, a lábaim viszont már automatikusan indulnak meg, majd mire észbe kapok, már hátulról karolom át a fiúm, és vigyorogva puszit nyomok az arcára. - Bármi van, írj. Neked meg két szemed rajta legyen... - néz Linda Lechre, majd rám, majd megint Lechre, de most el is időzik rajta a tekintete, amit én magam nem tudok mire vélni, csak a fejem a rázom, majd nővéremnek is adok egy puszit, aztán megállok a lengyel mellett.
Cserediák
I am
Lechoslaw Walkowicz
Tárgy: Re: Tanút - Sárospataki vár Vas. Márc. 27, 2016 12:23 am
Tanulmányi kirándulás
2. kör
Kaland: A diákok sorra érkeztek meg. Mindenki megjelent a tanárok előtt, leellenőriztette magát, aztán beszélgetett a barátaival, ismerőseivel. Hideg idő volt reggel, ezért amint lehetett, az összes diák és tanár rögtön betódult a buszba. Ott még tartottak egy utolsó létszámellenőrzést, de miután megbizonyosodtak róla, hogy mindenki fent volt a járművön, akinek csak lennie kellett, megkezdődött a laza három órás út egészen Sárospatakig. Természetesen többször megálltak, hogy a diákok elmehessenek WC-re, vegyenek valamit, megmozgassák picit magukat, meg persze a tanárok is szerettek volna kicsit megpihenni a sok fegyelmezés után, hiszen nem egyszer kellett rendet tenni a veszekedő kilencedikes lányok között, esetleg valahogy kezelni az energiától (és hormonoktól) túlfűtött nagyobb fiúkat, vagy elkobozni a benzinkutakban „véletlenül” megvásárolt tiltott dolgokat.
// Halihó, ebben a körben játsszátok ki, hogy mi történt a buszút alatt a karitokkal (hova ült, hogy viselkedett, kivel beszélt, mit vett stb.). Én egy kört szánok erre, de szükség esetén több is lehet. Hétfő estig írjatok! Remélem, hogy most már a többiek is be tudnak majd szállni. Na hajrá-hajrá! //
*
Lech: Félkómásan érkezett a helyszínre a lengyelünk, mivel a kirándulás miatt egy kicsit korábban kellett kelnie, mint általában. Természetesen a külsején ez a kis álmosság egyáltalán nem látszott meg, hisz ma is ugyanolyan elképesztően jól nézett ki, mint szokott. Odabotorkált a tanárokhoz, és gyorsan túlesett a kötelezőkön, azaz kipipálták, hogy megérkezett, valamint átkutatták a táskáját. Miután ezzel megvolt, még mindig lelassulva elcammogott egy szimpatikus helyre, hogy ott megvárhassa barátnőjét. Persze rögtön páran odamentek hozzá, és beszélgetni kezdtek vele, ezért mikor megérkezett Villő és a nővére, a fiú már mosolyogva köszöntötte őket: - Sziasztok, persze vigyázok rá – nyugtatta meg Lech Lindát. – El sem engedem, mert szokása megszökni. Ezen páran felnevettek, ezért onnantól kezdve a barátnős vicces sztorikon poénkodott az a kis társaság, ami a főhősünk köré képződött, és fagyoskodott egészen addig, míg végre felszállhattak a buszra. Na akkor aztán megindult a lavina, és mindenki ökör módjára próbált jó helyet szerezni magának. A lengyel viszont nem sietett, ő nyugodtan sétált el a buszig, és még ráérősebben szállt fel, miközben folyamatosan fogta Villő kezét. Aztán hátraküldött két kilencedikest, utalva arra, hogy ahol ülnek, az mostantól az ő és a barátnője helye lesz. A megszeppent gólyák természetesen engedelmeskedtek, ezért Lech elégedetten huppant le az ülésre, miután előreengedte illedelmesen a társát, a lány vállára hajtotta a fejét, és elaludt.
Még alig tíz perce értem a buszhoz, de már meg is bántam, hogy kiraktam otthon a cigim. Nem érdekel, ha bajba fogok kerülni az első trafikba be fogok sétálni, ami az utamba kerül. Egy olyan láncdohányosnak, mint én még egy órát is nehéz kibírnia anélkül, hogy rágyújtson, nemhogy egy egész napot. Faszomat a suliba meg a hülye szabályokba. Habár nem értem a problémázásom, mivel eddig is telibe szartam az egészet a jegyeimet leszámítva, most miért kezdett el rögtön érdekelni? Hülye reggeli fáradtság. Már várom, hogy felüljünk a buszra, mivel nagy valószínűséggel álomba fogok merülni, s majd csak Sárospataknál kelek fel. Ez a legértelmesebb módja az elkövetkezendő 3 óra eltöltésének. A busz mellett állva kezdem el rugdosni a vékony réteg port és az apró kavicsokat a betonon. Különösebben most nem érdekel, kik jönnek, mivel valószínűleg a nagy részének még a nevét sem tudom attól függetlenül, hogy ők biztosan ismernek engem. Sóhajtva pillantok fel, s az egyik osztálytársamat látom közeledni. Egy féloldalas mosoly kúszik az arcomra Ben láttán. Valami rémlik, hogy említette, hogy ő is jön Patakra, de nem emlékszem pontosan. Valahogy sosem beszélünk a sulis dolgokról, de ami azon kívül van annál többet. Kilencedik óta bírom Bent és azóta töretlenül jó viszonyt ápolunk. Ó azok a péntek esték! - Csá haver, mi újság? – kérdezem, míg kezet rázok vele. Már várom, hogy induljunk. Közben a tekintetemmel a húgom fürkészem, hogy merre lehet, de nem látom, így különösebben nem izgat. Úgysem esik baja, itt meg pláne nem meg amúgy is tud magára vigyázni. - Hallod még egy napot nem bírtam volna ki ezen a helyen – mondom gesztikulálva. Az egyik kísérőtanár közben kiadja az utasítást, hogy fel lehet szállni, s a középső bejáraton keresztül elindulok hátra. Nem szeretek elől ülni, általában a gólyák és a tanárok ülnek ott. Habár én kilencedikben is mindig hátrajöttem meg simán elküldtem egy végzőst is, ha ott ült, ahol én akartam. - Nem akarsz elmenni sörözni, míg ezek a várat nézik? Nincs kedvem még egyszer megnézni, ugyanolyan, mint a többi vár csak kurva messze van – magyarázom Bennek és reménykedem kapó lesz az ötletemre. Biztosan bajba fogunk kerülni, mint mindig, de nem érdekel.
Az alsóbb éves diákok elég izgatottnak tűntek. Biztos vagyok benne, hogy sokkal jobban érdekelte őket a vár, mint engem. Már nem csak azért, mert egyébként már porba fingó koromban láttam a helyet, hanem azért is, mert sokkal érdekesebb dolgokon törtem a fejem. Ott volt például az a lány, akiről úgy tudom, hogy cserediák. A valószínűleg ázsiai származású lány (Camilla) túl jól nézett ki ahhoz, hogy ne bámuljam meg. Mögöttem jött, de mielőtt felszálltam volna arra a tragacsra, féloldalas mosollyal a képemen magam elé engedtem, miközben feltűnően, -le sem véve róla a szemeim,- néztem őt, Elégedetten néztem, hogy teljesen zavarba esik. Kár lett volna udvariatlannak lenni, különben nem láthattam volna formás fenekét. -Hűha... -nézem elismerően, és legszívesebben megmarkoltam volna, de végül mégsem tettem meg. -Nem csodálom, én is kész voltam már attól, hogy az órán kell ülni. -szólok megértően barátomhoz, miközben a leghátsó sorba megyünk, mint ahogy az mindig lenni szokott. Egy kis buzgómócsing sietett el mellettem, aki biztosan kilencedike lehetett, mert úgy tűnt, nincs tisztába a szabályokkal. Mellettem eloldalazva, és ezzel -kisebb túlzással- majdnem fellökve rohant arra a helyre, amire én akartam ülni, így elővettem a legagresszívabb nézésem, aminek hatására a gyerek azonnal meggondolta, hogy elfoglalja, és inkább máik helyet keresett magának. -Ezek a kis szarosak bepróbálkoznak... -motyogom magam elé úgy, hogy azt Noel is tisztán hallja. Noel ötletére bólintok, és azonnal jobb kedvre derülök. -Hát persze. Biztos ott a világ végén is van valami kocsmaféle. -egyezem bele, miközben először rá, majd az egyre gyűlő tanulókra nézek.
Egyre többen gyűltek a diákok, és a lány szerencsétlenségére nem ismert meg senkit se a tömegben. Úgyhogy csendben álldogált, addig amíg az egyik évfolyamtársát, név szerint Ji Eunt meg nem látta. Mosolyra húzva száját odalépett mellé és köszönt neki. - Szia! Ugye milyen klassz, hogy megnézhetjük a várat? Nem sok mindent láttam még itt se.. - hadart és hadart, persze angolul. Magyarul csak tördeli a szavakat, ezért nem próbálkozik nagyon, de azért gyakorolja a nyelvet, de egy külföldivel, azért inkább beszél angolul. Nem ismeri nagyon a lányt, ritkán beszélnek. De azért jobb egy évfolyamtárssal társalogni, mint egy vadidegennel. Mikor szólt az egyik tanár, hogy lehet felszállni az előtte lévő fiú, előre engedte. A barnaság zavarba jött, de azért megköszönte és a busz hátsó része fele leült, pont az utolsó sor előtt. Ha Ji Eun leült mellé, akkor elkezdte kérdezgetni, hogy milyen a suli, ha nem, akkor csendben figyelte a tájat.
Az itt lévők nagy részét már láttam párszor, és hát... ennyi kapcsolatot sikerült kialakítanom velük. Nem, még csak nem is reménykedek abban, hogy ma ez majd változni fog. Ahogy elnézem pár lány arcát, meg egyre inkább biztos vagyok abban, nem itt fogok életre szóló barátságokat kötni, nem mintha amúgy akkora szükségem lenne rá. Lech persze feledteti velem ezeket a hülyeségeket, már alig vártam, hogy átölelhessem. és most, hogy itt van mellettem, sokkal, de sokkal nyugodtabb vagyok. Adok egy puszit Linda arcára, aztán a lengyel kezét fogva, megyek a busz felé, hogy felszálljunk. Azért még egy kérdő pillantást vetek rá, mert kérem, mi az, hogy én hajlamos vagyok megszökni? Nem szöktem meg, épp csak távoztam.... angolosan, de most már nem tudnám megtenni. A fejem rázom, és bocsánatkérőn pislogok a kilencedikesekre, aztán kicsit csúnyábban nézek a fiúra, mert ez aztán nem volt szép tőle, és szegények tényleg megijedtek. Utána meg csak leülök, és ahogy Lech a vállamra hajtja a fejét, a haját kezdem cirógatni megint. A hatása meg is lesz, ugyanis bealszik, én meg óvatosan mocorogva, veszem elő a könyvem, hogy lefoglaljam magam, buszon sosem tudok aludni.
Kaland: Röpke három óra alatt a busz bekanyarodott Sárospatakra, pár perccel később pedig megállt egyenesen a vár előtt. Miközben a diákok kiszálltak, láthatták, hogy a busz mellett egy nő és egy férfi álldogált. Ők voltak az idegenvezetők, akik miután mindenki kikászálódott, és átesett a tanárok rögtönzött pia-cigi kutatásán (mert Máday most is figyel), be is mutatkoztak. - Én Szabó Evelin vagyok, én fogom az 1. csapatot vezetni - lépett elő a nő először. - Velem tart tehát Horváth Noel, Katona Bence, Camilla Macario, Lechoslaw Walkowicz, Szengrődy Villő... - sorolta. - A kísérőtanár pedig Bogdán Gergő. Evelin ezután intett a kezével, hogy azok, akik az ő csapatában vannak, jöjjenek hozzá, mert először a Vörös-tornyot fogják megnézni. Majd mikor már megbizonyosodott afelől, hogy mindenki megvan, elindult, és elkezdett beszélni a várról, a toronyról. Természetesen mindig hagyott időt, hogy azok, akik akarnak, kérdezhessenek. - A nevem Tóth Zsombor Bálint - kezdte el közben a másik idegenvezető. - Most tartok egy kis névellenőrzést, hogy mind megvagyunk-e, szóval, ha olvasom a neveteket, akkor légy szíves adjatok egy "itt vagyok" vagy "jelen" kaliberű reakciót. Na akkor a csapatom tagjai: Horváth Luca, Nagy Léda Odett, Dammak Mirella, Chrenek Szimonetta, Park Ji Eun, Bencze Virág... A kísérő pedig Szebeni Endre. - fejezte be. - Köszi. Mi először a Rákócziak dicső kora nevű kiállítást nézzük meg, gyertek. Intett ő is a kezével, aztán elindult, és ő is elkezdett beszélni egy kicsit a hely történetéről, lényegéről. A kiállítást pedig profin levezette, és persze ő is örömmel fogadta az érdeklődő kérdéseket.
// Sziasztok, írjatok kb. keddig Remélem addigra már többek is csatlakoznak. //
*
Lech: Egész úton majdnem végig aludt Villő vállán. Csak egyszer kelt fel, akkor meglátogatta a mosdót, valamint vett magának egy pepsit, barátnőjének pedig egy csokit. Persze nehezen jutott vissza a buszra, hisz az eladó lány valamiért elég lassan tudta csak odaadni az aprót, és muszáj volt még egy cigit is elszívnia az egyik haverjával. De ezek után már tényleg visszament a lányhoz, és a szokásos mosolyával nyújtotta oda a kaját. - Tessék, egyél valamit. Hogy vagy amúgy? A lány válaszát természetesen széles mosollyal végighallgatta, utána viszont visszatért az alváshoz, és abba sem hagyta, amíg meg nem érkeztek. A torony meglátogatása közben végig Villő mellett volt (komolyan vette Lindát, igen), de különösebb érdeklődést nem mutatott az itt lévő dolgok iránt. - Tetszik? - kérdezte egyszer csak a lánytól.
A hozzászólást Lechoslaw Walkowicz összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 02, 2016 2:16 pm-kor.
Az ébresztőmre ébredtem, amitől szerintem biztos, hogy megsüketültem. Fél kómásan keltem fel az ágyból, és a minnie egeres órámra pillantva, már tudtam, hogy késésben vagyok. Pedig nagyon megtetszett a kirándulás, amit még egy hete vettem észre. A suliban sokszor van kirándulás, de ez két okból is más volt: 1. Fizetős volt. 2. Az egész suli elmehetett rá. Sok lány megutált amióta Ricsivel összejöttünk, de magasról teszek rá. Ha ő engem választott, akkor engem választott! És én nem azért szeretem mert "húúú, milyen menő" hanem, mert "jézusom, milyen más, mint a többi". Ezen elmélkedve pakoltam össze útravalót, többnyire két 2 literes barackízű NesTeat, egy Cheetos chipset és egy Danette pudingot, kanállal. Az öltözékemet is becsomagoltam, egy pizsama, melegítő és ugye az elmaradhatatlan fehérneműk. A hátizsákomba még beraktam egy színezőt és a tolltartómat, hogy nehogy unatkozzak.Felkaptam egy sárga kendőt, egy fehér pólót, egy farmerszoknyát és egy topánkát, majd utamnak indultam. Pont akkor érkeztem meg, mikor már szálltak fel az emberek a buszra, így pont, hogy elértem a buszt. Mádayhoz mentem, aki eléggé meglepődött a kis színezőn, de leellenőrizetett és felszálltam a buszra. Többnyire csak színezgettem, nem ismertem senkit se, csak Millát, meg néhány felsőst meg alsóst, de nem volt kedvem beszélgetni. Összesen 3szor kellett megállni csak miattam, mert először vécéznem kellett, másodjára is, harmadjára pedig túl sokáig vásároltam és lassan számoltam a pénzt. Jó sok dühös tanári arcot láttam emiatt, de inkább meg se szólaltam. Mikor leszálltam, és az idegenvezetők beszéltek, addig én kibontottam a Danettem, de nem sikerült teljesen levennem a műanyag papírt a tetejéről, ezért dühömben véletlen az egyik fiú hátának vágtam (Noel). - Bocsánat! - szaladok oda, majd egy zsepivel próbálom letörölni a foltot de így még jobban elkentem.
Az út nagy részében beszélgetünk Bennel és zenét hallgatok, pár percre el is szunyókálok, de hamar felébredek. Nem telik túl izgalmasan, a haverom pár alsóbb évest elküldött, hogy le tudjunk ülni a kiszemelt helyünkre, de ez tök természetes dolog. Pár perccel ezelőtt a mellettem ülő legjobb barátommal megbeszéltük, hogy amint odaérünk, keresünk valami kibúvót és lelépünk, míg senki sem figyel az egyik közeli kocsmába. Már többször is jártam Sárospatakon, így nem kellesz azon aggódni, hogy merre kell mennünk, mivel nem fogunk eltévedni, hála nekem. Amint leszállunk a buszról egy nő és egy férfi jönnek oda hozzánk, akik az idegenvezetőink lesznek. A nőt meglátva még hamarabb le akarok lépni, mint eddig, mert már a tekintetétől rám jön az enyhe undor. Beoszt minket csapatokba, s a mi kísérőtanárunk Bogdán lesz, a testnevelő tanár. Nem tudom, hogy ennek most örüljek- e vagy sem, de nem indít meg különösebben a dolog, hogy ezen pattogjak. Egyszeriben valami hideget érzek meg a hátamon, amire hangosan felfordulok, s hirtelen szikrát szóró szemekkel tekintek a tizenegyedikes kiscsajra, amin próbálja a joghurtot (?) eltüntetni a pólóm hátuljáról. Nagyszerűen nézhet ki a fekete ruhadarabon a fehér folt. - Komolyan mondom kevés ilyen szerencsétlen nyomorékot láttam, mint te – állok neki dühösen. – Hozzám ne merj érni még egyszer, menj innen! – parancsolom neki, s remélem, hogy engedelmeskedik, mivel nem akarok több időt pazarolni rá. A táskámból előkotrok egy kardigánt, s magamra kapom. Tudtam, hogy szükségem lesz rá, de nem gondoltam, hogy ezért. A tekintetem visszatéved Benre, nem akarok több hülye alsóbb évessel foglalkozni, akiknek nincs ki az összes kereke. - Lépjünk le most, ha fel is tűnik nekik, hogy leléptünk senkit sem fog zavarni – mondom Bennek, s mikor senki sem figyel elkezdek távolodni a többiektől és intek neki, hogy kövessen. Mielőtt keresünk valami kocsmát sürgősen meg kell látogatnunk egy trafikot, különben kilyukad a tüdőm. - Tudom merre kell menni – jelentem ki határozottan, s elhagyva a vár területét egy olyan bolt előtt haladunk el, ahol kézzel gyártott csokikat árulnak. Lehet visszafelé majd veszek párat.
Hamar keltem fel, hogy minnél hamarabb odaérjek az iskola által rendezett kirándulásra. Szeretek kirándulni, minden szünetben megyünk valahova, így persze, hogy lecsaptam az alkalomra. Főleg, hogy Sárospatakra megyünk.. Az öltözködést eléggé átlagosra, olyan kirándulósra vettem. Egy farmer hatású lenge ing, egy hozzá illő nadrág, és egy tornacipő. Kiegészítőként egy nyaklánc, amit még aputól kaptam a szülinapomra, azóta mindig felveszem. Az útravaló néhány szendvics és egy kulacs, melybe még friss, hideg vizet öntöttem. Hátamra kapva túrahátizsákom, utamnak indultam. Miután megérkeztem, majd sokkot kaptam. Az a fiú is ott volt, akivel volt egy incidensünk. Hogy nem sül le a bőr a képéről! Pfuhh, de utálom ezt a fiút.. Miközben leellenőriztetem magam egy lánnyal, aki az osztálytársam kezdek elbeszélgetni (Mirella). A buszon is mellette ültem, körülbelül a busz hátsó részén. Az időjárásról beszéltem vele, vagyis beszéltem én, mivel az nem érdekelt, hogy ő figyel-e. Mikor megérkeztünk rögtön egy nő és egy férfi jön elénk, az idegenvezetőink. Én a férfivel leszek, és Mirella is. Ben meg a nővel, így elkerüljük egymást. Pompás! Mikor elindulunk csakis az én szám járt, mindig kérdezgettem a vezetőnket, láthatóan az idegeire mentem.
copyright
A hozzászólást Chrenek Szimonetta összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 22, 2016 8:06 pm-kor.
Miután megbeszéltük Noellel, hogy le fogunk lépni egy kocsmába, bekapcsoltam egy kis zenét a telefonomban, és fülhallgatóval hallgattam. Annyira unalmas, és hosszú volt az út, hogy elég hamar elaludtam, pedig sosem voltam az az ember, aki út közben aludt volna a bármilyen járművön. Amikor azonban megálltunk, felébredtem, és megdörzsölve szemeimet, szálltam le a buszról. Mivel mást nem nagyon tudtam volna venni, így most csak kólát ittam, és vettem egy csomag chipset, meg egy tábla Milkát. Nem is tudom, hogy hogyan lehetek még mindig vékony, és izmos, amikor ennyi nassolni valót eszem. Aztán ismét mindenki felszállt a buszra a semmi közepén, és tovább utaztunk. Míg Sárospatakra érkeztünk, ismét visszaaludtam, és álmos szemekkel léptem le a busz lépcsőfokain. Nem nagyon füllött a fogam ahhoz, hogy kísérő tanárt is vigyünk magunkkal. Így nehezebb lesz észrevétlenül megszöknünk, habár nem lehetetlen. Egyébként pedig miért érdekelne, ha lebukunk. Mit tehetnek velünk? Adnak egy osztályfőnöki intőt? Igazán kétlem... Kaptunk egy kisebb eligazítást, hogy ki fog minket vezetni. Hát…ide tehettek volna valami jobb nőt is. Egyáltalán nem volt az esetem, ráadásul a frász kerülget, amikor rám mereszti a nagy szemeit. Mintha kiszúrt volna… Hirtelen valami toccsanást hallottam, majd egy koppanást, és mikor Noelre néztem, láttam rajta, hogy valami nagyon nincs rendben. Először nem tudtam, mi baja lehet, de mikor egy piros hajú lány megjelent mögötte, és buzgón törölgetni kezdte a hátát, már tudtam, hogy mi történhetett. Az a lány megdobta Noelt valami puddinggal. Döbbenten, és egyben dühösen néztem a lányra, és vártam a reakcióját arra, amit Noel mondott neki. Reméltem, hogy legalább eltűnik, ha már ezt megmerte tenni. -Az sem érdekelne, ha zavarna…. –nézek Noelre, majd még egy utolsó pillanatra visszanézek a sarkon, hogy nem vett e észre senki, és ekkor látom, hogy az a csaj, akivel az a cigizős incidensem volt, ott volt a kiránduláson. Minden esetre tovább folytattam az utam, és már alig vártam, hogy csináljunk valami értelmeset is. -Kérsz egy szálat? –kérdeztem Noeltől, és felé nyújtottam a teli cigis dobozt, majd kivettem magamnak is egy szálat.
Kaland: Evelin nem volt tapasztalt idegenvezető. Sőt! Ez a csoportja gyakorlatilag a harmadik volt azóta, amióta elkezdett dolgozni itt a Rákóczi várnál. Éppen ezért nem volt meglepő, hogy sokkal inkább csak a folyton kérdezgető Camillára figyelt, nem pedig a többi unatkozó diákra. Noelék így roppant könnyen leléptek, és mindössze csak Lechben tudatosult pár perc múlva, hogy a srácok már nem a csoporttal vannak, de mivel őt különösebben nem érdekelte, hogy ki hol van, és mit csinál, nem szólt semmit, csak kultúráltan próbált nem elaludni sétálás közben. Ez persze nem mehetett így végig, hiszen a toronyban azért nem lehet a végtelenségig lenni, ezért mikor kiértek, az idegenvezető leányzó gondolta, hogy csinál egy kis létszámellenőrzést: - Egy, kettő, három... - kezdte, és mikor végzett, meglepődve vette észre, hogy egy kevéssel csökkent a diákok száma. - Biztos elszámoltam - nyugtatta magát, de miután a következő számolásnál sem lettek többen, az arcán már megjelentek az ijedség nyomai. - Nem tudjátok, hogy kik hiányoznak? - kérdezte végül, miközben hol Bogdán tanár úrra, hol pedig a maradék diákságra nézett. Ekkor már nem kicsit volt ideges. Lech pedig jelleméből fakadóan halgatott, mint a sír.
Zsombor csapata eközben meglepően jól haladt. Persze itt a diákok is sokkal érdeklődőbbek voltak, nem beszélve arról, hogy itt a vezetés is egészen vérprofi volt, alig lehetett kibírni a kiállítást anélkül, hogy röhögőgörcsöt kapott volna az ember, mivel az egyszerű, szokványos történetek mellett, jó pár poén is elhangzott egy-egy téma kapcsán. Az idill viszont itt is véget ért, mivel egy neveletlen kisgyerek, aki nagy valószínűséggel a nagyszüleivel jött, piszkálgatni kezdte az egyik vitrint, ami ennek következtében rádőlt az éppen ott álló Virágra. A baleset rendkívül fájdalmas volt, és mikor Zsombor odarohant, hogy megvizsgálja a 11.-est, szomorúan a következőket kellett mondania: - Ez a lábad valószínüleg eltört - nézett a lány bal lábára. - Nem tudsz ráállni, igaz? - kérdezte, de persze felesleges volt. - Tud valaki segíteni? Le kéne innen vinnünk, és hívni kéne egy mentőt. Csóválta a fejét szomorúan, miközben a felajánlásokra várt.
Noel és Ben sem járt jobban, mikor ugyanis már kényelmesen el tudtak helyezkedni, hirtelen egy csapat általános iskolás lány rohamozta meg őket azzal, hogy vegyenek tőlük sütit, meg persze nem egy leányzó amúgy is szívesen elbeszélgetett volna a két szépfiúval. - Csak 500Ft - vihorászott az egyik szőke. - Na kóstoljátok meg! - nyomott aztán egy-egy süteményt a fiúk szájába nem törődve azzal, hogy épp cigiznének.
// Sziasztok, bocsi a késésért. írjatok kb. péntekig Lechhel most nem írok külön, mert nincs Villő. //
Édesanyám most biztosan csalódottan rázná a fejét, hogy: „Még a szokásosnál is hülyébb vagy fiam? Nem elég, hogy a tanórán nincs kedved ülni, befizetem neked a kirándulást és lelépsz sörözni Bencével? Elront téged az a fiú vagy nem is, inkább te rontod meg őt!” Szinte hallom a fejemben anyukám ideges hangját, de letojom az egészet. Úgysem fogja megtudni, ha meg igen sem izgat, mert már az évek során megtanulhatta tőlem. Luca egy szót sem fog szólni és már ő is megszokta, hogy ilyen vagyok. 13 évesen kezdtem el füvezni és olyanná válni, amilyen most vagyok, ennek már öt teljes éve és ugyan azóta javultam egy kicsit, de sosem leszek jó gyerek és nem is akarok az lenni az igazat megvallva. Ideges vagyok még mindig a bolond csaj és a puding miatt, de áldom anyámmal a tegnap esti veszekedésem, miszerint rakjak be egy pulcsit, hogy meg ne fázzak. Végül reggel beletömködtem egy fekete kapucnis kardigánt a táskámba és tényleg jól jött. Na nem azért, mert annyira fáznék, de bajban lennék, ha nem lenne itt velem. - Hát ja, igazából még örülnék is neki, mindig jókat derülök Mádayn, mikor nekem áll – nevetem el magam a legközelebbi trafik felé menet. Már rendesen pang a tüdőm és nem bírom megállni, hogy ne gyújtsak rá. Faszomat szoktam rá a cigire! Nem mintha valaha is le akarnék szokni, de amikor nincs nálam, akkor elég szar tud lenni. - Ah megmentetted az életem, kösz bro – mondom neki mosolyogva, míg kiveszek egy szál töltött cigit és rágyújtok. Mint valami mennyei csoda úgy érzem, intek a fejemmel, hogy induljunk, ám ekkor valami olyasmi történik, amire a legvadabb álmaimban sem számítottam volna. Pár kiscsaj odarohan hozzánk és sütivel kínál minket. Az egyik szőke vihorászva kezd el hozzánk beszélni, szúrós pillantással nézek rá és közben Ben tekintetét keresem. - Mi a faszom? Húzzatok el innen! – mordulok rájuk, majd kikerülöm őket. Mondjuk az egyik egész kis csinoska volt, nem mondom, hogy nem fogadnám el az ágyamban pár év múlva, de jelenleg nem akarok pedofíliával börtönbe jutni.
Mikor megérkeznek könnyedén száll le a járműről majd miután beosztják őt az egyik csoportba elindul. Egész úton csakis ő kérdezgetett, mindenki más éberen aludt. Érdekelte az egész helynek a lételeme, története. Egyszóval minden. Mikor létszám ellenőrzést tartottak, és kiderült, hogy ketten nincsenek ott, elkeseredett és megijedt, majd körül nézett. Nem látta azt a afiút aki jól megnézte magának a barnaságot. - Az egyik fiú, azt hiszem valami Bence nincs itt. - szólal meg.
by Vendég Szomb. Szept. 16, 2017 5:08 pm
Tárgy: Tanút - Sárospataki vár 
//
Remélem addigra már többek is csatlakoznak. //
//