TULAJDONSÁGOK

ÉLETEM TÖRTÉNETE

Egy szép esős márciusi napon születtem, Budapesten. Anyu és apu már nagyon vártak, mint kiderült már majdnem feladták a reményt, hogy gyerekük szülessen, amikor végre megfogantam. Mondanom sem kell, hogy ezért igazi kincsként bántak velem. Nagyon sokat törődést kaptam mind kettőjüktől. Amit csak tudtak megadtak nekem, de mégis figyeltek az arany középútra, elkényeztetni sem akartak.
Óvis koromból nem sokra emlékszem, csak arra, hogy elég zárkózott gyerek voltam. Nehezen barátkoztam, sokszor voltam egyedül, mert senki nem akart velem játszani.
Mikor iskolába mentem már sokkal könnyebb volt minden. Szerencsém volt, mert egy nagyon jó osztályba kerültem. Nem voltak klikkesedések, mindenki mindenkivel jóban volt. Még a menőnek számító csajokkal is jó kapcsolatot ápoltam. Suli után sokszor összejártunk. A gördeszkapálya volt a törzshelyünk, sokszor külsősök is csatlakoztak hozzánk.
Igazi deszkás csaj lett belőlem, az idősebb srácok is felismerték a tehetségemet így sokszor hívtak magukkal. Versenyekre is jártam több- kevesebb sikerrel. De hamar beleuntam és más sport után kezdtem nézni. A lovaglást választottam ami mára már az életem részévé vált.
Amikor felsős lettem már a lányokkal sem jártunk össze olyan gyakran, mint előtte. Elkezdődött a fiúzási korszak. Mindegyik valamilyen srác nyomában loholt és kialakultak az első kapcsolatok. Én nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar beleszeretek majd valakibe, de tévedtem.
A szomszédunkban lakik egy srác, Gellért. Ő nagyon okos srác és kedves. Szerettem vele beszélgetni és hallgatni ahogy verseket szaval. Lassan de biztosan beleszerettem. Még egy levelet is írtam hozzá. Csak egy kis firkálmány volt, de sokat jelentett. Sosem akartam neki megmutatni, nem akartam, hogy tudja mit érzek iránta valójában. De elvette tőlem és ami még jobban fájt, hogy kinevetett. Én sírva elfutottam. Azóta se beszéltünk, de lopva sokszor néztem a buszon miközben a suli felé tartottunk. Nagyon hiányzik, szeretném ha neki is hasonló érzései lennének irántam. De ez csak egy gyerekes álom. Ő sosem fog úgy nézni rám, mindig csak az a kislány maradok számára aki a szomszédban lakik.
Most pedig újra keresztezték egymást az útjaink. Én is a Szent Johanna Gimnáziumba mentem továbbtanulni, akárcsak ő. Együtt szállunk fel a buszra és együtt is szállunk le. Bár külön – külön de ugyanazon az úton megyünk végig minden reggel. Néha olyan jó lenne valamit mondani neki, ehelyett csak nézem ahogy elviharzik mellettem, majd a sulihoz érve csatlakozik a barátaihoz. Néha azon gondolkozom, hogy tudja- e még egyáltalán, hogy ki vagyok. Reménykedek benne, hogy egyszer majd újra szóba állsz velem, hogy azt mondod hülye voltál amikor kinevettél. De tudom, hogy mindez csak egy álom. Köztünk már sosem lehet semmi. Hamar mennek az évek, egyszer elhagyod a sulit és akkor örökre el fogsz felejteni.