Vladár Ervin egy nagyjából százhetven-százhetvenöt centi magas férfi. Lehet, hogy ezt nehéz elhinni, de tényleg férfi. Hogy ezt mért írom le? A válasz nagyon is egyszerű, ugyanis hangja nem a legférfiasabb. Persze felismerhetően nem női hanggal rendelkezik, de kiskorában felettébb sokat piszkálták emiatt. Lényeg a lényeg, férfi nemű. Haja gesztenyebarna, általában szépen rendezett, de van mikor kissé loboncos. Szeme barnászöld. Általában a lágy barna dominál, persze, ha ideges, vagy mérges, akkor az arány könnyedén vált. Olyan ez, mint a libikóka. Egyszer fent, egyszer lent.

Öltözéke általában makulátlan - persze csak reggelente -, majd mikor már az iskolából kilép, ő is olyan, mint egy csapzott kutya, akár csak a diákok egy része. A tempera, akril, pasztell és jellegzetes szertárszag beleivódik öltözékébe és bőre is felveszi a különleges aromákat - Anett legnagyobb bosszúságára pedig a festék, illetve grafitfoltok sem kivédhetőek. Mindig hosszú ujjú ing vagy pulóver fedi karjait, s ezt nem csak valamiféle hóbort miatt, hanem oka is van. Mikor még tizenhat éves volt, nagyon sok időt töltött nálánál fiatalabb fiúk társaságában, s ekkor apjában felötlött egy olyan gondolat, hogy egyetlen gyermekének ferde hajlamai vannak. Ezt azzal próbálta kivédeni, hogy a holokauszt idejében leginkább élő módon megbélyegzi fiát egy rózsaszín háromszöggel. Ezt takargatja annyira - nem mintha szégyellné, egyszerűen csak attól fél, hogy a mostani kevés tekintélyéből veszít azzal, ha a diákjai azt hiszik róla, hogy tényleg a homoszexuális emberek társaságát erősíti.

Belsőleges jellemzést adni róla ennél sokkal nehezebb lesz. A külsőt nem is igazán kellett volna leírnom, hiszen az ép szemű ember bármikor megnézheti magának, hogy milyen is. Persze én szeretem a formaságokat, és inkább leírtam a kinézetét is a drága jó Ervinecskének, hogy aki véletlenül valamilyen oknál fogva nem tudná kinézni, hogy a haja kék, rózsaszín, piros, vagy valami természetesebb, az is tudja, hogy márpedig barna a szőrzet a fején. Persze senki se vegye magára, kinek nem inge. Elvégre, ha mégis így teszel, nem biztos, hogy illik hozzád, vagy jó rád az ing. Lehet, hogy nagy, vagy esetleg kicsi. Ki tudja?

Akkor most már tényleg rátérek a személyiségére, mert ha tovább ragozom külsejét, még a végén megváltozik. Azt pedig ugyebár nem szeretnénk, hiszen Ervinecske úgy jó, ahogy van - mint, ahogy ez mindenki másra is igaz.
Először is Ervin sosem mutatja a külvilágnak valódi önmagát, mert nem tudná elviselni, ha az emberek kinéznék. Mindig is volt benne egy bizonyítási vágy - főleg apja irányába. A rejtett személyisége pedig egy igazi kalandor, egy bajkeverő. Mindig is szeretett tilosban járni, felfedezni új helyeket, és ott eltölteni az időt, de a családfő ezt sosem engedte neki. Mondhatjuk úgy is, hogy elnyomta őt. Ezzel együtt beíratta egy bentlakásos zenei iskolába valahol az ország déli határán, ahol megtanulhatta, hogy kell viselkedni egy előkelő ifjúnak. Ebben csak két dolog hibádzott: Semmi zenei affinitása nem volt és még ma sincs, illetve még az, hogy semennyire sem volt előkelő. Átlagos családbeli gyerek volt, falun nőtt fel, és évente egyszer járt nagyobb városban.