TULAJDONSÁGOK

ÉLETEM TÖRTÉNETE

Óvatos pillantást vetettem a városra, ahol még soha életemben nem jártam. Beszéltem a nyelvét, ismertem a kultúráját, de még egyszer sem volt arra alkalmam, hogy idejöjjek. Hogy ennek mi volt az oka? Nem tudom, a szüleim azt akarták, hogy mindenképpen Taiwanon maradjunk, és én is büszke taiwaninak vallom magam, de azért mindig is hiányzott belőlem valami mintha nem jól lennék összerakva, mert nem ismerem anyám szülővárosát. Budapest. Itt állok a Lánchídon, próbálom megemészteni a látványt és belegondolni abba, hogy itt mennyire más életem lesz. Ettől egyáltalán nem éreztem magam jobban, igazából rengeteg dolog miatt féltem. Otthon már szép kis cosplayes karriert futottam be, itt viszont még ismeretlen vagyok ilyen téren. Mi van akkor, ha nem lesz alkalmam csinálni? Persze ha jól láttam, akkor vannak ilyen események negyedévente, és lehet megpróbálok majd külföldiekre is eljutni, de azt nem szeretném ha a hobbim miatt kicsúfolnának. Rengeteg időt és pénzt fektetek ebbe a dologba, habár még így is törekedek arra, hogy minél olcsóbban ússzam meg a dolgokat és magam készítem el a jelmezeimet. Mondjuk ez azt is jelenti, hogy tuti nekem lesznek a jelmezbálos alkalmakon a legmenőbb cuccaim, illetve a bátyámnak, mert már elég jó vagyok a gyártásban, és szívesen csinálom másnak is. Talán használnom kéne az üzleti érzékem, és gyárthatnák a Szent Johanná-s diákoknak is majd ruhát… Akkor több pénzem lenne a cosplayezésre, hiszen kérnék anyagköltséget, és mondjuk egy 3%-nyi munkadíjat felszámolhatnék lelkiismeret-furdalás nélkül. Dörzsölgetni kezdtem a tenyerem, amikor hirtelen valaki megbökte a vállam, én meg majd összepisiltem magam ijedtemben. Apropó, lehet nem ártana elmennem pisilni, mert már egy ideje nagyon kell, és nem biztos, hogy vissza fogom tudni tartani a következő alkalommal is.
- Te normális vagy? – néztem a bátyámra, aki csak vigyorgott, mint a tejbetök. Elég Tom és Jerry szerű viszonyunk van, ezért egyáltalán nem volt furcsa tőle az ilyesfajta piszkálódás.
- Annyira elbambultál, gondoltam kihasználom az alkalmat. Gyere haza wowozni – na igen. Tönkretette a gépét, ezért mindig így próbál elcsábítani, hogy hadd püfölhesse az enyémet. Amúgy nem sok közös van bennünk, a bátyámat egyáltalán nem érdekli az, ami engem, nem is gamer, mint mondjuk én – igen, lány létemre kocka vagyok, de legalább nem a Facebookot püfölöm egész nap, hanem mondjuk játszok, hát ez sem fog népszerűbbé tenni – csak a wowot szereti, mert annak idején megtanítottam vele játszani és rájött, hogy az jó. Tök vicces, hogy én tanítom a bátyámat kockulni, pedig ennek fordítva kéne lennie.. Ez is bizonyítja azt, hogy mekkora egy mócsing a kölyök.
- Nem is szereted az allisokat, szóval nem értem minek neked a gépem, nekem pedig hordás karakterem nincs – néhányan, akik elmentek mellettünk megbámultak, de ezzel egyáltalán nem foglalkoztam. Alapból ezer meg egy módot ismerek arra, hogy megdöbbentsek valakit, például magam mellé húzhatnám ezt a gyökeret, és megállíthatnám az embereket azzal a szöveggel, hogy mi ikrek vagyunk, és valószínűleg mindenki kinevetne, pedig tényleg így van. Na mindegy.
- Na gyere már – mondta, aztán már el is kezdett rángatni a karim után, ez volt nála annak a jele, hogy teljes mértékben leszarja a véleményem, csak menjek már, mert ő azt akarja. Csodás.
- Ha nem engedsz el… - kezdtem, de a mocsok egyből röhögni kezdett, amire bedühödtem. Annyira jól tudja, hogy mivel táncolhat az idegeimen, komolyan mintha lenne egy ilyen rejtett képessége, valami hatodik érzék, vagy tudom is én mi, és folyton ezt csinálja.
- Fejezd be, vagy szétverem rajtad ezt a teleszkópos szelfibotot! – fenyegettem meg, de ő csak még hangosabban kezdett el nevetni. Szóval így állunk? Fel fogom dugni a seggébe és akkor majd nézelődhet…
- Most elkaplak te köcsög – sziszegtem, aztán elkezdtem kergetni, végig a hídon, aztán a fél városon, s mivel a ő is éppen elég jó kondiban volt ahhoz, hogy időbe teljen elkapnom, egészen kifáradtam, mire sikerült megfognom a kabátjának a nyakát.
- Most ezt komolyan fel fogom tudni a seggedbe – vicsorogtam rá ahogy a falhoz szorítottam, aztán hirtelen olyan dolog történt, amin mind a ketten meglepődtünk annyira, hogy odakapjuk a fejünket.
- Jaj gyerekek, olyan jó nézni, hogy még mindig ennyire lelkesen játszotok – állt meg előttünk anyám, és komolyan gyönyörködött bennünk. Az, hogy kiskorunkban kergetőztünk teljesen más volt, ez most itt véresen komoly! Úgy néztem rá, mintha hülye lenne, mert szerintem elég egyértelműen kimondtam, hogy mit szeretnék csinálni ezzel a szerencsétlennel… Még a bot is kiesett a kezemből meglepettségemben, a bátyámnak pedig annyira leesett az álla, hogy úgy maradt a falnak nyomva és csak nézett.
- Csinálnunk kéne egy képet – mondta nem is foglalkozva velünk, aztán lőtte a képet, amit most te éppen a kezedben tartasz. Hát ez a története a dolognak.