- Csipkedd már magad, Csibe! Koncertünk lesz, nem randid! – csapott a fenekemre egyik bandatársam és legjobb barátom, mire kinyújtottam rá a nyelvemet. Visszafordultam a tükörhöz, hogy elvégezzem az utolsó simításokat a sminkemen. Fellépéshez, legyen szó 5 emberről vagy 50-ről, mindig kicsit erősebb sminket vittem fel az átlagosnál. Azzal, hogy erősebben kihúztam a szemem, és füstössé tettem a tekintetem, magabiztosabbnak éreztem magamat. Lebiggyesztettem a számat, mert észrevettem a tükörben a hajfestékem lenövését, ami rögtön elgondolkoztatott, hogy szőkére vagy vörösre váltsak legközelebb. - Zoé! – Oli most már egyenesen fenyegetőnek hangzott. Sóhajtottam, és idegesen cuppantottam egyet a vörösre rúzsozott számmal. Még egyszer végignéztem a szűk, szakadt farmeromon és divatos toppomon, majd egy mosollyal az arcomon Beniékhez csapódtam. Alig vártam, hogy belevágjunk a lecsóba. Olivér nagybátyjának volt egy olyan romkocsmaszerűsége a belvárosban, ahol megengedte, hogy néhanapján fellépjünk. Ilyenkor mindig elfogott egy jófajta lámpaláz. Legszívesebben pattogtam volna, és a mosolyom egy pillanatra sem hervadt le. Pozitívan álltam hozzá az élet dolgaihoz, de tudtam, hogy a jóért meg kell küzdeni. Vagy legalábbis rásegíteni a szerencsére. Amikor így kiálltam a színpadra, nem próbáltam meg szexi lenni, de anyám tuti leájult volna a székéről látván, hogy mi lett a kislányából, aki a fehér ruhácskájában ült a zongora előtt. Általában sötét farmert és bandapólókat hordtam, míg hosszú, éppen milyen melírral festett barna hajamat kiengedve hagytam, hogy a hátamat verdesse. Egyesek fiúsnak tartották az öltözködésem, és egyedül az alacsony termetem és karcsú alakom miatt tartottak lányosnak. Mivel a legjobb barátaim fiúk voltak, természetesen mozogtam a közegükben, és nem nagyon jöttem zavarba. Ritkán, de előfordult, hogy kifejezetten csajosan öltözködtem és viselkedtem, de csak kivételes alkalmakkor meg anyám jelenlétében. Többnyire a kényelem volt számomra a lényeg, de ha már ilyen szánalmas magassággal áldott meg az ég, akkor egy-két magassarkút nem vetettem meg olykor. - Néha olyan lány vagy – fortyogott magában Ben, amikor melléjük értem a nappaliban, ami egy széles mosolyt váltott ki belőlem. - Feltűnt? A fenébe! – nevettem el magam, mert én már csak ilyen voltam: szerettem jól érezni magam. Nem szoktam megsértődni, de ne higgye senki, hogy egy mély gondolat sem rejlik ebben a buksiban. Igen is sok minden zajlik bennem, és a dalszerzésnek éppen az az előnye, hogy olyanokról énekelhetek végül, melyekről be nem vallanám, hogy gondolkozom. Bár tény, igyekeztem elkerülni, hogy túlságosan belemerüljek a gondolataimba. Veszélyes bugyrokba tévedt az az ember, aki az én gondolatfoszlányaimat próbálta meg kibogarászni. Nem mintha kifejezetten bonyolult személyiség lettem volna. Csak mint mindenkinek, nekem is megvoltak a magam hekkjei. Ennek ellenére a két legjobb barátomon kívül sokakkal jóban voltam, mert nyitott személyiségnek tartottam magamat, és mindenkivel megtaláltam a közös hangot vagy legalábbis megpróbáltam.
ÉLETEM TÖRTÉNETE
- Mondd meg anyukádnak, hogy nem akarod – győzködött Oli, miközben a szobájának padlóján feküdtünk háttal, és a plafont bámultuk. Az imént jelentettem be, hogy anyukám azt szeretné, ha egy nagymenő francia zeneművészeti akadémiára jelentkeznék érettségi után. Már az is elég nagy törés volt a barátságunkban, hogy a középiskolát máshol folytattam, mint ez a két ökör, akit teljes szívemből imádtam. De hát mit tehetne az ember lánya, ha az anyja végre talált magának valakit, akivel őszintén boldog, és akivel végre megkaphatta az álomesküőjéről, amiről addig csak álmodozott? Csakhogy a bökkenő ott volt, hogy a fickó ekte francia, én meg egy cseppet sem konyítottam a csigaevők nyelvéhez. Innen jött a nagyszerű ötlet, hogy a Szent Johannába járjak. Nem volt semmi bajom az iskolával, nem is duzzogtam miatta, de hát hiányoztak a srácok. Benji viszont hamarosan talált egy okot, hogy miért jöjjünk össze legalább egyszer minden héten: alapítsunk bandát! Eleinte hülye ötletnek tűnt, de aztán idővel minden kialakult. Beni dobolt, Olivér gitározott, én pedig énekeltem, néha-néha zongoráztam. Mindenféle feldolgozásokat csináltunk, feltöltöttük őket a netre meg felléptünk, amikor lehetőségünk nyílt rá. A Mérgező Alma (nem az én ötletem volt!) hirtelen sokkal komolyabb része lett az életemnek, mint azelőtt valaha hittem volna. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy részem sem vágyik rá. Tudjátok, mekkora elismerés lenne bekerülni oda? Csönd. Hát persze, hogy tudták, és egyik srác sem volt olyan önző, hogy olyanra kérjen, amit nem akarok. Viszont nem akartam elveszíteni őket, nem akartam kiköltözni Franciaországba, akkor sem, ha az azt jelenthette volna, hogy több mint 10 év zongorázás végre megfizetődik, és kezdeni is tudok vele valamit. Imádtam ezt az óriási hangszert és minden hangot, amit kicsaltam belőle, viszont az énekléssel és a bandával olyasmit találtam meg, amit a klasszikus kották közt sosem: magamat. A jelentkezési űrlap ott pihent otthont az íróasztalomon a tankönyveim mellett, melyeket végzős lévén néha muszáj volt bújnom. Alapvetően nem lett volna ezzel semmi bajom, ha nem éreztem volna egyre közelebbinek a fejem fölött Damoklész kardjaként lebegő határidőt. A döntésem valaminek véglegesen a végét jelentette volna, és nem voltam biztos benne, hogy készen állok ekkora változásra. Hogy akarok-e egyáltalán változást? - De hát hogy is mehetnék bárhová nélkületek, idióták?! – nevettem el magamat, mielőtt elérzékenyültem volna azon, ahogyan Beni az egyik oldalamról átvetette a karját a vállamon. A srácok velem együtt nevettek, és hamarosan a komoly délután idétlen párnacsatává és fogócskává alakult. Egy időre minden gondomról és félelmemről elfeledkeztem.
Halihó, üdv köreinkben! Szép lett nagyon az ET-d, habár kicsit furcsa volt számomra először az a megoldás, amivel a jellemedet csináltad, de ettől függetlenül nagyon ötletes. Remélem Zoé később eldönti, hogy hova megy tovább, persze azért van még idő, hisz a játéktéren még csak ősz van. No menj avatart foglalni, és játszani! Színt később kapsz, majd egy admintól, s ezt a témát is akkor rakjuk át.
by Vendég Szomb. Szept. 16, 2017 5:08 pm
Tárgy: ∞ kökényessi zoé 
Szép lett nagyon az ET-d, habár kicsit furcsa volt számomra először az a megoldás, amivel a jellemedet csináltad, de ettől függetlenül nagyon ötletes.