TULAJDONSÁGOK

ÉLETEM TÖRTÉNETE

Cím: Csoki vadászat
Tagok: Ákos és Ádám
Karakterek kora: 4 és fél évesek
Helyszín: Kassai lakás
Zene: Imagine Dragons - Warriors
Idézet: "Úgy vélem, a fiútestvér a legmegmagyarázhatatlanabb faj a világon." - Maggie Stiefvater idézete

A fejére húzta a papírzacskót, ez volt az úgynevezett sisak, amin két karika volt kivágva a szemeinek. Nem mehet ugyebár fővel a falnak, különben is csak játék az egész. Mégis olyan valóságos! Az ember apró fiacskája valóban elhiszi, hogy amit tesz, amibe belekezdett az tényleg munka. Ezért voltam én is azon amilyen csendben lehetséges elosonjunk a konyháig. A mutató ujjam a szám elé tettem, pontosabban oda ahol lennie kellett volna, csak ugyebár az én fejem is volt egy papírsisak, ami megvédett. Hogy mitől védett meg? Koboldoktól, trolloktól, mumusoktól, meg tudom is én! Már nem figyeltem mit mondott anya a múltkor, hogy mi visz el ha rosszak vagyunk. Pedig én jó vagyok. Neki is elmondom, meg a nagyinak és a testvéremnek is, aki más apától és anyától van, de a testvérem. Igaz ő hozzá teszi az unokát, de én nem. Minek? Azt sem tudom mi az az unokatestvér! Talán olyan, mint Áki? De akkor ő miért nem az unokatestvérem? Rejtély. Na de most nem ez a lényeg. Hanem az, hogy eljussunk a szekrényig. Hosszú az út odáig. Meg kell küzdenünk a házi sárkánnyal, még pedig úgy hogy hagyjuk neki hadd ugrándozzon minket körbe, aztán örömében leterítsen a padlóra és össze-vissza nyaldossa az arcunk. Vagy nem muszáj leterítenie a padlóra, ha nem négykézláb járkál, mint az öcsénk és felemelkedik akkor sajnos még minket is felér. Pontosabban elhagy növésben, mert a feje pont az enyém felett van és cseppet sem kellemes, amikor az arcomba liheg, szaladgálni kíván, amikor én meg nem. Tehát joggal kiharcolta magának a házi és még a sárkány nevet is, hiába csak egy kutya.
- Most te foglalod le a kuszut (kutyát)! – igyekeztem határozottan kiejteni a szavakat mégis csendben, hogy eljusson a testvérem tudatáig most megint nem én akarok az lenni aki hagyja magát megtámadni. Különben gyorsabb vagyok. Neki amúgy sincs semmi gondja vele, tűri még játékosan nevet is ha az kell, de én nem. Képtelen vagyok rá, mert előbb ordítom el magam amint hozzám ér, mintsem arra gondoljak, hogy a nagydarab kutyával együtt nevetgéljek. Amikor csöppség volt, nem tartottam tőle, emlékszem úgy kellett elhúzni tőle, most meg nagyobb lett és kerülöm. A nagyság rosszul esik. Nem szeretek felnézni. Zavaró. Ezért mondogatom mindig, hogy én nagy vagyok, nem kicsi. De senki sem hisz nekem. Még Nita sem. Morog ha így hívom, aztán elismétli a nevét, hogy megtanuljam amit én leNitázok az valójában Anita akar lenni. Ki figyel ilyenkor rá? Nekem úgyis Nita marad.
- Jó, de nekem csoki Kinder (Kinder csoki) kell, meg Toffifee! – meg egy láncos toronyóra ahogy apa szokta mondani. Vagy ő máshogyan használja ezt? Lényegtelen! Most csak az számít, hogy Áki lefoglalja a kutyasárkányt én meg eljussak a konyhába.
Csendben átlopóztam a nappaliból a folyosóra, onnan meg iszkoltam volna a konyhába, hacsak rám nem ugat örömében a kutyánk, összecserélt minket szokásához híven. Most azonban bíztam a testvéremben, hogy elém áll és lefoglalja a kutyát, motyog neki valamit és el lesz intézve.
- Nem fogom levenni a siskát (sisakot)! – hadováltam a kezeimmel a testvéremnek, kimutatva ezzel azt a határozottságot, hogy nem fogom most hagyni magam a kutyával szemben, tehát intézkedjen. Intézkedett. Talán az utolsó pillanatban jutott el hozzá, hogy elém kell állnia ha azt akarja eljussak a konyhába. Békaugrásban érkeztem meg. Elfelejtve azt mennyire nem kéne felvonni magamra a figyelmet, mert ha anya befejezi a porszívózást, akkor bármelyik pillanatban meghallhat minket és lebukhatunk. De nem fogom hagyni magam. Nekem kell az a nyuszi csoki! Emiatt toltam a széket a konyhaszekrényhez, így jobban felérem, elég kinyújtani a kezem és máris kitudom húzni a felső fiókot, ahová anya meg apa az édességet rejtik előlünk. A csoki bányát! Amint megkaparintom azonnal futni fogok! Futni bizony! Valahogyan. Még nem tudom, hogyan.