Egy perc van még a csöngőig. Azt hiszitek, hogy a tanárok nem várják a kicsengetést? Hogy a bánatos viharba ne várnánk. Novákkal van, hogy berohanunk a tanáriba pumpáljuk kicsit a kezeinket a levegőbe, dob hangokat kiadva, mielőtt elhagynánk a peremet. Viszont ma más a helyzet, nem fogok átporzani a folyosó kövein, hogy a táskám fogjam. Egyszerű az indok. Hiába soroztam a mai órán a vicceket, Rentai Renáta felől nem a megszokott vidámság jön. Megszólal a csengő, én meg összecsapom a tenyereimet. - Akkor, amit beszéltünk a témazáróra azt nézzétek át, mert lehet kicsipkézem beugratós kérdésekkel. - lököm el magam az asztalom széléről kicsit, majd intek Reni felé. - Veled pedig szeretnék beszélni, Reni, légyszíves. Megvárom, amíg a többiek elhagyják a termet, csak akkor ülök le az első padba és mutatom neki is, hogy csüccsenjen le. Előveszek a zsebemből egy tábla csokit és kibontom. - Mesélj, mi nyomja a szíved... Még a madaras viccen se nevettél. - nézek rá fürkésző pillantással.
Tárgy: Re: talk to me, kiddo Hétf. Márc. 14, 2016 9:42 am
Endre bácsi & Reni
A gondolataim teljesen máshol járnak, szégyenlem is magam, hogy nem az órára koncentrálok. De egyszerűen nem megy, otthon hatalmas zűrzavar van, anya és apa megint összevesztek és szokásosan rajtam. Ha apa valamit megenged nekem akkor anyából kitör azonnal a felháborodás, hogy márpedig ezt nem lehet és ez fordítva szintén így van. Apa már egyszerűen meg se szólal, csak hazajön, leül és újságot olvas, feszült a légkör és azzal még csak tetőzik, hogy anya miután apába így belekötni túlságosan nem tud, engem vesz elő, hogy nagyon örül a tanulmányi eredményeimnek, de nem viselkedem rendes gyerekként, miért ülök egész nap a könyveim felett, vagy ha éppen nem ezt teszem, akkor miért nem maradok otthon, miért járok el annyit Zsoltiékhoz Cortezzel. Kész háborús övezet az otthonunk. A csengő hallatán felkaptam a fejem és szinte már vártam, hogy kiszabaduljak a teremből, ez se olyan gyakori, mert mindig figyelni szoktam a tanár utolsó szavaira amit az osztály anarchitikus állapota miatt csak szájról olvasással oldok meg. Most azonban nem figyeltem és bosszúsan raktam el a tollam a tolltartóba. Felálltam, de Szebeni tanár úr intett, hogy beszélni akar velem. Biztosan észre vettem, hogy nem voltam valami aktív az órán, szuper. Leülök az első padba és hamarosan a tanár úr is csatlakozik hozzám. -Ne haragudjon Tanár úr, hogy nem figyeltem az órán. - Szegem le kissé a fejem. Rentai Renáta, aki életében először nem arra koncentrál amire kellene, világtörténelmi csoda, Nobel-díjat nekem. -Otthon, hogy is mondhatnám...kitört a III. Világháború, csak ezúttal nem a Japánok és az USA dobál egymásra bombát, hanem a szüleim. - Könny szökik a szemembe. Nem szeretem,ha a szüleim vádolják agy okolják egymást egy olyan apróság miatt aminek ne is szabadna problémának lennie.
Nem tudom eldönteni, hogy most az időjárási frontoktól vannak így megőrülve a kölykök vagy csak a tavasz felturbózta mindenki hormonháztartását... Ha háromszor nem álltam meg óra közben a "gyerekek... gyerekek!" kezdetű mantrámra, akkor egyszer sem. Értem én, hogy a Battyhány-kormány politikája durva unalmas, de ilyenkor azért mindig emlékeztetem a díszes társaságot, hogy már több, mint a felén túl vagyunk. Jönnek majd az izgalmas témák hamarosan... Első és második világháború, hidegháború... Addig meg ki kell tartani és át kell menni. Kitör a '48-asok szelleme a 11.B-ból, ahogy megszólal a csengő, egymást túlharsogva beszélnek arról, hogy mit csináljanak délután. Esküszöm le kéne pacsiznom a büféssel, hogy pakoljon a gyerekekbe proteinszeletet hetedik óra előtt... Intek Reninek, aki kénytelen-kelletlen jön a megbeszélő helyre. Felszökken a szemöldököm a mondatára. - Azt hiszem eljött a végítélet... - Rentai Renáta nem figyelt az órámon. Ezért majd utólag két cigit fogok egyszerre elszívni, de előbb tudni akarom, hogy mi az oka. Nem szokott ilyen lenni. - Kis kitartás és elmesélem, hogyan is volt az a bombázósdi... Szóval a szüleid. Távolról sem állíthatom, hogy jól ismerem őket, de látszik rajtad, hogy nagyon megvisel. Józan paraszti ésszel... te lehetsz a vita tárgya. - török neki közben két kocka csokit. - Jogos vagy alaptalan a problémájuk?
Tárgy: Re: talk to me, kiddo Kedd Márc. 15, 2016 10:19 am
Endre bácsi & Reni
Máskor valóban örülök annak, ha egy óra véget ér, lehet stréber vagyok, de a szünetet ugyanúgy várom, mint minden más diák, főleg, hogy a büfében van citromos minyon, amit lecserélhetek anya májkrémes szendvicsére, éljen. Most azonban se a szünet, se az óra nem tud lekötni. Cortez-zel átbeszéltük az éjszaka telefonon, a dolgokat míg le nem fogyott a pénz a kártyámról. Azt mondta ne aggódjak és, hogy minden családban adódnak viták..de nálunk csak ritkán és abból mindig hatalmas balhé szokott lenni. Egyszer már elmentünk anyával az Ő szüleihez egy veszekedés után...még egyszer ezt nem akarom megismételni. -Tanár úr is úgy látja? - Sóhajtottam, kicsit már színpadiasra is sikeredett alakítással. A fejmosást majd megkapom Kingától, ha egyszer rávetemedem és elkérem tőle a jegyzeteit. Addig pedig igyekszem magamba lelket csöpögtetni az akcióhoz. -Igen, anya és apa általában azon vitatkoznak össze mit szabad nekem és mit nem. Apa egy kicsit engedékenyebb, anya viszont nem akarja, hogy elzűlött tini legyek, amiben persze apa is egyetért, de nem akar bezárni a szobámba és úgy kezelni, mint egy 5 évest. Ezen általában összekapnak és mennek a sértések egymásra, és a régi dolgok felhánytorgatása, mint például, egyszer megfeledkeztél Reniről és nem hoztad haza a suliból vagy, hogy elkéstél a szülőiről pedig bíztam benned...úgy tesznek, mintha ott se lennék, velem takaróznak és vágják egymáshoz a sértéseket. - Egy szuszra mondtam el a fontos dolgokat és reméltem a tanár úr megérti mi a probléma. -Szerintem teljesen alaptalan, nem vagyok elzűlött tini, mindig megírom a házim, sokat olvasok, nem járok bulizni, ha el is megyek otthonról akkor csak Zsoltiék garázsába megyek a többiekkel, nem is értem. - Csóválom meg a fejem. Ilyenkor haza se szeretek menni, mert megy a veszekedés, anya apát sértegeti, apa meg anyát és közben valahogy mindig belebonyolódom, hát persze, könnyű a gyerekkel takarózni.
Kívülről úgy tűnhet, hogy nekem könnyű. A borostás ember, aki vigyorog, mint a vadalma, pattog a védőnő után, mint a gumilabda és minden jót röhög félig kidugott nyelvvel. Pedig felfelé nagyon kapartam, visszaesni meg nem akarok, mi a tosz vagyok én? Sziszüphosz? Aki persze a görög mitológia legnagyobb széltolóinak egyike... Reni válaszára kicsit nevetek, de halk, szinte szuszogásszerű az egész. - Reménykedjünk, hogy elég erős a világ, hogy az egyik legragyogóbb ifjú elméjét talpra segítse. - mosolygok rá biztatóan. - Ah... Távolról sem állíthatom, hogy ismerem a szüleidet... De a nővérem által láthattam még kisebb koromban kívülállóként ezeket a vitákat. Az alap emberi lélektant ismerve, akkor takaróznak a régi sérelmeikkel az emberek, amikor a jelenben feszültek, de nem egymás miatt igazán. Egymáson vezetik le a feszültséget vagy azon, aki a legközelebb van. Ez a létező legkevésbé sem a te hibád és percig se érezd úgy, hogy bármi rosszat tettél. Csak mi öregek... olykor besavanyodunk. - vonok vállat, de úgy istenesen, fülig. - Mint tanárod állíthatom, hogy nem vagy elzüllött, a közelében sem vagy sehol sem, hogy az legyél. A nők és a lányok felé a társadalom mindig is másféle ítélkezési rendszerrel bírt, ebben pedig sokszor a szülők is sarasak. Amit tanácsolni tudok... az az, hogy ne hagyd magad. Ha kell a világba is üvöltsd, hogy felnőttél ahhoz, hogy saját gondolataid legyenek, nem akarsz eszköz lenni. Nálunk otthon csak ez vált be. - sóhajtok egyet nehézkesen.
Tudom, hogy nem Én vagyok az egyetlen olyan diák, akinek gondjai lennének a szüleivel, persze talán majdnem az egyetlen, akinek nem maga miatt vannak a gondok otthon és nem úgy, ahogy sokaknál. Tanulok, időben hazajövök, tisztelettudó vagyok, jól nevelt mégis mindig képesek valamit a szüleim felhánytorgatni egymásnak ami velem kapcsolatos. Ritka az ilyen pillanat, de megesik, mint most is. -Reménykedjünk, mert, ha nem az élet állítja talpra akkor Kinga, de az fájdalmas. - Grimaszoltam. Ha anya és apa veszekedése az átlagomba fog kerülni biztos, hogy Kinga élve megnyúz, az osztály átlag a mindene a versenyzés mellett. Nem hagyná, hogy lerontsam az eredményt még ha ezzel legyőzne is és iskolaelsővé válhatna. -De szeretném, ha kibékülnének, Ők nem szoktak ilyenek lenni, tényleg nem és ez a feszültség szokatlan és nem igazán tudom magam otthon érezni ebben a légkörben. Ha olvasok akkor az a baj, hogy nem szocializálódom, nem vagyok a "kis pajtásaimmal" ahogy anyu szokta mondani, ha meg épp elmegyek akkor kezdek Én is kamaszodni, sőt, biztos valami olyat tervezek, amit meg se engednének, abszurd az egész. - Én csak azt szeretném, ha a szüleim leülnének és megbeszélnék a dolgokat, semmi többet, ha azután se tudnak megegyezni, akkor már nem tudom, de ennyit se próbálnak meg. -Tanár úr, Én nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok elzüllött kamasz, de a szüleim ettől tartanak a leginkább, teli vannak kamasz kezelő könyvekkel és egyszerűen az alapján próbálnak nevelni...megszoktam már, nincs is ezzel nekem bajom, de amit ott olvasnak rám nem igaz, ezt viszont nem látják be. - Sóhajtok. Lehetek 18, akár 30 is, a szüleim mindig úgy fogják gondolni, hogy az életemet Ők jobban értik és a könyvek persze. Kíváncsi leszek arra, hogy majd a kamasz kor után milyen könyvhöz fordulnak majd.
Az ember élete során sokféle emberrel találkozik. Akár gyerekfejjel, akár felnőttként, a lényeg mindig ugyanaz, amennyire megfigyeltem. Nem szabad beskatulyázni senkit. A klikkesedésből is mindig kimaradtam, semelyikben sem volt helyem egyszerűen. Pontosabban, mindegyikbe beleillettem volna egy kicsit és pont az az irányszám nem volt jó. Én megmaradtam annak a hülye gyereknek, aki mindig minden lében kanál volt. A szüleim meg nem értettek persze. Miért nem barátkozom a tehetősekkel? Nos, pont azért, mert ők azt akarták. - Elébe megyünk, egyet se félj! - próbálom megnyugtatni. A lányok nekem mindig is olyanok voltak, mint a foci. Nem értem... Miért nem lehetnek olyanok, mint a vízilabda? Mondjuk azért, mert az sok víz alatti gatyacibálást jelentene... - Mindenkinek megvan a maga kis komfortzónája, ahol a lehető legjobban tud összpontosítani. Elég egy lámpában izzót cserélni és máris más a leányzó fekvése... Mint a régi nyuszikás viccben... a van sapka, nincs sapka esete. Féloldalasan kell hordani a sapkát szerintem. - húzom el a szám eltöprengve és úgy hallgatom őt. Hümmögök a végén és bekapok egy kocka csokit. Még Lívia mesélte, hogy a régi élettan professzoruk szerint az agynak két dolog kell: cukor és oxigén. Cukrot viszek be és lélegzem. Minden, ami a gondolkodáshoz kell adott. - Reni, mostanában van a szüleid házassági évfordulója? Ha nem, az sem gond. Van egy ötletem! - vigyorodom el. - Tudod, hogy nyílt a környéken egy elég jó étterem, igaz? Egy olyan este, amikor mindketten teljesen ráérnek, idézőjelben csapdát lehetne nekik állítani. Egy asztalfoglalás két főre. Szülők, lehet, hogy csak annyi hiányzik az életükből, hogy pár órát kettesben lehessenek egy kicsit meghittebb környezetben. - magyarázom, olyan szinten belelendülve, hogy néha felragyog a tájszólásom is, amiről azt hittem, hogy már nincs.
A szüleim elfogadnak olyannak amilyen vagyok, ezzel nincs is probléma, úgy szeretnek amilyen vagyok és tudom jól, hogy büszkék rám. De úgy kezelnek mint valami kisgyermeket, számukra még nem vagyok felnőtt, meg is értem őket, teljesen, de bízniuk kellene bennem. Kicsit nehezen birkóznak meg a kamasszá válásommal...amit nem is értek mivel elvileg nekem kéne nehéznek lennie, nem nekik. -Jó, kezdek megnyugodni. - Haloványan elmosolyodtam, ez a kis színdarab, ami lezajlott eléggé mókásra sikeredett és picit oldotta is a feszültségemet. Bár a probléma attól még korán sincs megoldva. Szeretném végre olyannak látni a szüleimet amilyenek valójában, mert most minden a feje tetejére állt. Azt pedig végképp nem szeretném, ha elválnának...ebbe bele se merek gondolni. Szeretem a szüleimet. -Én alapvetően szeretek otthon lenni, szeretek anyának segíteni a főzésben vagy takarításban, szeretek apával filmet nézni, ez a hangulat megnyugtat, mi hárman mindig is nagyon szoros kapcsolatban voltunk, a kis szűk család..most meg mintha minden a szemem előtt hullana széjjel. - Sóhajtok, már-már tényleg úgy mint aki egy világháború kellős közepén adja fel. Mit tehetnék Én? Igazából nem sokat, ha arról van szó, hogy el kell szaladni a boltba nagy lány vagyok már, de ha arról van szó, hogy mit gondolok a veszekedésükről akkor még gyerek vagyok és ebbe ne szóljak bele..nem is értem. -Hát tulajdonképpen 2 hónap múlva lesz, de szerintem előre is hozhatjuk. A Tanár úrnak remek ötletei vannak. - Vigyorogtam szélesen, pár napja most először igazán. Talán ez valóban beválhat. -Tanár úr, vázolja fel pontosan a tervet Én pedig megvalósítom. - vigyorogtam. Milyen klassz tanáraim vannak. Kiéve Vladárt...háát, Ő nem klassz.