Az a jó ebben az iskolában hogy nem tisztelve az ember szabadidejét igyekezenk mindenkit szórakoztatni még délután is. 6., 7. óra helyett ugyanis kitalálták, hogy a végzősök felkarolva a két alsó évfolyamot kötelező jellegű sportdélutánt rendeznek. Ezzel persze nem lenne baj, ha másnap nem kapnánk meg a tanároktól, hogy miért vagyunk felkészületlenek az érettségire. Így azonban nehéz jó kifogást keresni. Mindegy. Legalább legálisan kihagyhatom a mai napon a tanulást, nem mintha otthon bárkit érdekelne annyira ez a dolog, hogy leellenőrizzék a tudásomat. Ennek ellenére azonban nem célom elhasalni az érettségin, hiszen nem szívesen járnék suliba még egy évek, hogy felkészüljek az érettségire. Stabil közepes osztályzataim megvédenek az év végi bukástól, de lehet, hogy ez a tudás már kevés lesz ahhoz, hogy valahogy az érettségit is átkamuzzam. Majdcsak lesz valahogy.
Leérek a tornateremhez, ahol inkább egy beszélgetőszakkör fogad, mint egy sportdélután, hiszen kint szakad az eső itt bent pedig nem biztos, hogy tudna önfeledten sportolni 3 évfolyam. Az ajtóban egy lány áll, kezében cetlik. Mosolyogva kérdezi meg tőlem, hogy melyik évfolyamhoz tartozom, amire válaszként csak felvonom a szemöldökömet.

Valamiért azt feltételeztem, hogy 16-nál többnek nézek ki. Ugyanazzal a hülye mosollyal kér meg, hogy húzzak egy cetlit, én pedig meg is teszem. Visszaadom a lánynak és egy hatalmasat kiabál, hogy 'Miraaaaaa'. Egy pillanatra megijedek tőle, mert férfiakat megszégyenítő mélységet csikar ki a torkából. Egy alacsony, törékeny alkatú lány áll fel a padról és egyenesen felénk veszi az irányt. Beljebb lépek a terembe, hogy félúton találkozzak a partneremmel.
-Szia. Áron vagyok.-mutatkozom be neki egy könnyed mosollyal az arcomon. Sokan megléptek az osztályomból, hogy ne kelljen ezen részt venni, de mivel töriből egy ötöst jelent és addig se kell az otthoni állapotokkal szembesülnöm, így inkább itt vagyok. A csaj pedig szimpatikus, így első ránézésre.

Valamiért volt egy olyan érzésem, hogy nem én vagyok az egyetlen jelenlévő, aki nem boldog a sulis marhaságtól és véleményem szerint a legtöbben inkább othon töltenék el az idejüket, bár kétlem, hogy a 9., 10. évfolyamnak lett volna válasutása, hogy vajon szeretnének-e itt lenni. Bár biztos köztük is van pár buzgó fanatikus, aki tökéletesen boldog, hogy még a délutánjának egy részét is itt kell töltenie, de a legtöbb arcon nem felszabadult mosolyt, hanem inkább szenvedést látok. Volt pár lány az évfolyamomon, akik szinte életcélként gondolkoztak erről a programról és példás tanulóként valamiért kötelességüknek érzik, hogy boldogítság a kicsiket. Belépek a terembe és esélyem sincs arra, hogy csendben besunnyogjak, hiszen a lány, aki úgy tűnik szervezőnek lett kinevezve akkorát üvölt, hogy megijedek még én is. Ezek után pedig rámmosolyog. Mintha minden okés lenne, én meg inkább csak beljebb sétálok.
A lány, akivel összetalálkozik látszólag a normálisabbak közé tartozik, bár valószínüleg ő is ezt gondolhatja rólam. Mindenesetre nem akarom elkönyvelni a dolgot, ha már egyszer bevállaltam, hogy végigcsinálom. Ha tudok segítek neki, ha nem akkor ökörködünk másfél órát aztán úgyis mehetünk lassan haza.

-Igen azt hiszem egy életre megjegyeztem a nevedet.-pillantok hátra, majd ismét a mogyoróbarna szempárba nézek. Úgy tűnik, mintha zavarbn lenne, vagy nem érezné éppen a legkomfortosabban magát. Mondjuk szegény tényleg jól kifogott engem. Valamelyik normálisabb csajt is megszerezhette volna, de úgy tűnik szegénnyel ki akart tolni a sors egy kicsit.
-Igazából valami csapátépítő akárminek indult ez az egész, ha jól tudom, de az időjárásnak hála beszorultunk a tornaterembe..-bólintok egy aprót.
-Gyere. Üljünk le valahova és ha van bármi kérdésed, akkor bátran, ha esetleg nincs azt is megmutathatod, amit az előbb hallgattál.-pillantok rá egy halvány mosollyal az arcomon. Mellettem nem kell szarul éreznie magát. Legalább anyira nem érdekel ez a program, mint őt. Ki tudja, még az is lehet, hogy ő lesz az új bűntársam és együtt lepünk le.

Tudom, hogy ez emberek néha furcsák, ha számukra kellemetlen helyzetbe kerülnek. Itt van például Mira, aki kifejezetten kellemetlenül érzi magát attól ahogyan 'bemutatták' és, hogy szegény engem fogott ki párnak. Tényleg sajnálom egy kicsit valahol mélyen legbelül a lelkem valamelyik bugyrában, de valami azt sugallja, hogy jófej csak éppen benne vagyok a kis komfortzónájában, ami pillanatnyilag még zavarja.
-Örülj neki... többet nem kell majd bemutatkoznod senkinek.-kacsintok rá. Nem hiszem, hogy emiatt aggódnia kellene. Mindannyian ismerjük már Klárit, aki úgy kiabál, mint egy férfi és igazából az egészet poénra veszi, így még rá is játszik egy kicsit. Igazából én is csak attól ijedtem meg, hogy nem számítottam a kiabálásra. Azt hittem nekem kell majd megkeresnem Mirát, de szerencsém volt.
-Nyugi... csak addig vagy ennyira izgalmas nekik, amíg nem érkezik meg még valaki..-vonom meg a vállamat. Nem akarom, hogy szorongjon egy ilyen apróság miatt. Ha pofára esett volna miután így hívta közelebb Klári, akkor már lenne oka aggódni a hírneve miatt, így azonban semmi. Egyébként aranyos arca van és szerintem könnyebben el fog telni ez a másfél óra, mint ahogy azt először gondoltam.

-Ahova csak szeretnél.-vonom meg a vállamat. Végülis én elvileg most azért vagyok itt, hogy segítsek neki megtalálni a helyét a suli rendszerében. Én mindig azt vállottam, hogy az erőseknek van a legkönnyebb dolguk, akik úgy tudnak végigvonulni a suli folyosóján, hogy mindenki félrelép az útjukból. Ez főleg a lányokra igaz, hiszen ott még keményebb diktatúrák épültek ki az évek alatt.
Leülünk az általa kiválasztott helyre és máris megkönyebbülést látok az arcán.
-Na mutasd.-mondom és a fülembe dugom az egyik felét a fülhallgatónak. Kérdésére csak elmosolyodok egyenlőre.
-Ömm..igazából szinte mindent a mulatóson kívül...-vigyorogva beletúrok egy kicsit a hajamba.
-Nálam ez inkább a hangulattól függ... szeretek minden érzelemre rápakolni egy lapáttal a megfelelő zenével.-azt hiszem így a leprecízebb a meghatározása a dolognak. Tényleg nem tudnék kiválasztani egy stílust, ami igazán közel áll a szívemhez, hiszen ezt még az évszaktól is képes vagyok függővé tenni.
-Na és hogy tetszik itt, Mira?-tudom, hogy nem most gólya, mert direkt kértem, hogy valaki idősebbel legyek, de az tudja igazán eldönteni, hogy élvezi-e az itt létet, aki már legalább egy ideje koptatja a padot.

Úgy tűnik valóban egy érdekes lánnyal hozott össze az élet. Azt hiszem kicsit belehalt volna a lelkem, ha másfél órát kell eltöltenem valakivel, aki a divatról, műkörmökről vagy éppen a legutolsó fodrászbalesetről beszél, amit természetesen csak látott és nem élte meg személyesen. Valahogy nem vagyok teljesen kibékülve az ilyen emberekkel, mert szerintem felszínesek, de talán az egy pozitív tulajdnságom, hogy nem ítélkezem. Maximum nem keresem bizonyos emberek társaságát.
Mira azonban egészen más esetnek tűnik. Még nem kifejezetten találta meg a helyét a világban, így még nem nyitott teljesen az új dolgokra, bár erre a programra is végül eljött és már meg is szólalt előttem, úgyhogy valamilyen nyitottság mégis van benne. Még egyenlőre nem kifejezetten értem őt, de azt hiszem ez nem is baj. Így sokkal érdekesebb lesz a beszélgetés vele.
Nevetek egy jót, de nem hangosan és csak visszafogottan, hiszen nem akarom még jobban bepánikoltatni szegényt.
-Az sem gond, hogy poénra veszed.-pillantok rá mosolyogva.
-Amikor még kilencedikes voltam a második napomon elvágódtam az udvar kellős közepén. És nem volt annyira ciki, mint ahogy gondolod.-vigyorodok el egy pillanatra az emléktől. A mai napig jót nevetünk néha ezen az osztállyal, hogy a stílusos érkezés egy mintapéldánya vagyok. Végülis ez ma sem maradt el. Ilyen belépő után talán jogosan érezzük magunkat a figyelem középpontjában.

Leülünk a lelátón, hiszen ez az, amit ő szeretett volna, nekem pedig kifejezetten mindegy, hogy hol fogunk beszélgetni.
-Na látod? Alig pár perce ismerlek és máris van egy közös pont az életünkben.-ez a zenei tény mondjuk elég sok emberre igaz, de nem kifejezetten tudom, hogy mit kezdtem volna egy komoly zenékért rajongó lánnyal. Nyílván beszélgettem volna, de fogalmam sem lett volna a nevekről, amiket felsorol.
-Ez egyszerű.. a tanárok szerint az új diákok még nem érzik elég kellemetlenül magukat az új helyen, úgyhogy olyan programokat szerveznek, ahol az emberek együtt szenvednek még jobban, és ez összekoácsolja őket.-pillantok a szemeibe. Azt hiszem tényleg valahogy így működik ez a rendeszer, és minden osztályban kialakul valamilyen közösség, úgyhogy valamilyen igazság alapja is van a történetnek.
-És nem kell bocsánatot kérned. Elég nehezen lehet engem megbántani. Főleg az ilyen sulis szarokkal.-vonom meg a vállamat vigyorogva. Örülök, hogy a véleményét nem hajlandó letagadni még akkor sem, ha ez másnak nem tetszik.