TULAJDONSÁGOK

ÉLETEM TÖRTÉNETE

Egy verőfényes napsütéses nyári napon születtem 2001-ben, egy francia-magyar családban. A családnevemből könnyen kideríthető, melyik szülőm rendelkezik külföldi felmenőkkel, és bár már édesanyám is már Magyarországon született és nőtt fel, ő igenis franciának tekinti magát.
Király Zsolt és Blanchard Bernadett egyetemista korukban találkoztak, és másfél év ismeretség után össze is házasodtak. Édesapám a Zrínyi Miklós egyetem egyik kiváló diákjaként fejezte be tanulmányait, míg édesanyám a Semmelweis Egyetemen gyarapította tudását, hosszú ideig a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjában gyakornokoskodott, majd egy magán klinika orvosaként állhatott munkába.
Alig négy éves lehettem, amikor édesanyám munkalehetőséget kapott Los Angelesben, miután megnyerte egy ottani kórház elég magas pozícióra meghirdetett pályázatát. Mindig is nagy álma volt kijutni Amerikába és most itt volt a lehetőség, amivel természetesen esze ágában nem volt elszalasztani és őszintén szólva oka sem. Apa teljes mértékben támogatta, hisz mindig osztotta az örömét, mellette állt minden helyzetben, plusz büszke is volt arra, hogy a felesége önállóan valóra váltja a leghőbb vágyait. Mivel a magyar honvétséghez csatlakozott egyetemi évei után, ezért még azért sem kellett aggódnia, hogy esetleg munkanélküli lesz, ha külföldre költözünk. Minden adatott volt.  
Hogy bevalljam, nem emlékszem, tipegő koromban hogyan viseltem a változást és milyen hatással volt rám, de az oviban, ahova a szüleim beírattak, hamar megtanultam a nyelvet és még rengeteg barátra is szert tettem.  Arra viszont tisztán emlékszem, hogy milyen izgatottan vártam az első osztályt, az iskolát és a „nagyok életével” kapcsolatos kalandokat. Szerettem pedáns diák lenni, de annál jobban a nyarat, amikor anyu szüleivel tölthettem az időt a Francia Riviérán, vagy apáéval a Szalajka-völgy gyönyörű, csendes természete ölelésében pihengethettem.
A barátaim között talán én voltam a legboldogabb gyerek, hisz a családom minden alapanyagot biztosította ahhoz, hogy izgalmas életem legyen: katona apuka, orvos anyuka, francia és magyar nagyszülők. Egyik osztálytársamnak sem adatottak meg ilyen körülmények.
Aztán az elképzelés apró szilánkokra tört, amikor rájöttem, hogy a szüleim ugyanolyan sűrűn kapnak össze és veszekednek, mint minden más gyereké. És az ő vitáik durvábbaknak tűntek, hisz senki meg nem mondhatta volna azokból a dolgokból, amiket egymáshoz vágtak, hogy szeretik, de még azt sem, hogy egykor szerették egymást. A dolgok addig fajultak el, hogy már a válás is szóba jött, azonban vele egy időben egy levél is, amiben arról értesítették apát, hogy ismét besorolják. A hír mintha újból összekovácsolta volna a családunkat, és én teljesen elhittem, hogy innentől kezdve minden rendben lesz.
Azonban apa bevetése ezúttal korábban ért véget, mint számítottunk volna, és mivel a családfő tisztában volt ezzel, kellemes meglepetésnek szánta a korábbi hazaérkezését. Csakhogy azzal nem számított, ami őrá várt otthon, így amikor belépett a bejárati ajtón, akaratán kívül fel kellett vennie a meglepett szerepét. A nő, akihez egykor szíve erősen kötötte épp aznap, abban a percben egy másik férfit szeretett a hitvesi ágyukban. Anya azzal próbált mentegetőzni, hogy apa sosincs mellette a hivatása miatt, és én kicsit egyetértettem vele a vádban, szóval amikor sor került a válásra, inkább vele maradtam.
Döntésemet azonban elég hamar megbántam, hisz anya élettársra lelt egy Terry nevű férfiben, akivel pedig én nem jöttem ki jól. A lányival nem is beszélve. Az egyik, aki nagyjából velem egy idős, egy emocionálisan instabil kretén, aki arra vágyik, hogy körülötte forogjon a világ, így gyakran öngyilkossági kísérletekbe fog. A másik, aki másfél évvel idősebb nálam pedig egy igazi, gonosz r*bi. Ő viszont nem csak szeretne a középpontban lenni, hanem el is intézi, hogy így legyen. És ha mindez nem elég, anya úgy döntött, San Franciscóba költözünk velük, mert Terry jobb munkalehetőséget kapott ott.  
Ezeket összevetve rájöttem, hogy nekem erre nincs szükségem, és ha már kénytelen vagyok lemondani az eddig életem maradványairól, hátrahagyni az iskolámat és a barátaimat, akkor inkább Magyarországra költözöm vissza. A terv kidolgozása cseppet sem volt olyan nehéz, mint anyámat meggyőzni arról, hogy nekem így lesz jobb. Ő minden szentre megesküdött, hogy ugyanannyira fontos vagyok, mint a mostohalányai – és ebben biztos is voltam, legalább is abban a részében, hogy számára – de ez a tény kicsit sem tántorított el az elhatározásomtól.
Anya végre belenyugodott, én pedig hazaköltözhettem apához, aki időközben vett magának egy lakást a régi lakhelyünkön, Rózsadombon, illetve lemondott a hivatásáról, hogy engem nevelhessen. Állást édesapja jól menő cégénél kapott, és noha soha nem vágyott irodai munkára, egészen élvezi, amit jelenleg csinál.
A nyaram ezúttal nem a Francia Riviérán, vagy a Szalajka-völgyben telt, hanem otthon, iskolákat böngészve. Aztán apa egyik este egy nyomtatott A4-es lapot nyomott a kezembe, ami egy e-mailt tartalmazott a francia nagyimtól. Arról értesített, hogy szerinte a legjobb hely számomra édesanyám egykori gimnáziuma lenne, és mivel édesapám tudta, milyen jó a nyelvérzékem, és mennyire rajongok mindenért, ami kapcsolatban áll Franciaországgal, egyetértett abban, hogy a helyem a Szent Johanna Gimnáziumban van. Remélem, szeptembertől legalább annyira izgalmas és jó élet vár rám ott, mint a los angelesi iskolámban volt.