Na, akkor azt hiszem néhány dologról nem árt felhomályosítom téged, ha már vetted a fáradtságot, és kutakodtál a cuccaim között. Igen, pontosan egy olyan dolgot csináltál most, amit nem szeretek, de ettől eltekintek, és mesélek egy kicsit magamról, biztosan nagyon kedvelhetsz, ha ilyesmire vetemedsz… Nos, a nevem Horváth Márton James, amit a félig kínai és félig magyar származásom szerintem tökéletesen meg is magyaráz, de amúgy az Államokban születtem, ezért van angol nevem, nem másért. Nem kifejezetten szeretem a Mártont, a Marcit meg már annyira sem, meg amúgy is mindenki Jamie-nek hív, szóval te is tegyél így ha jót akarsz magadnak. Mi? Mit kérdeztél? Hogy mi az első szó, ami eszembe jut magamról? Playboy. Elég egyértelmű a dolog, szerintem nem kell megmagyaráznom. Közkedvelt vagyok a lányok körében, mert jól nézek ki, én pedig ezt egyáltalán nem félek kihasználni, amúgy meg nem vagyok egy romantikus típus, szóval ha egy csaj elvárja tőlem, hogy virágot vegyek neki, akkor nagy valószínűséggel hozzávágok majd valami út széléről összeszedett száraz gazt. Igen, annyi romantika szorult belém, mint egy zsák lepkébe, viszont azt azért nem mondanám, hogy nem tisztelem a nőket, mert ez egyáltalán nem igaz, egyszerűen csak kielégítem azokat, akik felkínálják nekem a testüket és pont. Nem nagyon mutatom ki az érzéseimet, mert az rontja az imidzsem, illetve titokzatosnak is mondanám magam. Sosem mondom ki ha valakitől akarok valamit, inkább elszórakozok a tehetetlenségén. Rossz ember lennék? Nem mondanám, csak egyszerűen játszok azzal aki hagyja, aztán meg hagyom, hogy szenvedjen ha ennyi esze van. Kifejezetten kedvesnek sem mondanám magam, sőt, egyáltalán nem állnak távol tőlem a bunkó beszólások, amiken egyáltalán nem kell agyalnom, csak úgy jönnek maguktól. Szinte bármibe bele tudok kötni annak ellenére is, hogy látom a jó dolgokat, csak azokat nem szeretem kiemelni. Mindenki a hibájából tanul, nem? A hazugságot nem bírom, sőt, kegyetlenül őszintének mondanám magam, aki kimond mindent, viszont azért be kell vallanom, hogy jómagam szeretek néha nagyot mondani, de ezt is csak akkor teszem ha szórakoztató helyzetbe keverhet a dolog. Nem kifejezetten érdekel se az iskola, se a továbbtanulásom, csak sodródom az élettel és azt teszem amihez kedvem van. Ha anyám azt mondja, hogy nem mehetek el délután sörözni, akkor nemes egyszerűséggel pofán röhögöm, adok neki egy puszit és közlöm vele, hogy nagyon szeretem és majd találkozunk másnap délután, vagy este. Amúgy az egyik kedvenc időtöltésem az iskolakerülés, szívesen táncolok ilyenkor néhány hip-hopos haverommal, aztán este iszunk egyet a nagy fáradalmakra. A jegyeim ebből kifolyólag borzalmasak és bukás közeliek, viszont hülyének nem mondanám magam, éppen ezért tudom mindig elkerülni a bukásokat. Minden mozdulatomról ordít a lazaság és nemtörődömség, amivel az őrületbe kergetem a tanáraimat, de engem ez sem kifejezetten érdekel, nem én fogok bekerülni a diliházba. Amúgy szívesen íjászkodom és űzök többféle sportot is, illetve a beszédtémám egyik szerves részét képezi a foci és kosármeccsek eredménye. Szóval azt hiszem elmondhatom magamról, hogy pontosan olyan vagyok, mint az amerikai sorozatokban szereplő szívtiprók… Na mi van lányok, már nem is annyira kellemes, ha egy ilyen kilép az életbe, mi?
Ami meg a külsőmet illeti… Hé, látom ám, hogy kutakodtál a szekrényemben! Nem igazán szeretem az ilyesmit, szóval remélem meg fogod emberelni magad, mert kikapsz, és azt igazán nem szeretnéd! Tényleg nagyon érdeklődhetsz irántam, és ha jól látom még a kedvenc felsőmet is lenyúltad, szóval ezzel kiérdemelted minden elismerésem, te vagy a legidegesítőbb rajongóm! A többi csak távolról csodál, esetleg adnak nekem néhány éjszakát, erre jössz te, és elviszed a ruhámat. Remélem annyira nem voltál szemtelen, hogy az alsógatyáimat is lenyúld, mert holnap még szeretnék tisztát magamra venni… Na mindenesetre, akkor mesélek neked egy kicsit a külsőmről is, mert elég kíváncsi vagy, és ha holnapra csupa ránc lesz a képed, akkor legalább lebuksz majd, én meg jól kérdőre vonhatlak ezért… Szóval, igazából semmi különös nincsen bennem, átlagos magasságú srác vagyok, napbarnított bőrrel, ami egy picit rézszínben játszik amikor megcsillan rajta a napfény. Ehhez viszonylag vékony, de izmos testalkat társul. Nekem nincsenek gépiesen kigyúrt kockáim, inkább a mellizmom és a karjaim említésre méltóak, ezért nem nézek ki úgy, mint az edzőteremben pumpálóak, szerintem tökéletesen normális testalkatom van, némi izommal, éppen annyival, ami tetszetős a szemnek. Sok korombelivel ellentétben nekem nincsenek pálcika lábaim, ami az egyik általam nagyon kedvelt sportnak, a vívásnak tudható be. Az arcommal meg végképp sincsen semmi baj, minden tökéletesen rendben van vele, talán már túlságosan is. Elfogultság nélkül állíthatom, hogy jóképű vagyok, ami nagyjából a pisze, egyenes orromnak, a telt ajkaimnak, meg a nagy, mandulavágású szemeimnek köszönhető, amik annyira feketék, hogy az ember simán el tud veszni bennük. Sok hasonló származású emberrel ellentétben az én szemeim tényleg elég nagyok, amitől az emberek meg is szoktak lepődni, mindig azt hiszik, hogy csak a családban volt ázsiai felmenőm, nem pedig azt, hogy ténylegesen félvér vagyok. Anyukámnak amúgy nagy őzbarna szemei vannak, valószínűleg tőle örököltem a dolgot. A hajam egészen sűrű, gyorsan nő, szög egyenes, és éjfekete, ha éppen nem festetem be puszta unalomból, nincsen benne semmi különleges igazából, rövidre vágva is viselem, meg hosszabb fazonban is. Az öltözködésemről nem is kéne szót ejtenem, mert már úgyis sasoltad a cuccaimat, de azért megteszem. Szóval, nagyjából fekete cuccokat viselek, és a szekrényemben található darabok kivétel nélkül márkásak. Több cipőm van, mint egy lánynak, és a cuccaim nagy része laza, menő darabokból áll, egyáltalán nem kedvelem az elegáns dolgokat, de azért van egy rend öltönyöm is, ha esetleg valahol meg kéne jelennem. Állandó viseletemnek számítanak a laza, esetleg szakadt nadrágok, ezekhez bő felsőket szoktam felvenni, meg sokszor van rajtam kapucnis pulcsi is. Kabátból csak a bőr jöhet szóba természetesen, ékszereket pedig egyáltalán nem viselek, maximum órát, és a fülemben néhány fülbevalót, de a többit próbálom hanyagolni.
ÉLETEM TÖRTÉNETE
Mit ne mondjak, nem ehhez vagyok szokva. Egyáltalán nem repestem azért az ötletért, hogy megismerjem az országot, ahol anyám és apám találkoztak. Engem sosem hatottak meg az ilyen nyálas szarságok, egyáltalán nem hiszek az igaz szerelemben, hagyjon békén mindenki az ilyesmi faszságokkal, mert ki fogok futni a világból. Így is hetekig tartott meggyőznöm őket, hogy legalább a fővárosba költözzünk, ne valami isten háta mögötti településre, mert akkor aztán tuti kiröhögne az összes kinti haverom, így is folyamatosan azzal szívattak, hogy elhagyom a civilizációt. Hát mit ne mondjak, amint leszálltam a gépről és megláttam, hogy a reptéren nincsen wifi, és az emberek nagyr része tavalyi szériás mobilokkal rohangál, komolyan elkezdtem aggódni. Hát hova hoztak engem ezek? Ennyi erővel már kidobhattak volna egy isten háta mögötti faszom szigeten is, mert ugyanaz lenne a végeredmény. Mondanom sem kell, ahogyan sétálgatni kezdtem a városban, vagy negyed akkora volt a pörgés, sőt igazából ez össze sem hasonlítható azzal, amit az ember LA-ben tapasztal. Habár csak most érkeztem meg, már most utálom ezt az egész helyet. Igazából nem értettem a helyzetnek a logikáját, amibe belekerültem. Ha nekem lenne egy gyerekem, aki elérné azt az életkort, hogy gimnáziumba kerüljön, akkor gondolom elsődleges szempont az, hogy a lakóhelyzet közel legyen a suli, mondjuk legrosszabb esetben autóval vagy busszal bevehető távolságra gondolok. Ezek meg mit csinálnak? Elrepítenek egy másik kontinensre, ami még rendben is lenne, hogy ha valami menő helyre mennék, mondjuk vissza Hong Kong-ba, Sanghajba – egyik hely sem jelente gondot, mert elég sok nyelven beszélek – Párizsba, vagy még sorolhatnám, de nem! Anyámnak is most kellett rájönnie arra, hogy hiányzik neki ez a kurva ország, és vissza akar jönni, ez pedig azzal jár, hogy a 15 éves fiát és annak egész családját rángatja magával. Sóhajtva pillantottam a mobilomra. Igen, máris helyzetjelentést kért az exnőm, meg az összes ember, akit eddig ismertem. Komolyan, csinálni fogok magamnak egy Facebook oldalt, és majd fizetek valakinek, hogy kezelje, mert én nekem már rohadtul nincs kedvem felelgetni a sok beérkezőre. Egyet viszont mégis megnyitottam, a legjobb spanom üzenetét, mert azért ő mégis csak többet jelent néhány pinánál, meg hülyegyereknél, akik próbálják utánozni a stílusom, csak nem jön össze nekik különösebben. „Nagyon gáz?” Ennyi állt az üzenetben. Sosem volt túlzottan beszédes, ezért is csodálkoztak mindig, hogy hogyan lehetünk haverok, mert amúgy nekem meg akkora pofám van, hogy képes vagyok lyukat beszélni valakinek a gyomrába akár egy óra alatt. Igazából ez egy elég mélyen gyökerező dolog, annak idején csesztették, én megvédtem – verekedni akartam a pisis ovisokkal, hát persze, hogy benne voltam a balhéban – ezek után másnap megosztotta velem a sütijét, és barátok lettünk. Azóta már egy kicsit megváltozott, kócosabb lett a haja, meg a szemüvegét kontaktlencsére cserélte, ezek után már ő is népszerűnek számított és csak úgy ragadtak rá a nők. „Ja” Válaszoltam neki. Na igen, ez rohadt nagy gáz. Kurvára nagy. Ha én nem tudok minimum egy négyszeresen összetett mondatban odaböfögni valamit a másiknak, akkor már rendesen gond van. Ezt gondolom meg is érezhette, mert azonnal válaszolt, holott egyáltalán nem jellemző az ilyesmi rá. Általában megnézi az üzeneteket, és rá két napra ír valamit ha eszébe jut, éppen ezért nem szoktunk chatelni. „Akkor minek mentél el?” Na igen. Teljesen jogos kérdés. Felajánlották, hogy lakhatok náluk és járhatok ugyan oda, ahova ő is fog szeptembertől, de én mégis visszautasítottam. Voltak otthon ebből veszekedések, amiket nekem egyáltalán nincs kedvem tovább hallgatni, így is téptem eleget a számat amiatt, hogy most ezzel elcseszik az életemet, de nagyrészt oda sem figyeltek rám. „Tudod, hogy nem fogom más hisztijét hallgatni. Majd karácsonykor megszököm” Halványan elmosolyodtam. Karácsonykor mi sosem ünnepeltünk otthon, inkább elmentünk egyet bandázni, ilyenkor nagyrészt egy olyan társaság jött össze, ahol mindenkinek a b-boy dance volt a hobbija. Az egyik srác lenyúlta a nyaralójuknak a kulcsát, a másik a bátyjával vetetett nekünk némi piát, hívtunk csajokat, és elvoltunk. Mondanom sem kell, hogy ez persze csak az utóbbi években volt ilyen, de már 12 éves korom óta nem karácsonyoztam otthon, viszonylag hamar kiveszett belőlem a gyermeki ártatlanság. „Nem kell megszöknöd. Egyszerűen csak láss tovább az orrodnál is és fordulj meg” Fogalmam sem volt, hogy ezt mire kéne vélnem. Szóval még szívat is? Nézegessem azt az elbaszott repteret, keressem meg a felszálló gépek között azt, amelyik idehozott, és hagyjam elrepülni az eddig tök jól elindult életemet? Szó szerint még élni sem volt időm… - Már megint faszfej – morogtam az orrom alatt, és már indultam volna tovább, amikor valaki hirtelen rámvetette magát, amitől mind a ketten a betonon kötöttünk ki. - Mi a fasz van te állat? – ordítottam el magam és lelöktem magamról a röhögő haveromat. Tényleg szívatott, de azt hiszem túlságosan örültem annak, hogy velem együtt vállalta ezt a szívást, hogy még megrugdosni is elfelejtettem ezért…
Tárgy: Re: Jamie pls..... Szomb. Ápr. 30, 2016 9:27 am
szia Jamie! Ne haragudj érte hogy ilyen szenvedélyes rajongódként kutakodtam utánad és még van képem itt írni is neked Na de, az előtörténeted nagyon tetszett és maga a karakter is fenomenisan sikerült. a Szent Johanna Gimnázium tanáriank meggyűlik majd a bajuk veled, de ez a jó! A karakterlapodat szépeb kitöltötted és hibát nem találtam, elfogadlak! Köszöntelek köztünk!
by Vendég Szomb. Szept. 16, 2017 5:08 pm
Tárgy: Jamie pls..... 
