Alig vártam, hogy hazaérjek az iskolából, hogy kimehessek a szabad levegőre hiszen egész nap hétágra sütött a nap, így úgy éreztem, hogy elég rossz lenne, ha bent tölteném a délutánt. Ráadásul Dende sem díjazná az ötletemet, hiszen imád kint futkározni a közeli kutyaparkban, ahol a többi kutyával tud játszani és nem csak a házunk udvarában. Szeret ott is lenni, de azért mégis csak másabb mikor más állatokkal szaladgál egy nyitottabb terepen. Ilyenkor mindig mosolyogva nézem, ahogyan játszik és boldognak tűnik. Nagyon kötődök hozzá s bár tudom, hogy nem fogja pótolni a nagymamámat mégis jelenleg úgy érzem, hogy Dende az egyik legjobb dolog, ami történt velem az elmúlt időben.
A másik még csak most fog bekövetkezni, és nyitott karral várom, hogy megtörténjen, mert már rám fér, hogy valami másba vágjak bele. Ezért is léptem be abba az iskolán kívüli programba, amikor pár hozzám hasonló emberrel mehetek Budapest különböző részeire és képeket készítünk, amiket később ki is fognak állítani.  Remélem egyszer eljutok majd arra a szintre, hogy nagyobb eseményeken készíthetek majd képeket, esküvőkön, keresztelőkön, mert szerintem igen érdekes lenne. Bár nem ez az életcélom, de hobbinak tökéletesen megfelelne, hétvégi munka gyanánt és még a családom különleges eseményeit is meg tudnám profi módon örökíteni. Kell ennél több?
- Megjöttem! – kiabáltam el magam, ahogy beléptem a bejárati ajtón, majd elszomorodva dolgoztam fel a tényt, hogy a szüleim már megint estig dolgozni fognak, a nővérem pedig egyetemen van, ahonnan nem is fog hazajönni csak hétvégén. Így hát egyedül leszek egészen estig, de az sokkal jobb kedvre derített, hogy Dende vakkantva, ugrálgatva futott oda hozzám. Leguggoltam hozzá és megsimogattam kedves kis állatkámat, majd egy puszit adva füle tövibe álltam fel, hogy elpakoljam a táskámat. – Na, mi a helyzet Dende? Van kedved egyet sétálni? – kérdeztem reakcióját lesve kutyámnak, ahogyan a lépcsőn mentem felfelé, ő pedig lelkesen követett.
Mikor felértem a szobámba gyorsan rendet raktam, beágyaztam és eltettem a majdnem megrágásra kerülő papucsokat, és csomagoltam némi elemózsiát mindkettőnk számára. Előkerestem a nyakörvét és a pórázát, majd egy 20 perces harc után sikeresen ráadva ezeket a dolgokat, indultunk el a közeli szabadtérire, hogy egy kicsit kinyújtóztassa lábait. A gépem a táskámba pihent, egészen addig míg oda nem értünk a parkba, ahol egyből kiengedtem Dendét, hogy futkorásszon. Egy- két képet készítettem a környező gazdikról és kedvenceikről, majd mire felnéztem Dende egy nőstény kutya után vette az iramot, ez pedig megijesztett. Első ránézésre a kutya sokkal nagyobb volt nála, és lehetséges, hogy nem csak az én kölyökkutyám szeretett volna megismerkedni vele.
- Dende! – kiabáltam utána, ahogyan próbáltam utolérni kisebb- nagyobb sikerrel. Végül megálltak egy fiú lábánál, én pedig odaérve egyből felkaptam a kutyámat, aki már a fiú cipőjét kezdte nyalogatni. – Bocsánat a cipődért, Dende még nem tudja, hogy mit szabad és mit nem. A kutyád viszont megtetszett neki. – mosolyodtam el, majd a kutyámra néztem. – Máskor ne hagyj úgy ott. – simítottam rajta végig, majd letettem a földre.

Mindig is szerettem volna egy kutyát, akivel sétálhatok az utcán és játszadozhatok, mert amúgy olyan unalmasak a napjaim, hogy így legalább ki tudom tölteni valamivel. Régen táncolni is jártam, de mára már meguntam meg az a tánccsoport, aminek tagja voltam megszűnt. A barátaim mind kiléptek és elmentek továbbtanulni, egyedül meg nem akartam ott maradni és végül az oktatónk szülési szabadságra ment.
Bevallom igazán szerettem táncolni, akkor nem érdekelt senki és semmi, az idő pörgését sem figyeltem, mert nem az volt a legfontosabb számomra. Átadtam magam a zenének és előjött a bennem lakozó ritmus betyár. De egyszer hallottam nevetni a legfontosabb személyeket körülöttem, és akkor rájöttem, hogy lehet nekem nem olyan foglalkozás illik, ami által mások szeme előtt kell teljesítenem. Túlságosan kötődök a körülöttem lévő emberek véleményéhez, érdekel, és ha negatív hullámokat érzékelek az igazán meg tud viselni.
De mióta Dende az életembe került, már nem érzem a tánc hiányát, elfoglaltam magam és próbálom betanítani az én drágámat, hogy úri kutya módjára viselkedjen idővel. Jelenleg azonban élvezem a felhőtlen gyerekkorát, hiszen alig fél éves a kutyusom, és még szeret rosszalkodni. Ezért nem tudtam haragudni rá, amiért fogta magát és elfutott egy másik kutya után. Ám, amikor odaértem és a másik kutya gazdája pökhendien elkezdett beszélni hozzám nagyon rosszul esett. Percekig csak pislogtam az előttem álló fiúra, egészen addig, míg le nem esett kiről is van szó. Hát tőle nem vártam ennél többet.
- Ha ennyire óvni kell még a széltől is, akkor miért hozod ki egy kutyaparkba? Tudod, ennek a helynek az lenne a lényege, hogy szabadjára engedjük a kutyánkat játszani. Amúgy meg kikérem magamnak, hogy Dendét ilyen szavakkal illeted! Mit ártott neked ez a féléves kutya?  – morgolódtam én is, nem túl kedvesen az előttem álló sráccal. Mégis mit képzel magáról? Hogy minden róla és a díjnyertes kutyájáról fog szólni? Itt senkit nem érdekel. – Na tudod te mit rugdossál kis apám. Nem vagy te itt senki, hogy más kutyáját bántsd, az meg, hogy mit csinálsz a sajátoddal az a te döntésed.  – egyre jobban felmegy bennem a pumpa, mire Dende arcon nyal és elmosolyodom. Jobb, ha ilyen pancserekre, mint ez a tag itt nem fecsérelem az időmet.
- Milyen nagyszerű felismerő képességed van!  – hitetlenkedtem, majd folytattam. – Egy iskolába járunk, ráadásul mindent tudok rólad kedves Weisz Roland. Mondjuk mindenki tisztában van azzal, mit tettél.  – a kutyámat simogattam tovább, miközben elmosolyodtam. – Na, de inkább nem szeretném zavarni őfelségét. Sok türelmet hozzá Hercegnő!  

Ahhoz képest, hogy a Szent Johanna egy elit gimnáziumnak tartott hely, ugyanolyan, mint a legtöbb iskola, ahol előszeretettel pletykálnak az emberekről és osztanak meg szaftosnál szaftosabb történeteket, melyek igazságalapja nem biztos, hogy eléri az 1-et, mégis mindenki igaznak tartja. Nos, az ilyen jellegű hírek mellett feltűnnek a valósak is, mint például ez a sztori a Rolandról, és a két barátomról. Kriszta mindig is jó volt, nem hiszem, hogy nagyot vétkezett volna a srác ellen, de ez piszkos módon kihasználta, de szerencsére kiderült így most már az összes lány tisztában van azzal mekkora disznó is ez a srác. Szóval számomra nem volt meglepő a hozzáállása ehhez az egészhez, és jogtalannak tartottam megnyilvánulását irányomban, hiszen Ő nincs tisztában a kutyapark lényegével.
- Nem is szólnék bele miként bánj a kutyáddal. Egyedül a modoroddal van itt baj, és a hangnemmel, amit megütsz. Tudtommal semmit nem vétett a kutyám a tiéd ellen, nem esett baja, ha pedig ennyire félted különíts el egy helyet magadnak. Bármilyen más kutya is idejöhetett volna játszani vele.  – jogtalannak találom a felelősségre vonását és azt, ahogyan beszél velem. Tudtommal semmit nem vétettem ellene, a kutyám semmit nem csinált és csak játszani szeretett volna egy másik állattal. Na, mindegy… Nem sokat vártam ettől a sráctól. A többiek elmondása szerint egy valóságos tuskó, ezt pedig most is bemutatta. – Te nem vagy tisztában a szavak jelentésével drága? Talán egy kéziszótárt kéne ajándékozzanak neked legközelebb, nem egy állatot. A kutyám játszani szeretett volna a tiéddel, de látom itt nincs kivel beszélni.  – bolond. Komolyan mondom, hogy ez a srác nem emberek közé való. Inkább el kéne zárni messzire, hogy ne kerüljön kontaktusba senkivel. Csak remélem, hogy minél hamarabb elmehetek innen.
- Miért? Ki vagy te? Olyan hangnemet ütök meg veled, amilyet szeretnék, miután te is szépen illettél engem.  – nem ijesztett meg a felemelt hangjával. Ahogy mondani szokták, amelyik kutya ugat az nem harap, ráadásul Rolandnak amúgy is nagy a pofája. Néha nem árt letörni szegényt, mert túlságosan elkanászosodik.
- Mint mindenki más az iskolában. Kriszta elég sokat mesélt rólad, igazi főnyeremény vagy a lányok között.  – súlypontomat átrakom a másik lábamra, majd megsimogatom Dende fejét. Nagyon szórakoztatónak találom ezt az eszmecserét, így inkább nem szeretném itt hagyni. – Tudod min gondolkodok? Azon, hogy milyen behatás érhetett téged, amiért ennyire utálsz mindenkit?