Szóval ott tartok, hogy plázázni vagyok. Pontosabban még csak ülök a Starbucksban, mint rendes középiskolás. Elszürcsölgetek valami jeges, kávéra nem hasonlító löttyöt, amíg Róza megérkezik. Egyébként utálom a kávét, de ennek a kókusztejes dolognak nincs nagyon kávé íze, így hát sikerült megbarátkoznom vele. Hogy jutottam én ide? Túl kedves vagyok. Szegény lány konkrétan letámad, hogy neki divattanácsadás, meg átalakítás kell, SOS, és most mondjak nemet? Annyira kétségbeesetnek tűnt, mintha én volnék az egyetlen reménye. Ami valljuk be, már önmagában is elég kiábrándító.
Az igazság az, hogy nem értek nagyon a divathoz. Mármint nagyon "szabadon" öltözködöm, ami megtetszik, az felveszem. Így láthatsz engem virágkoszorútól kezdve, nagykabáton át, mindenben látni, és nem igazán vagyok, tisztában milyen szabályokat kellene követni. Egy színezőben sem tudok a vonalon belül maradni. De jó lesz ez, ha minden szakad, veszünk néhány virágkoszorút. Arra mindig lehet számítani. Meg az állatos fülbevalókra, vagy azok már gyerekesnek számítanak?
Szerencse, hogy nincs tériszonyom, mivel egy üveg elválasztó mellet ülök, ami alatt feltárul a bolt, és még belegondolni is rémisztő, hogy ebbe, valahogy bele tudnék zúgni. Ha majd Róza ideér, valami nagyon kimért, óvatos felállást kell produkálnom, hogy még véletlen se essek neki. Simán kinézem az ilyesmit magamból.
Végre megpillantom az erre felé közeledő Rózát, aki számomra úgy tűnik, hogy könnyed léptekkel jön erre. Megpróbálom véghez vinni azt, hogy óvatosan, lassan, egyszerre egy lábra figyelve, kikászálódni az asztal mögül, úgy hogy nem lököm fel a mögöttem ülő öreg nénit, büszkén jelentem, hogy ez sikerült. Nem is gondolkozom, mikor odaérek Rózához, hogy most megöleljem vagy, sem. Olyan természetesen jön a dolog, és remélem, hogy nem zavarja.
— Szia! Készen állsz az átalakulásra?
Egészen jól meggyőztem magam, hogy értek a dolgokhoz. Nem lesz itt baj.

Igazából teljesen kiment a fejemből, hogy bál lesz. Annyira hülye tudok lenni néha. Mégis mi másért szeretne Róza átalakítást, ha nem a bál miatt? Jól van Ábel, ügyes vagy. De azt hiszem, hogy így eléggé kétségbeesetnek kéne mind a kettőnknek lennie, mert nem tudok semmit a báli ruhákról. Nem úgy, hogy á, majd úgyis találunk valamit, hanem a nagyon súlyos nem fogunk találni semmit. Bár azt hiszem láttam a Gatsbyt, el is akartam olvasni. Legalábbis remélem, hogy arra a dologra gondolok. Húszas évek? Ugye? Nagyon remélem.
Szerencsére az ölelésből nem lesz baj, kivételesen nem égetem le magam, hanem jól megszorongatnak, aminek örülök. Bár a tömeget nem bírom, és kifejezetten szeretek egyedül lenni jól esik, ha valaki megölelget. Na, azért mégis csak emberből vagyok. Meg valahogy számomra ez azt jelenti, hogy már nem kell annyira félnem, hogy egyetlen mondatommal, vagy inkább szavammal az egész eddigi barátságunkat tönkre vágom. Már csak attól kell félnem, hogy miután valami borzalmas tanácsokkal látom el a báli ruhája terén, megharagszik rám, és nem is fog hozzám szólni. Mert tönkre tettem a nagy napját. Legalább még nem végzős, szóval, ha tényleg annyira katasztrofális lesz a helyzet, még lehet esélye kijavítani az én hibáimat. Már ha el mer menni még egyszer a bálba. Hagyd abba a gondolkozást, csak rosszabb lesz a helyzet.
Szerencsére Róza szavai elterelik a figyelmem.
— Jaj, nem kell bocsánatot kérned — rázom meg a fejem. — Teljesen megértem, nekem még szerencsém volt, el tudtam kerülni a csúcsforgalmat.
Tényleg nagyon hálás vagyok ennek, egyáltalán nem tudom elviselni, ha szardíniaként összezárnak, hozzám nyomódnak, és szagolhatom a mellettem lévő ember hónalját, ami hiába van beparfümözve sosem lesz egy igazán jó illatú dolog.
— Van valami elképzelésed, hogy mit szeretnél? Ilyen színárnyalat, forma... — nagyon próbálok úgy tenni, mintha értenék ehhez valamicskét, de csak blöffölni tudok. Mi van ha valami olyan szakszavakkal fog elém állni, amit még éretni se fogok? Az ilyen szívecske kivágás még megy, mert túl sok Mondj igen a ruhára!-t nézek. Anyával teljesen függők lettünk, bár legtöbbször csak szeretjük kibeszélni, hogy melyik ruha, miért borzalmas, anya pedig mindig megjegyzi, hogy szerencsésnek érzi magát, hogy ez az esküvő hajcihő kimaradt az életéből, csak babáznia kellet.
— Vagy ha esetleg van valami bolt, amit már kinéztél, akkor kezdhetjük azzal is.
Szép lesz, ha mond valamit, én meg elindulok a rossz irányba, bár kimagyarázhatnám, hogy annyira nem járok ide sokat, szóval nem ismerem az utat. De úgy meg úgy fogok kinézni, hogy nem is értek a divathoz. Az lenne az igazság.