TULAJDONSÁGOK

ÉLETEM TÖRTÉNETE

Elvesztettem az irányítást. Hogy hol és mikor, az egy jó kérdés, pedig a kezdés jó volt. Bár a jegyeimbe bele lehetett kötni, de a társasági életemben nem volt hiba, iskolai tevékenységek terén is bőven ott voltam a szeren… de valami elromlott. Mégpedig nagyon.
Ezért is kerestem fel Tibit, hogy menjünk már el együtt valamelyik jobb klubba, gurítsunk már le némi piát és adjon már nekem valami tanácsot… bár azt hiszem csak annyit akartam, hogy valaki meghallgasson néhány sör felett. Mélyen belül tudtam, hogy én csesztem el az egészet, de… nem akartam elfogadni.
Detti nem egyszer azt vágta a fejemhez, hogy már nem az a srác vagyok, akibe bele szeretett. Tény, úgy tűnt, hogy neki nem az a típus jön be, aki pörög és partizik állandóan, ezért visszafogtam magam… szépen, fokozatosan. Neki pedig ezzel nem volt baja. Vagyis úgy tűnt, hogy nincs. Más kérdés, hogy voltam olyan szerencsétlen is, hogy lassan a kis világom Detti köré építettem és egyre inkább úgy tekintettem rá, mint egy biztos pontra az életemben. Talán túl természetesnek vettem, hogy mindig mellettem lesz? Meglehet. Lehet klisésnek hangzik, de valóban sokáig úgy gondoltam, hogy miután befejezem a jogi egyetemet, akkor majd megkérem a kezét, elcuccolunk otthonról és… ja. Voltak ilyen terveim. Persze, sose mondtam ezt ki, mert túl nyálasnak hangzana… avagy túl őrültnek. Nem mindegyik lányt dobja fel, ha a fiúja közli vele, hogy ja, amúgy van egy tíz éves terve és annak első felében valahol ott van a házasság vele.
De a lényeg az, hogy Detti elkezdett makrancoskodni, ami egyre idegesítőbbé vált a számomra. Fogalmam se volt már róla, hogy mit akar tőlem… és a lassacskán egy fősre csökkenő baráti társaságom egyetlen tagja a bátyja volt. Néha magát Tibit se értettem, hogy mi a fenének áll még velem szóba, főleg, hogy a párkapcsolati helyzetem miatt még kevésbé voltam tekintettel a körülöttem élők lelki világára. Tény, Tibi csak azzal kapcsolatban kapott nem egyszer kedves megjegyzéseket, hogy ő és a drága barátai mennyire össze vannak nőve… de valójában csak az idegesített, hogy engem nem hívnak magukkal. Régebben az emberek keresték a társaságom, de ahogy egyre rosszabb lett a dolog Dettivel, úgy döbbentem rá, hogy mennyire egyedül is vagyok.
Tehát… tényleg csak inni akartam és bármiféle következmény nélkül kimondani mindent, ami bennem van. Jó, a csajod bátyja nem feltétlen a legjobb választás, de nem érdekelt. Ahogy Tibit ismertem, biztos voltam benne, hogy ő is le fog gurítani néhány pohárral, csak nem fog emlékezni arra se, ha valami nagy baromságot mondanék. Épp ezért beültünk a kedvenc helyünkre és megrendeltük az első kör piát… majd a másodikat… és a harmadikat… és képszakadás.
Akarom mondani, hogy reggel, mikor ébredeztem, akkor ennyire se emlékeztem. Igazából úgy gondoltam, hogy épp a saját szobámban alszom, csak az nem volt kerek, hogy szinte minden porcikám fájt: a fejem, a hátam, a nyakam… és a többi. A fejemet a másnaposságra fogtam, a többit meg… hát, akkor még nem akartam végiggondolni, mert iszonyat kómás voltam. Jó volt a takaró alatt, kényelmes… majd hallottam, hogy valaki mozgolódik mögöttem. Detti itt lenne? Nem emlékeztem rá, hogy bármikor is találkoztunk volna tegnap – majd jött a vaku, én pedig idegesen felhördültem.
- Mi a francot csi… - meredtem kómásan a mögöttem fekvőre… majd levert a víz. Lassan kezdtek visszatérni az emlékeim az előző nap kapcsán és éreztem, hogy görcsbe rándul a gyomrom. Úgy gondoltam, hogy ez egyszerűen nem lehet igaz… vagy mégis?