Szeplők. Igencsak megoszlott a vélemény eme arcot ékesítő pöttyökről, nemde? Egyesek szerint visszataszító, mások gyönyörűnek - s a szép bőr velejárójának - tartják. Hogy mi az én álláspontom? Nos, ez rendkívül fontos, elvégre büszke, olykor nem büszke viselője vagyok egy hadseregnyi szeplőnek. Személy szerint nem lenne vele különösebb problémám, ha az általános iskolás osztálytársaim nagy része nem erősítette volna az első csapatot - ezáltal minden héten legalább egyszer a csúfolás tárgya voltam. Jó kis kezdés a "Vajon mit gondol rólam a társadalom?" örök kérdésre adandó válaszomhoz. Hosszú haj. Az önbizalomlöket, melyre nem csak a szeplős lányoknak van szüksége. A hosszú haj szép, a hosszú haj ékszer, legyen hosszú hajad, dicsérjék meg, nehogy befesd, ha igen, csak ezzel, ne formázd, ha mégis, csak azzal, ne roncsold, legalább ez legyen szép rajtad - üzeni burkoltan a legtöbb hajravaló termék reklámja, avagy legyen hosszú hajad, ha van rá pénzed. Ha hinnék a reklámoknak, maradtam volna a kiskori gombafrizurámnál. Barna szem. Nem kék. Nem a legszebb. De ontja magából a melegséget, s az ártatlanságot, azzal a bizonyos őziketekintettel, mely a barnaszeműek előnyönyös tulajdonságai közé sorolható. Maximalizmus. Egyike azon dolgoknak, melyet édesanyámtól örököltem. Egy orvosnak és egy orvostanhallgatónak készülő középiskolásnak szinte kötelessége maximalistának lenni. Naivitás. Nagyon. Borzasztóan. Túlságosan. Legalábbis, ha arról van szó, hogy valaki a csillagokat is lehozná nekem az égről, hiszen így meg úgy szeret - véletlenül sem csak lefektetni akar.
ÉLETEM TÖRTÉNETE
Zöldell alattunk a fű, s a rajta pihenő reggeli harmaton meg-megcsillannak a napsugarak. Tavaszi szellő kap a hajamba, s végigsóhajt a réten, míg te magadhoz húzva lágyan csókolod ajkaim, én pedig elveszek karjaid közt. Tökéletes pillanat. Aztán megszólal a telefonom; nevet, röhög, gúnyolódik gyermekded álmomon, még ha valamelyest igaz is. Szombat van. Már megint elfelejtettem kikapcsolni az ébresztőt. Elveszítem a fejem, elveszítem önmagam, szétcsúszom, míg az ébresztőhöz hasonlóan Ő bizonyára nagyokat nevet rajtam. Így, szép, kerek, nagy betűvel. Ő. Az a mocskos szemét! Hiába tudom, hogy az én hibám, hogy a józan eszemre kellett volna hallgatnom, rá kenem, mert fáj. Hihetetlen, mennyire tud fájni valaki hiánya, aki igazán sosem volt az enyém. Idióta, hülye tiniszerelem! Álmosan, borzos hajjal, zombisebességgel botorkálok le a konyhába, ahonnan már rég árad a kávé csábító illata. Anya dolgozni megy. Kérdőn emeli rám fürkésző tekintetét. - Elfelejtettem kikapcsolni az ébresztőt. Nem tudok visszaaludni - lazán megvonom a vállam, majd töltök kávét a kedvenc bögrémbe, hogy még csak véletlenül se jusson eszembe később pihenni még egy kicsit. Nem érek rá. Nem akarok ráérni, nem akarok álmodni, mert szinte biztos, hogy Róla szólna. Körülötte forog most a világom, bármennyire is próbálok tenni ellene. Gödröt ásott, hogy beleessen a szívem, s összetörje, miután magához édesgette, majd kirakja a gyűjteménye többi darabja közé. Anya rosszallóan rázza a fejét. - Igazán kialudhatnád magad, legalább egyszer, Rózsa! Hogy fogsz így javítani a négyes kémiádom év végére? - pofát vágva néz végig rajtam, majd meg sem várja, hogy a védelmem alá vehessem magam. - Mindegy, nekem erre nincs időm. Ma túlórázom, de apád elvileg hat körül itthon lesz. Hagytam pénzt ebédre, a cipős szekrényen van - nem is az apám, végigviharzik a folyosón, becsapja az ajtót, és kulcsra zárja, mielőtt ezt hangosan is kimondhatnám. Miért lesz hirtelen az apám valaki csak azért, mert lefekszik az anyámmal, és nálunk lakik? Nekem van apám. Normális, biológiai. Csak meghalt. Túl korán ahhoz, hogy igazán megismerjem, hogy kitapasztaljuk, mik a mi kedvenc apa-lánya programjaink. Apától biztosan megkapta volna a magáét az a mocskos szemét, melyre anya a kényszerapámmal együtt csak egy legyintéssel válaszolt. A szobámba visszaérve bekuporodom az egyik sarokba a kávéval, s előveszem a képeket, melyeket eldugtam anya elől, hogy ne tudja kidobni őket. Anya apa halála óta ilyen rideg. A közösen kitalált becenevemen sem hajlandó hívni, pedig ő az egyetlen. Még a tanáraim is Rózinak szólítanak - már amelyikük nem veszi a keresztnevezést túlzott személyeskedésnek, és ezért inkább Molnároz. Apa sosem hagyta volna, hogy az legyek,aki nem akarok. Szép szakma az orvoslás, csak nem nekem való. Miféle orvos az, aki arról álmodik, hogy egyszer talán mégis lehet besteller író? Ha anya hallaná a gondolataim, kitagadna. Inkább nekiállok tanulni hétfőre.
Nagyon tetszett az előtörténeted, érdekes a karakter és az élete is telis-tele van bonyodalmakkal. Szépen megfogalmaztad mit is kell tudni a leányzóról és amit kell, azt innen mindenki megismerheti. Igazán szépen összeállítottad a karakterlapodat. Élvezetes volt az elejétől a végéig olvasni, már várom, hogy a játéktéren is láthassak tőled írásokat. Nem szaporítom a szót, elfogadlak, üdv köztünk! ">
by Vendég Szomb. Szept. 16, 2017 5:08 pm
Tárgy: Molnár Rózsa 
Igazán szépen összeállítottad a karakterlapodat. Élvezetes volt az elejétől a végéig olvasni, már várom, hogy a játéktéren is láthassak tőled írásokat. 
">