Nem vagyok szerény, sem visszafogott, bár korlátozottak a lehetőségeim… vannak. Én már pedig mindent kihasználok arra, hogy a hangom hallassam, nem rejtem véka alá a véleményem, és kritikusan figyelem a suliban lévő káoszt. Persze, ha az ember egyáltalán észrevesz, meg is akad rajtam a tekintete, anyám mindent elkövet azért, hogy ez ne is változzon, persze a diákok többsége már az első fennakadás után továbbáll, amibe nekem már volt idő beletörődni. Bár tényleg nem vagyok az egyszerűség mintapéldánya, sajnos kellően sehogy sem tudom ezt bizonygatni, lévén az élet adott nekem egy kisebb problémát, amit ugyan nem nehéz kiküszöbölni, de így testközelből tudom tapasztalni, az emberek mennyire képmutatóak. Simán megosztanak egy képet egy kutyáról, fényképeznek hajléktalanokat, hogy aztán kiposztolhassák, mennyire sajnálják őket. Ám, ha szemtől szembe találkoznak egy magam fajtával, kiül a tehetetlenség az arcukra, és grimaszolva lépnek tovább, hogy újabb és újabb szánalmat keltő képet posztolhassanak, könnyfakasztó sztorival fűszerezve, és elhiggyék, ők most tényleg a szentek megtestesülései. Szánalmasnak tartom, hisz én nem sajnálom a hajléktalanokat, én nem posztolok képet kutyáról, ha tudom, hogy ettől szerencsétlen állat élete nem fog változni, mert lájkokkal nem lehet megváltani a világot. Magammal szemben ugyanannyira maximalista vagyok, mint másokkal, így próbálom minden helyzetből kihozni a legjobbat. Az már bebizonyosodott, hogy jó hallgatóságnak bizonyulok, a lány WC-ben nem egy krízishelyzetet oldottam már meg egyetlen szó nélkül, ezért sikerült rájönnöm arra is, hogy sokszor elég annyi, ha valaki mellett csak állsz, és hagyod, hogy kibeszélje magából a dolgokat. Nem vágsz közbe, nem osztod meg a nézeteid, sok lány talpraesettebb, mint gondolná, hisz csak elég újra felelevenítenie a történteket, és saját maga jön rá a megoldásra, anélkül, hogy bárki fogná a kezét, vagy nyújtaná a vállát. Mivel rengeteget olvasok, műveltebb is vagyok a korosztályomnál, a szókincsemről meg nem is beszélve. Lévén a beszéd nekem nem megy, fizikailag képtelen vagyok rá, az írás lett az én kifejező eszközöm, amit a magyartanár szerint, tökéletesen kamatoztatok.
ÉLETEM TÖRTÉNETE
Megint költözünk. Anyám gyáva. És hogy függ össze ez a kettő? Nevicky Gréta nevét sokan ismerhetik, már nem csak Magyarországon felkapott művész, legutóbb Párizsban is bezsebelt pár elismerést a festményével. Már-már vicces, hogy egy válás kergette a vásznak, festékek közé, mégis úgy érzi, most teljesedett ki. Nem mindig volt ez így. Az első hetek kínkeservesek voltak, átélte a gyásznak minden szakaszát, ahogy azt egy nő teszi, persze a nővéremmel ott voltunk neki, de ez sovány vigasz. Linda hiú, én meg szótlan vagyok, anyu meg akorrtájt depis volt, így kész szerencse, hogy nem a piához nyúlt, hisz az elméletileg megold mindent, nem? Már nyár végén felkötöztünk Pestre, be a belvárosba, mégis a Szent Johannába írattak minket, ami valljuk be, a viszonytagságokat figyelembe véve, pontosan a világvégén van. Szerencsére Linda már vezet, és testvéri kötelessége az én seggem is cipelni, nem mintha annyira megerőltető lenne az számára, vagy bárki számára. Hat éves korom óta szenvedem a sikertelen mandulaműtétem mellékhatását. Valami gáz lett a hangszálaimmal, így kereken tíz éve élem az életem úgy, hogy egyetlen szavam sincs. Tesóm haverjai szoktak azzal viccelődni, hogy a pasik álma vagyok, de rendszerint elfelejtik, hogy a mimikám remek, és azért ütni is tudok. Szóval igen, néma vagyok, de mint az látszik, nem gátló tényező ez, épp csak a szóbelikkel gyűlik meg a bajom, vagyis gyűlne, ha nem lenne orvosi papírom. Ennek ellenére hőn szeretettel kezelnek fogyatékosként, vagy épp üvöltöznek velem, mert nem értik meg, attól, hogy beszélni nem tudok, a hallásom még kitűnő. Én is normális életet élek, nem használom ki a helyzetem, próbálok láthatatlan lenni, ami egyre kevésbé jön össze. Két nő is van a környezetembe, akik nagy hangsúlyt fektetnek a külsőmre, s bár nem mondják ki, tudom, hogy ezzel akarják kompenzálni azt a mérhetetlen katasztrófát, amivel, évekkel ezelőtt pert nyertek a szüleim. Fél éve gyűröm a Szentjohanna padját, és büszkén állíthatom, Máday rajtam még nem talált kivetni valót, felém nem bökött a vonalzójával, mondjuk… lehet, észre sem vett. Amiért nem hibáztatom, hisz… - Jajj bocsi, wow… vagyis.. új vagy? – pislog rám az évfolyamtársam, mire az égnek emelem a tekintetem, majd elsasszézva mellette, veszem az irányt az osztály felé, miközben még mindig érzem a hátamon a tekintetét. És igen, ez a leggyakoribb eset, és ilyenkor sajnálom leginkább azt, ami hiányzik. Annyira a nyelvemen volt már, ki akartam mondani, mégis időben észbe kaptam, ami a lehető legjobb, tekintve, ha elkezdek halként tátogni, oda minden vonzerőmnek, nemde?
Megnyerted az elismerésemet, mert igen jó kis ET-t dobtál össze Nem találtam benne semmilyen hibát, de igazából szerintem nem is ez a fontos. Azzal a résszel fogtál meg, hogy néma a karakter. Ez végre egy olyan dolog, amitől a karakter nagyon nem tökéletes, és én ezt imádom – mondja azt, aki egy könyves álompasi. Na nem húzom tovább a szót,: rohanj foglalni és játszani.
by Vendég Szomb. Szept. 16, 2017 5:08 pm
Tárgy: Szengrődy Villő 
Nem találtam benne semmilyen hibát, de igazából szerintem nem is ez a fontos. Azzal a résszel fogtál meg, hogy néma a karakter. Ez végre egy olyan dolog, amitől a karakter nagyon nem tökéletes, és én ezt imádom – mondja azt, aki egy könyves álompasi. Na nem húzom tovább a szót,: rohanj foglalni és játszani. 