Tárgy: Endre & Lívia - bad habits, good minutes Szer. Márc. 16, 2016 6:48 pm
Akárhányszor számolom, mindig ugyanannyi lépcsőfokot kell megmászni, mire felérek a nyomorult emeletre, de azért sosem mulasztom el megtenni. Igaz, ez most egy tökéletesen fölösleges kör, hiszen ha nem lettem volna olyan buggyant, hogy ott hagyom a táskám a tanáriban, nem kellene visszaslattyognom, csak azért, hogy rágyújthassak. Persze jó esélyem van rá, hogy találnék ott valakit, akit lehúzhatok egy szállal, de ez nem az én stílusom. Inkább lépcsőzöm. Az amúgy is szépen formálja a vádlikat, főleg, ha az ember tízcentis sarkakon közlekedik. Ahogy belépek az irodába, többen is felém kapják a fejüket, és magamon érzem mind a férfi, mind a női kollégák tekintetét is. Vegyes érzések áradnak felém, és nem tudom eldönteni, azt nem tolerálják jól, hogy végigkopogok az irodán, megzavarva ezzel az elmélyült pletykálást munkát, vagy azt, hogy jobban nézek ki, mint ők együttvéve. Még úgy is, hogy épp most gyógyulgatok az influenzából. Épp ezért küldök mindenki felé egy cuki, elnézéskérő mosolyt, aztán az Ella asztalán felejtett táskát felkapva tökéletes nyugalommal kisétálok a mamapapucsok és klumpák birodalmából. Lefelé haladva is megszámolom a lépcsőfokokat. Még mindig megvan mind a húsz, úgyhogy tökéletes lelki nyugalommal lépek ki a kissé csípős délutáni szélbe, hogy elszívjak egy cigarettát. Csak ekkor ötlik fel bennem a gondolat, hogy a fenti jelenést már csak az koronázta volna meg igazán, ha csóriztam volna egy nagy bögre kávét is, de őszintén szólva az én melangenak csúfolt mézes kávémnak a nyomába sem érhet a tanári eszpresszója. Kávé nélkül, szélfútta vékonyka kabátban veszem elő a gyújtómat, cigarettámat, és magasról téve az ötméteres kikötésre, egy szélvédettnek alig-alig nevezhető helyen állok le füstölni. Figyelem, ahogy a kölykök lassan elkezdenek visszaszivárogni a suliba, hiszen épp akkor szólalt meg a csengő, mikor én kiléptem az épületből. Visszaintegetek az egyik hipochonder tizedikesnek, aki már a homlokát tapogatva igyekszik felfelé a lépcsőn. Fasza. Fogadok, hogy a következő szünetben Debivel együtt hallgathatjuk meg, hogy neki négyes stádiumú tüdőgyulladása/rákja/fibrózisa van, és ha lehet még ma kérne egy tüdőátültetést, de még jobb lenne már tegnap. Nem lehet elég korán vége ennek a napnak...
I am
Szebeni Endre
Tárgy: Re: Endre & Lívia - bad habits, good minutes Szer. Márc. 16, 2016 7:38 pm
Csengő, csengő, csengő! Pavlov és a kutyája elbújhatnak a sunnyantó büdibe a tempóm mellett, amivel kettesével, ha nem hármasával kapkodom a lépcsőket. Menet közben adnék egy kéretlen pacsit Nováknak, akinek a homlokát sikerül csak megcsapnom, amire istenesen leanyáz engem. A hallótávolságán kívül már viszont felröhögök. Mitöbb, vihogok, nyerítek, a tanári ajtaja mögött viszont megszűnik a jókedvem. Ez egy siratóház itt... Aki normális még, részlegesen, az meg a tornateremnél bassza a rezet ilyenkor. Ha tudnám, hogy a másik irányból az utam is felvidította volna valaki... Leülök gyorsan az asztalomhoz és nem törődve a kollégák tekintetével és a pusmogások áradatával, előhúzom a tizedikes tankönyvem és belekarcolok pár dolgot a rotringomal a hátuljába. Ott gyűjtöm az aranyköpéseket! A kilencedikesben vannak a legkirályabb dolgok. "A kínai előember egy dobófegyver volt." Fintorogva kell az orromal köröznöm, hogy az emlékre ne vigyorodjak el. Közben betoppan... Ő. Látványosan le voltam törve, mint a bili füle, mikor táppénzre ment, de hallottam, hogy ma jön vissza. Nem vagyok makulátlan a pletykabűnben. Bár csak Debit kérdeztem meg, aki igenis tud sejtelmesen mosolyogni! Erről én miért nem tudtam? Novák biztos tud róla. Lívia felkapja a táskáját és mosolyogva elhagyja a peremet, én pedig nem bírom ki, hogy ne bazsalyogjak, mint egy óvodás az uzsi láttán. Összeszedem magam és felkapom a dzsekim, majd a gyors cigicsekkolás után elindulok én is. Bár az ajtóban összefutok Novákkal, akinek piroslik a homloka. Horkantok egyet és megsimizem a buksiját, amire csak még jobban bepipul, úgyhogy menekülőre is fogom egyből. A tanári melletti kávéautomatából veszek két kávét. Tudom már, hogy Lívia miként issza a magáét, ami nem a főzőből jött ki. Nem creepy, ugyan. Figyelmesség. Bár tény, hogy az az automatás is jobb, mint a benti. Ami kérem szégyen. Megszólal megint a csengő. Ég áldjon a létezésedért, lyukasóra! Imádlak! Látom a tizedikest, akit szerintem felvételi nélkül vesznek majd fel a Színművészetire... Pedig sok drámaist láttam, de ez a gyerek vagy őstehetség vagy... Nem értek az orvosi dolgokhoz. Viszont végre kiérek és egy kis vigyorral adom neki a számára szerzett kávét, hogy utána rágyújthassak én is. - Úgy néztem itt van a nagy barátotok... - bökök a fejemmel a bejárat felé, mintegy kósza utalás a tizedikesre. Amúgy Szebeni egy zseni vagy, ami beszélgetésindításokat illet... Fasza a kalács, kicsirigó.
I am
Pető Lívia
Tárgy: Re: Endre & Lívia - bad habits, good minutes Szer. Márc. 16, 2016 11:44 pm
Nem mondhatnám, hogy a mai munkanap istenesen lefárasztott, de egyáltalán nem sírnék, ha egy-két órácskával hamarabb érne véget, mint ahogy szokott. Talán nem rázódtam még vissza a hétköznapi rutinokba a majdnem kéthetesre nyúló táppénz után. Biztosan ezért érzem kissé nyúzottnak magam. Ahogy egy pillanatra az iskola hideg falának támasztom a hátam, rájövök, hogy nem szimplán nyúzott vagyok, hanem egyenesen fáradt. Már bánom, hogy nem nyúltam egy kis kávét a tanáriból; megérte volna a borzalmas löttybe belekortyolni (valaki más külön bejáratú bögréjéből természetesen) és figyelni a sárkánybarlang rezidenseinek arcát. Mindenki kedvenc álbetege, Ariel úgy integet nekem a lépcsőről, mintha a saját temetésére készülne, én viszont úgy döntök, nem veszek tudomást a nyilvános haldoklásról, és mosolyogva visszaintek neki.Aztán csak nézem, ahogy a befelé vonuló diáksereg magával sodorja őt is. Elképzelem, ahogy a terem felé igyekezve még legalább négy, de inkább öt komoly és halálos betegséget képzel be magának és bár vigyorra húzza az ajkaimat a gondolat, máris elkezdek félni. Hiszen még az is lehet, hogy ennyi nyavajával a kövi szünetig sem fogja kibírni, és 20 perc múlva már ott is lesz az orvosiban. Szegény Debi. A helyében már rég elküldtem volna a kiscsajt pszichiáterhez, de még mindig nem tudtuk minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy tényleg hipó, vagy az iskolaundora a világ legjobb színésznőjévé változtatta. Úgy döntök, hogy inkább elszívok idekint egy fél doboz cigit és kockáztatom a halálra fagyást, ha ezzel esetleg elkerülhetem a mai tortúrát. Nagyot szippantok a cigarettámba és összébb húzom magamon a kabátkámat. Hideg van még ehhez a tavaszias ruhácskához, úgyhogy örülhetek, ha nem viszem haza az influenza kistestvérét estére. Ahogy a tekintetem körbejártatom a téren, egy elnyűtt-lehasznált alakot látok közeledni. Cigit akar, az már hétszentség! Ismerem már a fajtáját és semmi kedvem tüdőrákot adakozni senkinek. Főleg, mióta ilyen kicseszett drágán adják. Azonnal a telefonom után kezdek motozni a táskámban, hogy felhívjam akár a kicseszett Jézuskát is, hátha meggondolja magát a srác. Épp könyékig vagyok a táskámban, számban a cigarettámmal, mikor valaki szinte az orrom alá dug egy pohárka gőzölgő kávét. A telefonnal már nem is törődve, gondolkodás nélkül elveszem a poharat. Apró mosollyal (vigyázva, hogy a cigimet ki ne köpjem,mert az nem szexi) felpillantok a jótevő megmentőre, aki nem más, mint Szebeni Cukorbogár Endre. Némi ügyetlenkedő átcsoportosítással megoldom, hogy a táska a vállamra, a cigi pedig az ujjaim közé kerüljön, hogy végre megszólalhassak én is. - Na igen, olyan beteg, hogy csoda, hogy élve beért a suliba. - fintorgok egy aprót aztán, mintha csak koccintani akarnék, megemelem kissé a kávéspoharat. - Köszi a kávét. Ez most életet ment, ugye tudod? - A kávé mindig életet ment. Akkor is, mikor nem. A kávé jó, a kávé kell. Bármikor. Ha valaki kávéval kényeztet, illik meghálálni, így hát nem hagyok esélyt rá, hogy kínos csöndbe fulladjon a beszélgetés. Mégsem jelenthetjük ki, hogy igazán cukorfalat vagyok. - Extra cukorral és sok tejjel, ahogy szeretem, ha nem tévedek. - belekortyolok a kávéba és egy kacsintással jutalmazom a telitalálatot. - Nyugtass meg kérlek, hogy a cipőméretemet még nem ismered! - Nem tehetek róla, egyszerűen túl szórakoztató bolondozni vele. Ilyenkor édesebb, mint a nutellás-lekváros palacsinta bármikor.
I am
Szebeni Endre
Tárgy: Re: Endre & Lívia - bad habits, good minutes Pént. Márc. 18, 2016 11:22 am
Nem vagyok munkamániás. Mármint nem abban az értelemben, hogy notórius dolgozatírattató lennék, csak hogy legyen mit javítanom. De legalább a kölykök között kicsit úgy érzem, hogy érek valamit. Legalábbis hétfőn még így érzem. Aztán ez péntekre el is múlik és minden vágyam, hogy hangszer legyen a kezemben és vagy így vagy úgy, de kitombolhassam magam. Mostanság kaptam rá a dobolásra egy otthoni cimborám által és van is egy szám, ami egyszerűen nem megy ki a fejemből. Amíg Lívia táppénzen volt, addig valamiért kétszer olyan gyorsan amortizálódott az agyam. Vagy csak Gabiból sokalltam be bőségesen. Idejét nem tudom, hogy mikor bújtam el Gergőhöz a tornaterem melletti irodába szünetben... De végre vége és ahogy Ariel befordul a bejáraton, akkor mímel egy kis megszédülést, amire két osztálytársa elkapja őt és látványosan sápítozni kezdenek, ő pedig most éppen vérszegénységre panaszkodik. Decemberben vagy januárban is megjátszotta ezt... Elfojtom a vigyorom és próbálok sajnálkozó tekintetet magamra erőltetni, ami nagyon nehéz, tekintve, hogy meg tudnék pukkadni a röhöghetnéktől. Megint szerencsétlen Debóra idegeit fogja cincálni... Nem lepne meg, ha ő meg azt játszaná meg, hogy lemerült az implantátumában az akksi és rohadtul nem hallja őt. Ahogy elvonul a sereg, a lépcsőkön dúdolom magamban az aktuális kedvenc dalocskámat. Odaérve az orra alá nyomom az éltető koffeint a feltehetőleg valószínűleg bárgyú vigyorral a fejemen. Ahogy felpillant rám, kicsit lekapcsol az agyam. Egyszer beszéltem a rendszerbirizgálónkkal erről a jelenségről és ő egy "halt and catch fire" nevű régi processzorparancshoz hasonlította. Annyit tudok a dologról, hogy a rendszer behal és újra kell indítani, mert semmire sem reagál a gép. Kicsit rázom meg csak magam, hogy reset legyen. - Apropó, te nem fogsz így megint beteg lenni? - nézek rá, kicsit aggodalmasan, majd én is megemelem a kávés poharamat, hogy letegyem a kerítés betonrészére és levegyem magamról a dzsekim, hogy ráteríthessem a hátára. Szebeni-pajzs! - Semmiség, a kávé a legkevesebb, amit valaki másért megtehet. - vigyorgok rá kicsit, majd áldom a fejemet, amiért a vastag flanelingem vettem fel reggel. Kicsit favágósan nézek ki, de legalább jó meleg. Színpadiasan bólintok, majd felveszem a magam kávéját és beleslukkolok a cigimbe, mikor a kérdés/felkiáltás/fohász landol a hallójárataimban. Megáll a kezemben a pohár és nagyra kerekedett szemekkel pislogok kettőt. - 38-as, nem? - csúszik a számon és lendületből vörösödöm el, ahogy az agysejtjeim elkezdik egymást püfölni, hogy "vazze, még akkora balherét, mint te". Habogok egy kicsit, majd végül nem túl lányos zavaromban sikerül megszólalnom. - N-Nem, mintha... Csak egy buliban a térdemen pihentetted a bokád még régebben és... Istenem, esélyem sincs, hogy ebből jól jöjjek ki, igaz? Túrok a hajamba egyik lábamról a másikra billegve, vörös fejjel heherészve. Kész, ha vége a napnak, hazamegyek Szentesre és beásom magam apám paprikapalántái mellé.
I am
Pető Lívia
Tárgy: Re: Endre & Lívia - bad habits, good minutes Pént. Márc. 18, 2016 8:10 pm
Hipochonderek ide, kunyeráló homelessek oda, megérte kijönni rágyújtani. De komolyan. Nem csak azért, mert a menzáról kunyizott sütike után jól esik egy kis nikotinnal mérgezni magam, hanem azért is, mert még egy adag kávét és egy cuki tanárbácsit is felkarcolhatok a napipozitív listámra. Ariel nagyjából csak arra jó, hogy beszélgetésindító legyen, mert közel sem olyan vicces, mint amilyen idegesítő jelenség. Bár meg kell hagyni, ez a mai "nemtolomazarcodbadetuddhogyszarulvagyok" alakítás a kevésbé agyonjátszottak közé tartozik. Ahogy felpillantok Endrére, egyből jobb kedvem lesz. Endre arcán ott van minden, amit tudnom kell, bár valószínűleg ennek ő kevésbé örül, mint én. Vele ellentétben én igen gyakorlott vagyok a gondolatok és érzelmek rejtegetésében, ezért valószínűleg nem is tudja, hogy mennyire felvillanyoz a megjelenése.
Felvonom a szemöldököm a kérdésre, de mielőtt válaszolhatnék, vagy egyáltalán tiltakozhatnék, megkapom a dzsekijét, s vele egy adag jellegzetes Endre-illatot. - Így már tutira nem! - küldök felé egy féloldalas kis mosolyt, majd még hozzáteszem: - Te viszont most fizettél elő egyheti trombita órára. Lesz, aki húslevest visz és betakargat,mikor dögrováson leszel, vagy adjam vissza a dzsekid? - összeráncolom az orrom és kérdő pillantást vetek rá, de nem sietek megszabadulni a dzsekitől. Kifújok egy adag füstöt és elgondolkodva figyelem, ahogy ő ugyanezt teszi. - De a kávé és a dzseki együtt, az már valami! - bizony, valami. Bár valahogy úgy tűnik, nem tudunk a valamiről mondjuk a randira hívás mezőre lépni, úgyhogy marad ez. Ő kedveskedik, én húzom az agyát. Kitárgyaljuk Novákékat, elviccelődünk a kölykökön, vagy néha akár egynémelyik tanáron is, de ennyi. Mintha minden nap a startmezőre teleportálnánk vissza. Debi szerint ez az én hibám is, mert a régi dolgok után több, egyértelműbb jeleket kellene adnom, hogy Endre érezze, hogy van esélye. Vagy megtenni azt a bizonyos lépést, ami megváltoztatja a játékot. Én azonban makacsul ragaszkodom a magam módszeréhez, bár fogalmam sincs, miért. Nem, nem félek. Mondom, hogy nem!
Úgy teszek, mint akit megdöbbent és sokkol a tény, hogy ilyen bizalmas információ birtokában van Endre, de igazából tudom, hogy már az egyetem óta tetszem neki és... nos igen. Kicsit bizarr, de egyáltalán nem meglepő, hogy pontosan tudja, mekkora cipőt hordok. - Csak akkor, ha - úgy teszek, mint aki komolyan azon erőlködik, hogy kigondoljon valami mentő körülményt, de valójában eszemben sincs segíteni. - Nem... - válaszolom kis hatásszünetet követően. - Ebből csak rosszul jöhetsz ki. Sok-sok kávé és még több ilyen dzsekis lifesaving akció kell, hogy ezt elfelejtsem! - Vagy egy vacsorameghívás..de ezt már eszemben sincs hangosan kimondani. - Tudtad, hogy kicsit megváltozik a szemed színe, mikor zavarban vagy? Jól megy a rajzfilmes hatású pirosítódhoz. - kész. Ennél rohadékabb már nem akarok lenni, mert félek, hogy úgy elrúgom a pöttyöst, hogy sosem találjuk meg és akkor én leszek a legszomorúbb Lívia az egész rohadt Földkerekségen.
I am
Szebeni Endre
Tárgy: Re: Endre & Lívia - bad habits, good minutes Pént. Márc. 18, 2016 9:07 pm
Mindig van új a nap alatt, noha a mondás teljesen mást mond. Vagyok annyira elvont, hogy abban is örömöm leljem, ha két diák először beszélget igazán, megtapasztalja az életet. De persze azok a dolgok is jól esnek, amikor sikerül kiropogtatni az elfeküdt hátam (avagy ki költötte el megint valami ökörségre a pénzét új matrac helyett), netán egy jól időzített cigi vagy egy még jobban időzített Lívia. Kezdtek lemerülni a karmikus akkumulátoraim, attól féltem. Nem, sosem volt erősségem, hogy elrejtsem az érzelmeimet. Mondhatnám, hogy nem olyan családból származom és igazat is mondanék, de még taknyos koromban is inkább bevallottam, ha saras vagyok, ha fájt, ha nem. Le sem tudnám tagadni azon kívül, hogy igyekszem hallgatni a tényállásról, hogy Lívia közelében táltos leszek.
Vidám mosolyt küldök felé, a válaszára. Pontosan ez volt a cél. Nem akarom, hogy beteg legyen, ha kettőnk közül választani kellene, hogy ki legyen beteg, akkor inkább én. Bár akkor meg a diákok haragszanak meg rám, mert helyettesítés... Felszökik a szemöldököm a kérdésre. - De nem is értek a fúvóshangszerekhez, főleg nem a rézfúv...óóó. - szinte csattan, amikor leesik, hogy nem tényleges trombitáról van szó. - Majd megkérem Gabit, hogy nézzen rám néha és lehetőleg próbáljon nem megölni. Ha gondolod beszállhatsz, majd a buliba. - vigyorgok kicsit a bal szemem összeszorítva. Ismertebb nevén: Szebeni Endre próbálkozik valami ergya csajozós szöveggel. - Bármit a védőnő szolgálatért! - egy fél lépést megyek fel a képzeletbeli lépcsőn, de ezért tuti kapok egy sallert proxy-ból, ha valaki megtudja, hogy megint mekkorát bénázok. Már érzek is egyet az Erőben, úgy... Bogdán irányból. Olyan a vele való kommunikációm, mintha minden nap újra próbálnám kezdeni az előző napi baklövéseim, mintha retconozni lehetne a valóságot. A igazat megvallva még sosem gondoltam arra, hogy össze is adódhatnának a dolgok egyik napról a másikra. Pontosabban vele kapcsolatban nem. A macska és a forró kása... Hideg- és forrózuhany érezete is végigrohan rajtam párszor, mint a harckocsik a római katonák alatt, az arcát meglátva. Jaj, végem... Adjon valaki egy vödröt, elhordom magam, menten. De ha magamba akarok nézni, akkor lehet ő is tudja a cipőméretem, mert ha asztalhoz vetemedem ülni, akkor fel szokott tévedni a lábam a bútorra, ha nem éppen Szenteshez tartozó helyrajzi számú helyen vagyok. - Igen? - szinte cincogom, de a fülemben dobol a vérem és mélyen, szívből, igazán... rettegek. Meglehetősen fancsali képet vágok a válaszára. Akár nyüszíthetnék is ennyi erővel, mint egy kiskutya. - Igazán? - húzom fel reménykedve a szemöldökömet, de emellett a nő mellett egy perc nyugtom sincs. Mikor volt? Csak tetézi a dolgot amikor kiemeli, hogy mik mennek végig a képemen, amikor zavarban vagyok. Beleharapok az alsó ajkamba és mélyet sóhajtok. - Tudom! Tudom! - emelem fel védekezően a kezem. - Egek, mit kell tennem, hogy eljöjj velem vacsorázni? Koncertre? Túrázni? Tudom is én... Arrrrr... - kétségbeesett kezdet és a végére lerakom a kávém, hogy két kézzel tudjak a hajamba markolni, amíg a cigi szinte csak dekoratívan függ a számban. Várjunk... én most tényleg kinyögtem mi a bajom?
I am
Pető Lívia
Tárgy: Re: Endre & Lívia - bad habits, good minutes Szomb. Márc. 19, 2016 9:32 am
Vannak napok, mikor egyszerűen csak tudod, hogy minden jó lesz, és tényleg így is lesz. Ez a mai nem ilyen, tekintve hogy pár perccel ezelőttig azt hittem, hogy csupán két választásom van: vagy megfagyok idekint, így elkerülve a hipós csajt, vagy végighallgatom, hogy hülyére panaszkodja magát valaki, aki egészségesebb, mint bármelyik Norbi termék. Ehhez képest most egy plusz dzsekiben, Endre-illatbuborékban cigizgetek vígan Szebeni társaságában, annak minden előnyét élvezve. Többször felmerült már bennem, mi lesz, ha egyszer totál kiakasztom szegényt, és besokall tőlem. Vajon akkor is van esélyem, hogy más nap újra kezdjük a startról, ahogy szoktuk, vagy lemondhatok róla örökre? Eddig nem tudtam megválaszolni a kérdést, de magamban mindig fogadkoztam, hogy jó leszek. Annyira, hogy talán rám sem fog ismerni Szebeni. De annak meg mégis mi értelme lenne?
Arcomra türelmes kis félmosoly ül ki, és csendesen, a kávémba szürcsölve várom ki, hogy leessen neki a trombitás megjegyzés. Majdnem elnevetem magam, mikor végre megtörténik, mert szinte látom kigyulladni a feje fölött azt a kis izzót, de nem szólok egy szót sem. Nem érdekel a magas labda. Most inkább azon vigyorgok, hogy bár az előbb kapott gólpasszt, gyakorlatilag zéró méterről lőtte kapufára. Annyira édes, ahogy próbálkozik, hogy az egyszerűen megunhatatlan. Ha másról lenne szó, valószínűleg már rég feladtam volna, de nem Endrénél. Rajta látni, hogy tényleg teljes erőből igyekszik, de valahogy mindig sikerül elcsúsznia valami apróságon. Dehát ettől lesz ő a kedvenc Endrém. - Ha Novák betakargat, akkor én főzök neked levest. - az ajánlatom nagylelkűnek hangzik ugyan, de mindketten tudjuk, hogy ez a megérdemelt bünti az előbbi bénázásért.
Meglehet, velem van a baj, de teljesen mindegy, hányszor láttam már Szebenit az asztalra felpakolt lábakkal, sosem néztem meg, hányas cipő van rajta. Pedig egyesek szerint van egy enyhe cipőmániám, ami mellesleg egy nagy hülyeség.Talán tényleg túl sok cipőm van és indokolatlanul erősen kötődöm hozzájuk, de ez nem mánia. Ez csupán azért van, mert nő vagyok. Endre pedig az a fajta pasi, aki valamilyen rejtélyes okból nem tudja, vagy nem akarja kihasználni az egyébként remek adottságait. Miközben már cipőkről és jóvátételről beszélek, gondolatban még le vagyok ragadva az adottságok kihasználásnál. A cigarettám már közben annyira a végét járja, hogy szinte égeti az ujjaimat úgyhogy beledobom a kávéspohár alján maradt cukorszirupba a csikket. Legszívesebben megpaskolnám az arcát, amikor végre kinyögi, hogy randizni szeretne, de megint csak olyan bugyután sikerül feltennie a kérdést, hogy csakis a magától értetődő válasz jöhet szóba. - Mondjuk hívj el. - megvonom a vállam és várom, hogy újra rám nézzen, megszólaljon, elhívjon. Nem hittem, hogy épp ma végre megtörik a jég. És vannak olyan napok, mikor fogalmad sincs, hogy minden jó lesz, de mégis...
I am
Ajánlott tartalom
Tárgy: Re: Endre & Lívia - bad habits, good minutes