Ha a cukiságmérővel közelítesz felé, ne lepődj meg egy másodpercre sem, ha ki fog totálisan akadni. Életvidám, mindig vigyorog, alkalmasint lehet, hogy pattog is. De ne tévesszen meg a vidám, szinte gyermeki életszemlélet, borzalmas dolgokon van túl az életében. A tény, hogy szinesztéta, pedig csak megkeseríti az életét, a karrierjét pedig magasra repíti. A hangok színek, a színek számára számok, a számok pedig a mindene. Olykor hallucinál is, de papírja van róla, hogy épelméjű egyébként. Csak másként működik az emlékezés a számára, mint a legtöbb embernek. Eredetileg nem akart tanár lenni, de úgy döntött, hogy ad egy esélyt magának ebben. Önbizalom-hiányos, de másokat az egekbe tud magasztalni, ha boldoggá teszi őket. Kissé mártíralkat, de kezd leszokni róla, mióta egyszer rémesen pórul járt. Nem a legbizalmasabb fajta, felszínesen könnyű megismerni, de kitárulkozni nem szeret. A nagymamája szerint majd egyszer változni fog ez is, mert elsőre mindenkiben a legjobbat látja. Valamint sokat idézi a nagyit.
ÉLETEM TÖRTÉNETE
Egyesével ugrálok a lépcsőfokokon a teraszon, mindegyikhez egy szótagot társítva és úgy gyakorolva amit ma az iskolában vettünk. Anyukám csak mosolyog, csak becsapódik a kapunk, amire kirohan a konyhából és becipel engem a szobámba. - Emlékezz, kicsim, ha apa nagyon üvölt, mássz ki az ablakon és siess a rendőrségre. - szorítja meg a karomat, de látom rajta, hogy retteg, majd becsukja a szobám ajtaját, én pedig bezárom azt, ahogy megbeszéltük és a falhoz guggolok, szinte véresre rágva a szám szélét. Lehet, hogy ma lesz a napja, hogy megöli anyukámat... Apukám ugyanis... sokat iszik. Mindkettőnket szokott bántani. Üvegtörést hallok, anya felsikolt, én pedig már mászok is ki az ablakon, hogy mezítláb rohanjak végig Mezőtúr utcáin a rendőrökért.
Esik az eső, én pedig nagymamám fölé tartom az esernyőt a temetőben állva. Ma van a tizedik évforduló. Még van pár heg rajtam, de az emlék jobban fáj. El sem köszönhettem anyukámtól. Apa börtönben van, ahová való. Én pedig lassan befejezem a gimnáziumot és nem tudom mit kezdjek az életemmel... Mama derűs pillantással néz fel rám, én pedig kérdően rá. - Vikikém... Ne a múltba nézz, túl fiatal vagy még ahhoz. Nem is a te hibád... - De mama, lehet tudtam volna tenni valamit. Ön szerint nem kellett volna megpróbálnom legalább? - pislogok rá, majd elhúzom a számat. - Elveszítettem a lányom, de megmaradt az unokám. Úgyhogy nem... Neked más a végzeted...
Kifújom a levegőt, ahogy megállok a terem ajtaja előtt. Első tanítási óra, élesben. Megjegyzés magamnak, kevés időt tölteni a tanáriban, mert nem bírom azt a rengeteg negatív dolgot, ami körüljárja. Amikor megtudták, hogy én nem az osztatlan tanáriképzésen voltam, hanem matematikus vagyok, aki most írja a doktoriját, kaptam pár furcsa fintort. A tanárin kívül lébecoló tanárok jobb fejeknek tűnnek. Kivéve az a magas irodalomtanár, tőle kirázott a hideg. A tesitanár nagyon kedves volt. Meg kéne jegyeznem a nevét. De vár az óra!
Hájjáj Viktória! Az első amit elszeretnék mondani, hogy nagyon tetszik a pb-d – gondolom te is nézed a Titkok Könyvtára c. sorozatot. Igazából nem szeretném húzni az időt, mert minden nagyon jó lett és hibát se találtam. Ügyesen bemutattad a karakteredet az első résznél, majd a történetes rublikában ezeket nem hazudtoltad meg Most menj foglalni és játszani!