Lechoslaw Walkowicz sem lengyelül, sem franciául, sem angolul, magyarul pedig aztán végképp nem tudta kifejezni azt az utálatot, amelyet Kardos iránt érzett. Pedig nagyon próbálkozott. Főleg így korán reggel, mikor az említett irodalom tanár miatt ilyen hajnali időkben kellett bejönnie az iskolába csupán azért, hogy pár dolgot letegyen a könyvtáros asztalára. Bizony. Neki, aki általában messziről elkerülné a könyvtárt, most itt kellett lennie, hogy elvégezzen egy számára csöppet sem tetsző büntetőmunkát. És hogy miért? Erre a kérdésre roppant egyszerű a válasz. Néhány hónapja ugyanis írtak egy magyar dolgozatot, amit Lech annyira nehéznek vélt, hogy inkább úgy döntött, hogy mindössze csak annyit ír a lapra, hogy "kurwa". Hisz így legalábbnem üresen adta be a tesztet. A kígyóképű professzornak azonban nem tetszett ez a megoldás, és egy egyes mellett kiharcolta Mádaytól, hogy lengyelünk különböző büntetőfeladatokat végezzen neki addig, amíg ő jónak látja. És eddig még nem igen látta jónak. Így aztán a fiúnak részt kellett vennie például irodalmi estek szervezésében, az olvasószakkörökön, emellett pedig sokszor kellett verset tanulnia vagy mindenféle lapokkal másokhoz rohangálnia.
A mai reggel pedig azért kellett kómásan a számára legmegvetettebb helyre mennie, mert a könyvtárnak szüksége volt pár fontos lapra, amit mihamarabb tovább akartak küldhei. Lech viszont úgy gondolta, hogy menjenek el a fenébe azzal, hogy hat kiló papírtól szeretnének most megszabadulni, és ezért mikor beért, és észrevette, hogy a könyvtáros ennek ellenére még bent sincs, mérgében jó erősen ledobta a asztalára a papírtömeget, nem törődve azzal, hogy a lapok emiatt esetleg megsérülhetnek vagy szétszóródhatnak. Inkább már ment is volna kifelé, hátha a padján még visszanyerhetne pár értékes alvó percet, ekkor azonban néhány hangos káromkodást hallott meg.
- Ó bocsi - mentegetőzött franciául a lánytól. - Nem akartalak megijeszteni - folytatta, miközben közelebb lépett Nórához, hogy alaposabban megnézhesse, ki az az idióta, aki ilyenkor idemerészkedik magától. - Lech vagyok amúgy. Bár gondolom ismersz - mutatkozott be nagy vigyorral az arcán, mert azt gondolta, hogy hiába nem látta még ezt a leányzót soha, azért az ő hírhedtsége és menősége már bizonyára eljutott a másikhoz.