Balázs szerint a könyvtár egy olyan környezet, ahol az ember rá van kényszerülve arra, hogy tanuljon – mármint a magam fajták mindenképp, mert nem éppen arról vagyok híres, hogy elcsábuljak egy regény, vagy egy útinapló láttán. Oké, ez hiba, mert elvileg nekem egy halom „nőies” írót kéne ismernem, de valami miatt eddig erre nem volt időm… nem mintha most lenne. Igen ám, de nem vett számításba egy igen-igen fontos tényezőt: mi történik akkor, ha az adott unatkozó személynek van egy okos telefonja, tele jobbnál jobb tárgykeresős játékokkal? Akkor valahogy ez a tanulás dolog nagyon bukott dolog.

Szerénytelen személyem épp ennek tökéletes példáját mutatta, ahogy az asztalon ott hevert előtte a nyitott történelemkönyv, amiben épp a pun háborúkat kellett volna alaposabban szemügyre vennem, helyette viszont…

- Hol a fenébe van már az a váza? Túl kicsi ez a képernyő… - morogtam csak úgy magamban. Direkt kiszúrtam egy olyan pontot a könyvtárban ahol nyugodtan lehetek és nagy eséllyel még az aktuális könyvtáros személyzet se néz túl rondán, hogy ahelyett, hogy az olvasás mély szenvedélyének (fúj) adnám át magam, avagy a történelem míves felfedezésének… helyette a mobilomra meredek és szuggerálom a képernyőt, hogy valamelyik sarokban feltűnjön már az a nyamvadt váza, még mielőtt kifutok az időből… nos igen. Hatalmas problémáim voltak. Nem is tudtam, miképp tudtam együtt élni velük.

Én pedig iszonyúan mélyen belemerültem a tárgykeresős játék rejtelmeibe, mikor hallottam a hatalmas puffanást, mire kicsit megugrottam. Az első dolog, amit tettem, az az volt, hogy hirtelen felkaptam a fejem, és…
- Tanulok, tanulok! - jelentettem ki, majd rájöttem, hogy nem éppen arról van szó, mint amire számítottam. Néha Réka és Balázs is rám szoktak törni a szobámban, hogy tényleg azt csinálom-e, amit megbeszéltünk, és olyankor nagyon gyorsan olyan helyzetbe kell hoznom magam ami alapján elhihetik, hogy valóban a tanulmányaimmal foglalkozom, nem pedig valami két dimenziós váza keresésével.
Persze, elég hamar kiderült, hogy félreértettem a helyzetet és nem valamely kedves rokonom tűnt fel a könyvtárban, csupán csak egy véletlen balesetről van szó.
- Ó, izé, semmi baj! - állok fel gyorsan a helyemről és segítek neki összeszedni a szétszóródott könyveket.
- Már azt hittem valaki ellenőrizni jött ide, hogy tényleg tanulok-e, ezért volt az előbbi felkiáltás az első reakcióm… - nevettem el magam kicsit erőtlenül. Látásból már ismertem a lányt, de a nevét így hirtelen biztosan nem tudtam volna megmondani. Talán a tanulás azért is volt kevéssé az erősségem mert memória terén nem voltam a toppon… vagyis én így gondoltam. Mások meg azt mondták, hogy ne önbizalomhiányoskodjak már. Oké, a tesin kívül meg a francia volt az, ami a tantárgyak közül ment, vagyis inkább mondjuk azt, hogy a nyelvek pont az egyszerűen tanulható dolgok voltak. Főleg, ha találtam egy érdekes sorozatot, vagy beállíthattam az épp aktuális játék nyelvét az általam tanultra. Nagyon menőn tudnak hangzani amúgy a játékok franciául… vagyis nekem bejönnek.