Általában teljesen felvillanyoz egy csapatverseny, főleg, ha a megoldást a könyvtárban találhatjuk meg, most azonban annyira nem érzem ezt az izgalmat, talán betudhatjuk ezt annak, hogy aggódom Karcsi miatt, aki eltörte a lábát és most otthon pihenget. Ő is itt lehetne, tudom, hogy örülne ennek a versenynek, főleg, hogy filmes-könyves karakterek vegyesen jelen vannak ebben a játékban.
A barátaim szinte mind együtt sóhajtottak fel mikor felolvasta az ofő, hogy ezen a napon egy "olvass és nyerj" nevezetű játékot rendez a suli. Zsolti kulturáltan beböfögte az ofőnek, hogy "mi az az olvasás?" majd, hogy "van valami köze az űrkutatáshoz és az ufókhoz?". Mindenki felröhögött, sajnáltam szegény ofőt, őszült vagy egy árnyalattal a kedves osztálya miatt.
Én azért mosolyogtam, mert tetszett az ötlet. Tanár úr közölte, hogy a szünetben majd válasszunk egy csapattársat és minden órán egy-egy páros megy majd le a könyvtárba és így lesznek megoldva a feladatok. Mivel Gábor és Andris hiányoztak megfázás miatt így szintén párosan maradtunk és Zsák örömmel jelentkezett, hogy velem szeretne egy csapatban lenni. Francia barátom lelkesen kezdett nekem mesélni arról, hogy mennyire élvezi ezeket a programokat és hogy mennyire örül annak, hogy egy csapatban vagyunk. Pár szót váltottam vele és megnyugtattam, hogy igen, Én is örülök, hogy egy csapatban vagyunk és hogy biztos remek kis játék lesz ez.
Mint kiderült minden osztály versenyzik, szóval ez egy burkoltan összerakott osztályok versenye. Amint Kinga meghallotta a verseny szót szinte azonnal begőzölt, klassz, most már muszáj lesz nyernünk.
Az első szünetben Kinga - és meglepően fura mód Zsolti - páros ment le a könyvtárba és míg mi matekon voltunk ők az első feladatot oldották meg. a következő szünetben Kinga diadalittasan jött fel a terembe, elsők lettünk az első körben, klassz. Zsolti, mint akit megkínoztak szinte mászott be a terembe. muszáj volt elmosolyodnom.
Én és Zsák voltunk a következők. Kinga hátba veregetett, de olyan erősen, hogy tudatosíthassa bennem, ha veszítek megfojt.
Lementünk és a kezünkbe kaptuk a borítékot. Kibontottam és egy idézet volt beleírva, elsőre szinte semmitmondónak tűnt:


Zsák is nézte a lapot és gondolkodott, azt javasoltam neki, hogy menjen és nézzen körül a többi polcnál, ha ketté válunk nagyobb az esélyünk. Közben szép sorjában érkeztek a többi osztályból is a diákok, lassan megtelt a könyvtár gondolkodó diákokkal. Csak egy olyan lányt láttam, aki céltudatosnak tűnt, akárcsak Én.

-Ez Goethe!-vigyorodom el magabiztosan, amint elolvastam a papírkán lévő idézetet. Mázlim van, hogy néha kicsit előrébb olvasok, mint azt a tananyag indokolná, így már volt lehetőségem találkozni  Goethe munkásságával. Komolyan mondom király vagyok, rohadt jó érzés, hogy nem állok itt hülyén, mint az a bizonyos férfitestrész a lakodalomban…ellentétben a kedves osztálytársammal, aki  olyan arccal nézelődik, mint, aki még sosem járt a könyvtárban. Mármint nem ebben, egyikben sem.
-Te ezt honnan tudod?-bámul rám végtelenül ártatlan gyermeki kíváncsisággal tekintetében. Aranyos meg minden, de azért orrba tudnám verni, méghogy én honnan tudom?! Rendben van, szőke vagyok, meg elég balhés és, ami ezt illeti az emberek gyakran azt sem nézik ki belőlem, hogy tudok olvasni, nem hogy rendszeresen végzem ezen szép cselekedetet.  Valahol mélyen ez egyébként sért egy kicsit, de más szempontból teljesen jó, hiszen előnyből indulok, ha senki nem tudja, hogy van agyam, azt meg pláne, hogy használom is, nemigen tartanak veszélyesnek intelligencia szempontjából.
-Hozz egy kardot, hadd dőljek bele!-mormolom teátrálisan a drága leánynak, aki velem tartott erre a kis óraközi session-re, úgy gondoltam teljességgel fölösleges lenne neki elmagyarázni, hogy ez úgy történt, hogy lent voltam nagyanyáméknál és unalmamban véletlen kezembe került egy könyv. Aztán még egy, majd még egy, majd még egy. Ezzel persze nem dicsekszem, nem akarom előre lelőni a poént, ugyanis meglátva a könyvtárban kicsit mindenki olyan fejet vág, mintha eretnek rohangálna a tömjénfüstös templomban.
-Most minek neked kard, nem a Goethe kell?
Basszus, szerintem most sikerült összezavarnom Melindát. Remélem ez nem fog kihatni szegénykém lelkivilágára, hogy aztán miattam járjon a pszichológushoz élete végéig.
-Ezt egy nyomorult mondás, szívem-paskolom meg a vállát és magamban csak arra tudok gondolni,hogy marhára nem értem miért is van itt ez a csaj. Aztán kénytelen vagyok rájönni, hogy én voltam a barom állat, én hívtam le magammal. Szép volt Effi, mínusz tíz pont a Griffendéltől!
-De akkor ezt is a Goethe mondta?
Kész, vége, megmakkant. Áll a polcok között, forog körbe és Goethe ezerrel, nagyot sóhajtok majd körbenézek, ekkor kapom el a kicsit odébb álló lány pillantását. Nem beszélgettem még vele, eggyel fölöttem jár és talán Renátának hívják, de ebben már végképp nem vagyok biztos.
-Halihó!-köszönök neki, miközben odalépek mellé és a könyvek között kezdek kotorászni, Melindának inkább hagyok időt, hogy feldolgozza a történteket.
-Látom már neked is pörög az agyad-mosolyodom el, hiszen biztos vagyok benne, hogy már ő is tisztában van az idézet írójával.

Töröm a buksim, mert tudom nagyon jól, hogy olvastam eme ki szösszenetet. A verselés, a stílus, az érzelem ami ezt a versrészletet olyan buzgón jellemzi csakis az egyik kedvenc költőmtől lehet vagyis GOETHE. Diadalittasan hajtogatom össze a lapot és próbálom megkeresni Zsákot, de elkeveredett a sok diák között, sebaj, a lényeg, hogy jó nyomon járok, Zsák meg majd megkerül, ha ennek a fordulónak vége lesz.
Ahogy körbepillantok a könyvtár termében megpillantom azt a lányt akinek a szemében ugyanolyan felismerés csillan, mint az imént az enyémben. Elmosolyodom. Jó tudni, hogy vannak még, akik eltudnak igazodni az irodalom kusza hálójában. Az osztálytársaim nagy részéről ez nem igazán mondható el, de sebaj, nem vagyunk egyformák.
-Szia! - Köszönök neki vissza mosolyogva majd magam is a könyvek között kezdek el nézelődni, de mivel jócskán sorakoznak Goethe műveivel megtöltött gyűjtemények így eltarthat egy darabig, hacsak közben rá nem jövök pontosan melyik verséről is van szó.
-Oh, igen, imádom és a versei annyira szívig hatolóak tudnak lenni, de csak annak, aki érti is őket. Látom, hogy neked sem idegen a költő. - Utalok itt arra, hogy elég hamar rájött a megoldásra. Igaz ez egy verseny, de senki nem mondta, hogy tilos beszélgetni a másik csapattal, bár Kingának erről biztos meglenne a véleménye. Valószínűleg Én lennék az áruló, aki beszélgetésbe elegyedett az ellenséggel...még, jó, hogy nem Ő a csapattársam.
-A sorokat újraolvasva annyira ismerős a vers, tudom, hogy olvastam már. - Észre se veszem, hogy hangosan gondolkodom és elnevetem magam mikor rájövök, hogy mindent kimondtam hangosan is.
-Meg van! A Múzsafi! - A szám elé kapom a kezem, de úgy tűnik a nagy beszélgetésekbe senkinek sem tűnt fel, hogy az imént a megoldást nyögtem ki, mondjuk ha a szerzőt nem tudják ezzel az információval sem mennek sokra. A mellettem álló lány azonban annál inkább. Kinga megfog ölni, sebaj.
Levettem egy könyvet a polcról majd belelapoztam és megtaláltam a csodás verset.
-Szerinted? Oké, hogy rájöttem, de te is tudsz róla, ha nem tőlem, akkor már magadtól rájöttél, mi legyen? Melyikünk vigye majd oda először? - Örök dilemma, végül is ellenségek nem vagyunk csak két mű szerető versenyző.
Kinga megöl ha másodikok leszünk viszont engem ez annyira nem foglalkoztat, jobb a dicsőség, hogy sikerült rájönnöm a megoldásra.
-Már csak 10 perc áll rendelkezésre. - Hallottam a könyvtárosnő hangját. Pár diák szinte a körmét rágta mert még mindig sehol sem tartottak, voltak azonban akik feladták és távoztak, hmm.