Tárgy: Dammak Yasmin Mirella Hétf. Márc. 21, 2016 10:02 am
Hello, my name is
Dammak Yasmin Mirella
KOR
16
Csoport
11.A
PLAY BY
Nina Dobrev
TULAJDONSÁGOK
Személyiben egy igen talpraesett és pozitív embert ismerhetünk meg, akit általában nehéz elrettenteni és eltántorítani céljai véghezvitelétől. Szorgalmas és kitartó, szereti élvezni azoknak a sikereknek az ízét, amiket egymaga ért el. Ebből kiindulva nehezére esik másoktól segítséget kérni, ez természetesen nem jelenti azt is, hogy néha nem szokott. Kedves természetéből adódóan rengeteg barátja van, akik teljes mértékben megbízhatnak benne. Jól tud titkot tartani, nem kell attól félnie senkinek, hogy Mimi kiteregeti a szennyesét. Ő mindössze nem ilyen ember. Mások problémái nem jelentenek számára kártyát, amit bármikor elővehet, hogy visszavágjon, ha a helyzet úgy kívánja. Még ha valakivel megromolna a kapcsolata, akkor sem lenne képes ilyen gaz tettre. Az igaztalanság nagyon fel tudja bőszíteni, egyszerűen gyűlöli, ha valakivel kivételt tesznek. Véleménye szerint mindenki egyenlő és senkinek sincs joga bárkit is lealacsonyítani. Bátornak is lehet nevezni, mert ha észrevesz ilyen folyamatot, képes közbeavatkozni és az áldozat mellé szegődni. Szeret olvasni, de egy kötet nem köti le jobban, mint a barátaival való közös programok. Szabad idejében futni szokott és rendkívül élvezi, ha a szabadban lehet. Tisztességes, jószívű, mosolygós lány, aki amellett, hogy remekül teljesít az iskolában, önkénteskedik is, ha lehetősége van rá. Élete legboldogabb pillanatai egyike az, amikor Marokkóba utazik édesapjával meglátogatni az ottani rokonaikat. Egyszerűen imádja az afrikai államot, és büszke félig muszlim származására. Bölcs és modernnek tartja a szüleit, amiért meghagyják neki a döntést, hogy hord e csadort, vagy sem.
ÉLETEM TÖRTÉNETE
A nyár melege chili paprika erőségével csípi a torkom. A Nap csupán félig kandikál ki a horizontvonal mögé, ennek ellenére a hőség elviselhetetlen továbbra is. Noha nem vagyok hozzászokva ehhez a perzselő forrósághoz, élvezem, ahogy a bőröm hatására gyöngyözni kezd. Marokkó titokzatosságát jutatja eszembe, amitől úgy érzem magam, mint egy főhősnő Seherezádé egyik ezeregyéjszakás meséjéből. Habár a szüleim nem ragaszkodnak ahhoz, hogy csadort hordjak odahaza, ha látogatóba jövünk a rokonokhoz, megteszem, mert úgy érzem, ez egyfajta tisztelet a hagyományaik felé. Személy szerint nem tartom jogosnak, hogy ezekben az országokban a nőket egy alfajként kezelik, ahogyan azzal sem értek igazán egyet, hogy el kell őket takarni, rejteni, viszont tudom, hogy a véleményem nem fog egy több évszázados szabályt átírni, és az sem, ha ellenszegülök. Az inkább csak felháborodást okozna, én pedig nem szeretnék szégyent hozni a családom nevére. Apa rokonai egyébként tisztában vannak azzal, hogy Magyarországon nem hordom a fejkendőt, és ezzel csak Abdul nagypapa nincs megbékélve. Mindig mosolyogva nézem, amikor be akarja magyarázni nekem, milyen jól áll rajtam, ha el van takarva a fejem. Főleg akkor, ha Ali bácsi is meghallja, és megszólalja, majd elkezdenek vitázni. Akárhányszor ellátogatok ide, alig várom, hogy találkozzak Zorájdéval, a házvezető nővel, aki számomra olyan, mint egy dada. Kicsi koromban ő segített anyának felnevelni, sokszor foglalkozott velem, vagy ápolt, ha lebetegedtem. Nem is dada, annál több, egy pótanya. Zorájde meséi a legizgalmasabbak, így a szememben Seherezádéval azonosul. Elmondhatatlan vágyódás fog el, akárhányszor eszembe jutnak azok a hangulatos pillanatok, amikor a félhomályos szoba gyönyörűen csipkézett ablak résein beszűrődő fénycsóvák kiemelték itt-ott a helyiség tarka színvilágát, miközben Zorájde a hajamat babrálva mesét mondott az ágyamban. Akárcsak egy mozibeli jelenet egy keleti filmben. Apát követve, mosolyogva belépek a házba, majd óvatosan leveszem a kendőt a fejemről. Íriszeim cikáznak a helyiségben, azt konstatálom, minden változatlan, a régi, és olyan, mintha az idő megállt volna. A szolgalányok Zorájdéval az élén hangoskodva, üdvözölve örülni kezdenek nekünk, amikor megpillantanak. Őket követik a családtagjaink is. Én az idős házvezetőnő nyakába ugrok, aki még mindig nem bírja elhinni, mennyit nőttem egy év alatt, majd természetesen a többieket is üdvözlöm. - Készítettem neked kuszkuszt mazsolával, éhes vagy? – kérdi boldogan Zorájde, miközben ismét megölel. - Nem, köszönöm, inkább csak szomjas. – mosolygok és titkon az arcát vizslatom. - Jól van, jól van, menj fel nyugodtan a szobádba lepakolni, Zorájde mindjárt hoz neked innit. – jegyzi meg Ali bácsi, miközben bátorítóan megütögeti a vállam. - Látod, milyen jól áll rajtad a fejkendő, Yasmin… - szólal meg Abdul papa, amikor meglát, és meglep, hisz még csak most léptem be a házba. Ez a téma általában nem szokott ilyen korán előbújni. - Már megint kezded, Abdul? – kérdi felháborodva Ali bácsi, és mivel tudom, hogy mi következik, ezért el is sunnyogok befelé, a szobám irányába. - Yasmin! – szólít meg Zorájdé, aminek hatására a hangja irányába fordulok. – Készen állsz a mesére? – kérdi, ajkaim pedig automatikusan széles mosolyba görbülnek. Bőszen bólogatni kezdek, mire Zorájde kezei lengetésével a szobámba küld, ajkaival hangtalanul azt formálja: Hamarosan jövök. Egyszerűen imádok itt lenni.
Élvezetes kis Et-t raktál össze az biztos. Maga a karakter és annak háttere szerintem eszméletlen érdekes, és kreatív. Nem kell minden külföldi vérű diáknak nyugati országból jönnie A nézetei nagyon tetszenek – user hasonlóan vélekedik. Hibát nem találtam benne, így nyugodt szívvel engedlek el: írány foglalni, majd játszani!