Még az ebédszünet után van két órám a suliban, aztán meg tíz percem, hogy odaérjek a táncstúdióba, ami az ország egyik legjobbja. Bár ne kellene ennyire feszített tempót felvennem és azt tehetnék, amit csak szeretnék. Fél füllel elkaptam a többiek beszélgetését az osztályban, miszerint páran suli után elnéznek a Westendbe és egy kicsit együtt lógnak. Azt kívánom, bár én is tudnék velük menni, de ez egyszerűen lehetetlen. Már egy ideje nem is hívnak sehova, mert tudják, hogy úgyis nemet mondok. Na meg nem nagyon közösülnek velem bármiről is legyen szó. Abból áll a napom, hogy bemegyek a suliba, leülök a padomhoz és ott ülök egész nap. Néha, mikor átjön hozzám a nővérem, Julcsi, olyankor vele vagyok egy kicsit, de ez sem túl gyakori. Meg nem kérhetem meg arra, hogy a suliban is velem lógjon a barátai helyett, aztán meg túl sok dolga van, az iskolaújság eléggé lefoglalja végzős létére is. Aj, mi lesz velem, ha leballag?
Mikor kicsengetnek a biológia óráról és a tesóm kedvenc tanára elhagyja a termünk Jázminhoz fordulok, aki a hátamnál ül.
- Nem akarsz kijönni velem a pékségbe valami kajáért? Még van egy csomó időnk a következő óráig – ajánlom fel neki félénken, s remélem, rábólint az ajánlatomra, de ha nem az sem probléma, mivel akkor elmegyek egyedül vagy maximum könyörgök egy kicsit a nővéremnek és akkor elkísér.
A frissen manikűrözött körmeimmel kezdek el játszadozni, míg a válaszát várom. Istenem miért nem vagyok határozottabb? Akkor most nem lennék ebben a helyzetben. Nem irányítana anya és még barátaim is lennének.