Julcsi && Ráhi

Tökéletes ruha, egy kis smink, és az elengedhetetlen magassarkú. Ennyi mindössze leánykánk felkelés utáni készülődése nap mint nap. Ezután reggeli, egy kis veszekedés az édesanyjával, majd már suhan is el valahova. Ezúttal azonban nem egyedül ment, hisz már előző este eldöntötte, hogy elmegy a hugicájával csak úgy vásárolni. Mert miért ne? Kell a közös program, hiszen mégis csak testvérek. Éppen ezért vidáman ugrált be ezen a reggelen Ráhel szobájába, és gyorsan felkeltette.
- Gyerünk Ráhi, hasadra süt a nap – mondta, miközben kihúzta a függönyöket, és kinyitotta az ablakot, hogy a napfény, és a hideg szellő abszolút teljesen megmutassa magát a szobában. – 20 perc múlva legyél kész, addig a kocsiban várlak – tette hozzá, miután kinyitott mindent, amit csak lehet.
Még egyszer köszönt az anyjuknak, mikor elhaladt mellette az autóhoz közeledve, de utána már némán szedte a lépcsőfokokat a garázsig. Na jó, azért nem teljes csöndben. A kocsikulcs természetesen azért ott csörgött a kezében.
- Jajj de szép valaki – üdvözölte az autót is, miután leért.
Lehet, hogy ez fura, de neki teljesen normális, ha mindent, legyen az élőlény vagy tárgy, becéz, és úgy beszél vele, mintha körülbelül egy óvodás korú gyerek lenne. Persze ma egy kicsit visszafogta magát, mert a húga jelenléte mindig egy kicsit visszafogta a bohókás énjét

Sok ember utálja a reggeleket, ám én az ellentétük vagyok. Az a napnak az egyetlen része, mikor teljesen kipihent, s kisimult vagyok. Egy új nap, egy új remény. Bármi jó dolog megtörténhet és nálam a reggel a reményt jelenti. Talán ma már lesz annyi bátorságom, hogy beszéljek anyával és a saját utamra léphetek. Elég sokat edződtem az elmúlt pár hónapban és már néha elmerem mondani a véleményem anélkül, hogy pár másodperc után még a gondolatával is felhagyjak a dolognak.
A napfény hirtelen tör be a szobámba és nem apránként, mint általában szokott, de ami azt illető élvezem a Nap lágy sugarait az arcomon. Olyan megnyugtató és rögtön felmelegít – nem mintha eddig fáztam volna. Lassan nyitom ki a szemeimet, s egy vékony, szőke hajzuhataggal rendelkező lánykát pillantok meg az ablakomnál ácsorogni. Mint mindig a nővérem arcán most is ezer wattos vigyor díszeleg, amit nagyon nehéz onnan letörölni. Kisebb koromban mindig a példaképemnek tartottam, jó sok mindent elcseszhettem, mert egyáltalán nem hasonlítok rá.
Ráhi. Julcsi az egyetlen ember, aki valaha így szólított. A Ráhelt nem igazán lehet becézni, sőt egyáltalán nem, de ő azaz ember, akinek még ez is sikerült.
- Azonnal, azonnal, de olyan kényelmes ez az ágy – mondom a fejemre húzva a takarót, majd meghallom Julcsi szavait, hogy 20 percem van elkészülni, majd kíváncsian szabadítom ki a szemeim, hogy ráfigyelhessek. – Hová megyünk? – kérdezem széles mosollyal az arcomon.
Pár perc múlva a nővéremnek már se híre, se hamva. Lement a kocsihoz. Mióta megszerezte a jogosítványát elég gyakran fuvaroz, ám csak ha felajánlja. Magamtól még sosem kértem meg.
Kikászálódóm az ágyból, s nekikezdek a reggeli készülődésnek. Megmosakszom, átöltözöm, fogat mosok, szoros kontyba fogom a hajam, s egy kis sminket viszek fel az arcomra. Visszasétálok az ágyamhoz, ahol még pár perccel ezelőtt feküdtem és gondosan bevetem azt. Felkapom a telefonomat, s már csörtetek is le a lépcsőn, ám megtorpanok. Figyelem, hogy anya ne legyen ott, ahol el kell mennem, mert akkor biztosan megállít, hogy egyek reggelire valami undormányt, hogy formában tartsam magam, de most ehhez nincs kedvem. Mikor meggyőződöm arról, hogy tiszta a terep gyorsan a garázsba szaladok és mosolyogva nézek Julcsira.
- Mehetünk – jelentem ki, s abban a percben már be is szállok a kocsi anyósülésére. Induljon hát aa móka mára!

Julcsi && Ráhi

Amíg a húgára várt, az autóban rendezkedett egy keveset. Átállította az ülést, betette a megfelelő CD-t, megnézte, hogy rendben van-e a sminkje és a körmre, de ezt persze sokáig nem kellett vizslatnia, hiszen mint mindig, most is mindkettő makulátlan volt. Aztán a visszapillantóból meglátta, hogy a testvére közeledik, ezért beindította a motort, és így a hugica csak bepattant az anyósülésre, és már indultak is.
- Most vásárolni megyünk, mert kell neked egy ruha, ami önbizalmat ad - válaszolt arra a kérdésre, amit még fönt a szobában kapott. - Remélem érted, hogy mire akarok ezzel célozni.
Egy pillanatra kérdőn Ráhelre nézett, de aztán visszafordult a vezetéshez. Ennyi azonban elég volt ahhoz, hogy a tesó észrevegye, hogy most a komoly félig felnőtt Julcsival beszélgetett, aki nem mellesleg ezzel a kis shoppinggal azt akarta elérni, hogy társa végre összegyűjtse magában azt az erőt, ami ahhoz kell, hogy végre rendesen elmondhassa az anyjának, amit szeretne, azaz a sarkára álljon.

Imádok Julcsival lógni és mindig kissé fortyogok magamban, mikor meghallom a sulis társaimtól, hogy a nővérem bolond. Valóban bohókás kicsit, de ez teszi olyanná, amilyen. Sokkal jobb ember a többi Szent Johannás diáknál, mivel neki hatalmas szíve van. Az osztályom egy leprahely, ahol csak értelmi fogyatékosokkal lehet találkozni, ám nem merem felvállalni a véleményem, mert már így is cikiznek rendesen, nincs szükségem arra, hogy még csúnyább dolgokat mondjanak rólam. Sokszor azt kívánom, hogy bár észre sem vennének és akkor legalább csendben túl tudnám élni a mindennapjaim, de ez valahogy sosem jön össze. Beszólogatnak egész nap és én csak ülök ott és bámulok ki a fejemből, mert egyszerűen nem merek visszaszólni. Ha így viselkedem az olyan emberekkel, akiknek magasról teszek a véleményére, akkor hogyan is tudnám megmondani anyának, hogy abbahagyom a táncot? Kész agyrém ez a helyzet.
Amint beszállok a kocsiba Julcsi válaszol a még a szobámban feltett kérdésemre.
- De jó – ujjongok egyszeriben, ám gyorsan el is tűnik a hirtelen jött jókedvem. – Basszus Julcsi mondhattad volna fent is, otthagytam a pénztárcám! – mondom neki. A felismerés biztosan elég szépen kiült az arcomra.
- Fel kell érte mennem vagy akár el is hozhatnánk anya hitelkártyáját és akkor egyikünknek sem fog fájni semmibe – jut eszembe ez a csodás ötlet, s egy sunyi mosoly jelenik meg az arcomon. Azzal tudná a nővérem a legjobban növelni az önbizalmam, ha segítene ellopni anya hitelkártyáját, és ha lenulláznánk az egészet. Tudom, hogy nagy bajba fogunk keveredni utána, de hát kit érdekel? Biztosan nagyon jól éreznénk magunkat és azokat a cuccokat, amiket abból a pénzből vennénk nagyobb előszeretettel hordanánk. Biztosra veszem, hogy ebben Julcsi is benne lesz, minden marhaságra vevő.