Az utóbbi napok eseményei elég sűrűre jöttek össze, holott egyáltalán nem akartam, hogy így legyen ez az egész, de azt hiszem már nincs mit tenni, ez van, elfogadom. Nehezebb ebben az országban megmaradni, mint azt én gondoltam volna, de hát mindegy, ezek után majd valahogy összekapom magam. Hihetetlenül meggyűlik a bajom ezzel a nyelvvel, állandóan koreai és angol szavakat keverek bele, a franciáról nem is beszélve, abból is csak éppenhogy megvagyok kettes – otthon tuti D mínuszt írnának rá a dogámra, mert a plusz szintet szerintem nem ütöm meg, sőt talán csak jóindulatból van meg az a kettes is – szóval igen, megvannak a magam bajai, de majd csak megoldom őket. Mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem vagyok elragadtatva ettől a teljesítménytől, sőt, kifejezetten dühít a dolog, de majd valahogy elsikálom a dolgot mire ideérnek a kamerákkal meg a valóságshow hülyeséggel, már ha egyáltalán jönnek. Beszéltem tegnap a srácokkal, jelenleg a vezérünk életét keserítik meg ezzel – juj de jó, hogy nem létezik a gondolatolvasás, csak a regényekben amiket olvasni szoktam, mert már akkora pofont kaptam volna, hogy konkrétan az ágy alá repültem volna be tőle – szóval biztosan meg fognak majd találni engem is, meg a többieket is, de talán az még odébb van. Furcsa belegondolni, hogy van időm rettegni, ugyanis két évem még hátravan itt, addig meg talán kiad valaki egy szólóalbumot, aki nem én leszek… Hát mit ne mondjak, azért enyhén szólva ez sérti a büszkeségemet, mert mégiscsak én vagyok a fő vokalista a bandában, hát nem az a logikus, hogy én kapom meg az első ilyen lehetőséget? Mindegy, a többiek is nagyon tehetségesek, én nem ezt mondom, de attól még szívesen szólóznék ahelyett, hogy itt baszom a rezet, már bocsánat. Nem szoktam káromkodni, de néha már belőlem is kijön az ilyesmi.
Egészen meleg van, ezért gondoltam a rövidgatya untig elég lesz, úgy sincsen messza a kolesz, szóval nem fogok megfázni. Azért vettem magamra egy mellényt is, aminek amúgy nem sok funkciója volt jelen helyzetben, de mindegy is, mert illett a ruháimhoz és jól nézett ki, szóval innentől kezdve már meg is tudtam magyarázni azt, hogy miért van rajtam. Furcsa dolog, hogy még mindig nagyon szeretek jól kinézni, viszont az ide járó srácok zöme úgy néz ki, mint akik csak kikapták a szekrényből a ruháikat. Még szerencse, hogy elég korán kelő típus vagyok és nem néznek hülyének a szobatársaim azért, mert én megnézem a darabokat meg ilyenek.
Most meg éppen a folyosó közepén állok, a diákok meg csak egyszerűen elmennek mellettem, nem is figyelve rám. Kivételesen hálás voltam ezért, mert igazából fogalmam sincs arról, hogy mi az, ami le van írva a magyar füzetembe. Vagyis az a helyzet, hogy tudom, mert már elég jól megértem a magyart, fordítani tudom teljes mértékben, csak a beszéddel vannak problémáim, illetve az írással. Ez utóbbival kifejezetten sok, ugyanis nem a magyar ábécé betűit használtam fel, hanem egyszerűen csak lefordítottam koreaira azt, amit írt a tanár. Ezzel amúgy semmi baj nem lenne, ha nem csak körülbelüli sejtésem lenne arról, hogy miről beszélt, meg neveket alapból nem írtam bele, csak borzalmas helyesírással, ami igazából koreai kiejtés szerinti romanizálst valami akart lenni, csak egyáltalán nem úgy jött össze a dolog ahogy akartam.
Egészen bele voltam mélyedve a jegyzeteimbe, ezért is mentek el mellettem gondolom úgy az emberek, ezek szerint nem akartak megzavarni, pedig amúgy most, hogy rájöttem a reménytelen helyzetemre, már tök szívesen kérnék segítséget, de nem hiszem, hogy bárki is tudna hangult olvasni itt az iskolában. Habár, ha jól tudom járnak ide koreaiak vagy félvérek, szóval talán valaki… De hát csak nem hajthatom magam körül az embereket, főleg, hogy lassan be is fognak csengetni, én meg még mindig nem tudok semmit…
Talán pont ez lehetett az oka annak, hogy először meg sem hallottam a lány köszönését, aki kicsivel alattam járt és felismert pár hete. Mondanom sem kell, szinte azonnal pánikba is estem, mert eddig nagyon sokan mutatták azt nekem, hogy tudják ki vagyok, viszont ez egyáltalán nem érdekli őket, ezzel pedig tökéletesen meg voltam elégedve, viszont ha valaki leszólít úgy, hogy „Te Nam Ki Hyun vagy!”, azt már kevésbé találom nem ijesztőnek, mert ez konkrétan az… Ijesztő. Alap helyzetben komolyan nem gondolnám azt, hogy ez vészes lehetne, de már párszor előfordult, hogy menekülnöm kellett a tulajdon rajongóim elől, ezért szerintem valahol érthető az ijedségem, meg a mostani reakcióm is. Ugyanaz az ijedt kiskutyaféle arckifejezés jelent meg az arcomon, mint amikor először látott meg ez a lány, akinek amúgy még a nevét sem kérdeztem meg, mert hát menekülés közben az embernek nem az a dolga, hogy a kergetője becenevein gondolkozik… Na mindegy.
- Tee – kezdtem bele borzalmasan erős akcentussal, és próbáltam keresni a szavakat, de semmi nem jutott eszembe, csak pár szitokszó, aminek megmagyarázták a jelentését, szóval inkább azt mondtam, amit pár napja hallottam az utcán, gondolom biztosan helyesen fejezte ki magát az az úriember, amikor el akarta küldeni a barátnőjét – Kurva távozni el.
Meg sem vártam a reakcióját, inkább sarkonfordultam és elfutottam, mielőtt még szólhatna bármit. Úgy gondoltam, hogy a fiúvécé kifejezetten biztonságos hely lesz, mert oda csak nem jön be, viszont amikor meghallottam a csengőt, már tudtam, hogy baj van. Kardos meg fog ölni, vagy ki a franc.

852 | Sziaaaaaa | ruha | fantastic baby.

Ah, nyugalom. Habár nem biztos, hogy a lány a rajongóm, elég rendesen arra merek következtetni, hogy az lehet, hiszen már többször is követni próbált és csak úgy felbukkant előttem. Én komolyan nagyon szeretem a fanokat, mindenkinek szívesen adok autogrammot, de ennyi, ennél közelebb senkit nem akarok engedni magamhoz, mert szerintem a munka és a magánélet nem összekeverendő, és ezt mindenkinek meg kéne értenie. Én is szeretem mondjuk Bruno Mars zenéjét, de soha nem lennék képes arra, hogy loholjak utána vagy valami. Tényleg megrémiszt ez az egész helyzet, szóval reméltem, hogy most egyszer és mindenkorra sikerült lezárnom a helyzetet. Mondjuk otthon vannak nagyon extrém fanok, akik tényleg képesek bármeddig elmenni, szóval nem lehetek biztos abban, hogy ő nem egy ezek közül. Komolyan, nekem fontos, hogy szeressék a zenémet és örömet okozzak vele, viszont van egy pont, amin túl már egyszerűen nem tudok boldog lenni, és ilyenek az elvetemült rajongók is, akik zaklatnak. Képtelen lennék amúgy őket is megbántani, ezért döntöttem úgy, hogy a menekülés lesz a taktikám, az sokkal hatásosabb, mint hozzávágni valami bántó dolgot a msikhoz. Ezért is döntöttem úgy, hogy körülbelül megpróbálom ugyanazzal a mondatösszetétellel elűzni a lányt, és eddig úgy néz ki sikerrel jártam. Talán nem is őrült rajongó, ha így elment? Már vagy tíz perce nem jött be, pedig az ilyeneket nem tartja vissza a homogén mosdó, simán bejönnének a férfi részlegre, hogy kirángassanak, vagy akár rosszabbat tegyenek velem. Talán ez a lány nem is olyan? Lehet, hogy csak egy aláírást akart, én pedig így viselkedtem vele? Mit ne mondjak, már kezdtem elég szarul érezni magam, és azért ezzel a szókapcsolattal fejeztem ki a dolgot, mert tényleg nem írta volna le rendesen a szebbik formája. Vajon mit mondhattam neki? Igaz, nekem csak az számított, hogy elmenjen és pont azért fejeztem így ki magam, mert az a lány is otthagyta a fiút. Gondoltam ez hatásos, de nem akartam vele hosszú távon megbántani. Tényleg fogalmam sincs arról, hogy mi a francot mondtam most, pedig jó lenne ha egy kicsit felvilágosultabb lennék most… Nincs mit tenni, elővettem a mobilom, és azt a maradék – amúgy rohadt kevés – mobilnetemet úgy döntöttem beáldozom az ügy érdekébe, mert lehet jobban járok ha most nem a tudatlanságot választom.
Különböző szitokszavakat kezdtem el írogatni a mobilomba, nem is törődve azzal, hogy amúgy nekem irodalom témazárót kéne írnom, és ezért igazolatlan órát fogok kapni, majd lemegyek az iskolaorvoshoz, hogy hánytam és nem tudtam kimozdulni a vécéből… Azt hiszem kezdek elzülleni, kifejezetten rossz hatással van rám ez a laza oktatás. Ha itt is estig ülnék a padba, akkor lehet megjavulnék, de azt hiszem már reménytelen a helyzet, mindegy, egyszer belefér, legalább megúsztam az egyest. Így is elég hullámzó a teljesítményem, de majd a második félévben jobb lesz, szerintem elég hátrányos helyzetben vagyok a többiekkel szemben.
Már majdnem minden egyes szót felhasználtam, már csak egyetlen, nem túl szép jelző maradt a tarsolyomban, és nem szívesen, de ráböktem a kis hangszóróra. Nini! Hát ez pont ugyanúgy hangzik, ahogyan a srác, és én pár perccel ezelőtt mondtam. Ez… Felettébb kínos. Lekurváztam egy nálam több évvel fiatalabb lányt? Fogalmam sem volt arról, hogy most mit kéne tennem, de komolyan, csak vörös fejjel ültem a földön és hallgattam ahogyan kicsengetnek. Valamit már pedig tennem kell, nem számít hány óráról hiányzok ma, de ezt rendbe kell hoznom. Apám mindig arra tanított, hogy a nők különleges bánásmódot és figyelmet érdemelnek, ezért egyáltalán nem engedhettem meg magamnak, hogy ilyen gondolatai legyenek… Egyszerűen nem hiheti azt, hogy nekem ez a véleményem róla, ez… Lehetetlen. Mégis hogyan lehetne az? Egy teljesen normálisan öltözködő és viselkedő lányról van szó, akit még soha nem láttam fiúkkal enyelegni… Jó, oké, engem próbált kergetni, de igazából mindig segíteni akart, csak ez nekem nem tűnt fel, mert lefoglaltak a tévképzetem arról, hogy ő a sasaeng rajongóm. Hirtelen ötletből fogtam magam, és bezárkóztam az egyik vécébe, és még mindig a google fordítóval szarakodtam, és az autogramm osztó, vastag fekete filcemmel irkáltam pár dolgot a papírra, ami szerintem nyelvtanilag teljes mértékben helytelen, de nem baj, az a lényeg, hogy értse.
Éppen becsengettek amikor fizettem a büfében, és szinte automatikusan az udvar egyik eldugott részébe mentem. Megvártam, hogy tiszta legyen a levegő és egy tanár se vegyen észre, szerencsére nincsen olyan sok ebben a suliban belőlük. Amikor úgy éreztem, hogy végre magam maradtam, elkezdtem dobálni az ablakot, pont ott, ahol a lány ült. Igen, azért felkészült voltam, az egyik osztálytársától megkérdeztem, hogy melyik ablaknál van a padja, ezért nem volt nehéz dolgom. Feltartottam a táblát, így amint odapillant azt fogja látni, amit ráírtam, borzalmas nyelvelyességgel: Ne haragudj. Én nem akarni azt mondani. Lenne nekem néhány jó zene és nasi, gyere le most.


766 | Sziaaaaaa | ruha | itt will rain.