Ha éhes vagyok, akkor szörnyű is. Ezt már nem egy embernek sikerült megállapítania rólam, sőt lassan kezd köztudott ténnyé avanzsálni. Egyébként nem vagyok nagy kajás, hiszen mániákusan és megrögzöttem igyekszem vigyázni a vonalaimra, de akármilyen hihetetlen még nekem is ennem kell néha. Ma egész nap nem láttam Bent és Niki se jött úgyhogy vagy együtt lógnak vagy beszorulva próbálnak még mindig egyszerre kijutni az ajtón, ami láthatóan nem sikerült. Most, hogy még Niki sem díszíti az oldalamat a megszokottnál is nagyobb ívben kerülnek el a folyosón, miközben a büfé felé haladok. Ez nyilvánvalóan nem kerül be a kedvenc napjaim közé bár már csak 1 vagy 2 órát kellene túlélnem ahhoz, hogy a mai napnak végleg búcsút mondhassak bár már az is megfordult a fejemben, hogy hazacsörgök apunak, hogy rosszul vagyok. Bár ha azt mondanám neki, hogy a tököm kivan ezzel az egész nappal még talán akkor is azt mondaná, hogy majd leigazolja valahogy a hiányzásomat. Amikor odaérek a büféhez már azt is megbánom, hogy egyltalán reggel felkeltem, hiszen akkor sor áll előttem, hogy alig látom a büfét.
-Hát ilyen nincs.-morgolódok miközben gyorsan végigfuttatom a tekintetem a soron hátha látok valaki ismerőst. Először senki olyat nem talál a szemem, akit 10 másodpercnél tovább el tudnék viselni, így lassan megpróbálok beletörődni, hogy talán csengetésre majd sorra kerülök. Ekkor akad meg a tekintetem Noel kócos hajkoronáján, aki nagyjából a sor közepén héderel. Ő lesz az én emberem. Szinte átsétálok két kilencedikes kislányon, hogy eljussak a megváltómhoz, de még idejében félrelépnek az utamból. Teljes természetességgel állok be Noel mellé. -Köszi, hogy foglaltál helyet.-mosolygok rá. Ben mostmár biztos, hogy nincs it. Ez a két állat sosem mozog a másik nélkül a folyosón, így gyakorlatilag lényegtelenné válik, hogy megkérdezzem hogy itt van-e. Egyébként sem áll szándékomban a kelleténél több okot adni Noelnek arra, hogy belém álljon megint Ben miatt.
Általában csengő előtt pár perccel már kiindulok a teremből a tanárok mindenféle figyelmeztetése ellenére, mivel nincs kedvem az egész ebédszünetet azzal tölteni, hogy sort álljak, aztán még kaját se kapjak. Még nem csengetnek ki, mikor a büféhez érek, de már így is nagy sor áll. Megelőzök pár alsóbb évest, akik már nem is mernek beszólni nekem. Hát igen valljuk be egy igazi személyi diktatúrát építettem ki az itt töltött éveim alatt, nevezzük ezt noelizmusnak. Nem régen állok a sorban, amikor egy női hangot hallok meg magam mellől. Egy szőkésbarna hajú lány sétál mellém, s arcomra rögtön széles vigyor kúszik. Óh Ben barátom, ha most itt lenne! De hát nincs itt, kellett neki pont ma nem jönnie suliba. - Mehetsz vissza a sor végére kislány – mondom neki vigyorogva, s intek a fejemmel a sor vége felé. Úgysem hagynám, hogy elmenjen, de azért imádom húzni az agyát. Na persze neki nem olyan durván, mint a Palásti Rozi féle gyermekeknek meg akkor Ben valószínűleg ki is nyírna. Nem tudom, hogy valóban eléggé átgondolta-e Viki, hogy beálljon mellém, mert általában kedves barátom irányába táplált érzései végett szívatom kicsit, de egész jól tűri, nem úgy, mint mások a hülye beszólásaim. - És mit akarsz enni? Egy kis katona szalonnát? – kérdezem vigyorogva. Édesapám kiskoromban mindig azt mondta az apróra vágott szalonnára, hogy katonák, így ezt nem hagyhattam ki, s remélem érti a poént. Habár hogyne értené? Nagy arc a csaj és elég jól kijöttünk nyáron a közös nyaralásunk alatt, érettségi után meg kellesz ismételni csak még durvábban. Például nyáron voltak józan pillanataink, na most nem lesznek. Szépen lassan halad a sor, s mi is sorra kerülünk. Kikérek magamnak egy gyrost és egy fél literes kólát, s mikor fizetek, hagyom, hogy Viki rendeljen ezzel megállítva a mögöttünk lévő kilencedikes brigádot. Hihetetlen, hogy mennyit eszek, mégsem hízok semmit. Oké, nem vagyok egy kigyúrt állat, de így vagyok tökéletes, a tetoválásaim most mutatnak a legjobban gyönyörű testemen.
Csak rövid ideig töprengek azon, hogy vajon vágyok-e Noel társaságára egy olyan katasztrofális napon, mint a mai, hiszen valljuk be Noelhez kell egy kis türelem, hogy az ember le tudja nyelni csípős megjegyzéseit. Végül úgy döntök, hogy nem állok be a puhányok közé és teljes természetességgel libbenek a fiú mellé, akit láthatóan meg is lepett kicsit a jelenlétem. Nem tudom, hogy kerestem-e valaha a társaságát olyankor, amikor Ben nem volt mellette, de bizonyára, ha meg is történt, nem volt túl gyakori jelenség az életemben. Elvigyorodik. Persze, hogy ezt teszi, hiszen lehetőséget biztosítottam arra, hogy cseszegessen egy kicsit és még önként is jelentkeztem rá. Következő felszólítását, ha komolyan gondolná sem lennék hajlandó megtenni, viszont hülye mosolyából tudom, hogy már most kezdetét vette a szórakozása. -Inkább elvisellek, mint hogy kivárjam ezt a sort.-villantok rá egy angyali mosolyt. Soha senkinek nem beszéltem a bennem tomboló Ben mizériáról, mégis láthatóan mindenki teljes mértékben tisztában van az érzéseimmel. Nem tudom igazából, hogy ezzel a ténnyel mit is kellene kezdenem, hiszen tagadni kár, viszont nyálcsorgató kiskutyaként sem loholhatok Ben után. Viszont legalább Noel istenien szórakozik.
-Ha egy nagyobb katonát lehetne kérni az nem lenne szar.-pillantok rá. Belemegyek a játékba, hiszen játékosnak jobb lenni, mint elszenvedő alanynak. Természetesen értem mire gondol, hiszen volt gyerekszobám és édesapám is kiválóan vizsgázott, mint szülő, így ilyenek nekem sem maradtak ki, még az anyahiány ellenére sem. Miután Noel kért egy gyrost én egy szendvics és egy jeges tea mellett döntök. Meglepetésemre Noel megvárt és nem hagyott ott, hiszen a feladatát teljesítette, kajához jutottam anélkül, hogy ki kellett volna várnom a sort, de ezek szerint a poénáradat még nem ért véget. -Hogy állsz az érettségivel? Összejön vagy jövőre újrapróbálod velem?-pillantok rá elvigyorodva. Ha megbukik még osztálytársak is lehetünk, bár az elég komoly nyomot hagyna a mindennapjaimon.
Vikiről mindig is azt gondoltam, hogy elég jó nő, de sosem tudtam volna többet elképzelni vele egy kis etyepetyénél, ám mikor kiderült, hogy Ben barátomnak bejön és nem is akárhogy ezen a puszta gondolaton is már csak nevetek. Habár tényleg kurva jó alakja van Vikinek és a legtöbb lány erről csak álmodna már nem tudnék úgy ránézni, hogy többet is gondoljak a dologba. Egyszer majd összejönnek Bencével én meg kullogok mellettük harmadik keréknek. Nekem nem kell tartós kapcsolat, csak alkalmi és mostanában már abból sem sok. Elég nekem, ha a hétvégi bulikban megfektetek valakit és vége. Nem akarok semmi többet. Készségesen megvárom, míg odaadják az ételt Vikinek, és míg mellém ér. Nincs itt Ben, a többiekhez meg most nincs energiám az osztályból és legalább ezt a leányzót úgy szívatom, ahogyan csak akarom és nem lesz semmi következménye. Maximum belebokszol egyet a vállamba és együtt nevetünk. Imádom, ha valaki felhúzza magát a sértegetéseimre, de azt még jobban imádom, amikor vissza is tud szólni és mind a ketten jót derülünk az eseten. - És eddig hogy megy az elviselésem? – kérdezem tőle kuncogva. Igazából már nyáron is jól kijöttünk egymással meg előtte is, amikor beszélgettünk, habár az nem volt túl gyakori. Ben húgának és az én húgomnak az osztálytársa, így nekem azaz osztály gyerekzóna, hiába csak egy évvel fiatalabbak nálam. Olyan más Vikivel, érettebbnek tűnik vagy csak nincs bennem, azaz előítélet, mint Lucával meg Nikivel. Azt a két lányt láttuk felnőni, ráadásul a húgom amúgy is fiatalabbnak néz ki a koránál. - Egy nagyobb katonát? Honnan tudod, hogy Bennek mekkora a katonája?– kérdezem a szemöldökömet húzogatva. – Ezt célzásnak veszem, majd továbbítom a kívánságod annak a nagyobb katonának – nevetem el magam, s egyértelműen Benre utalok. Hihetetlen, én a helyében igazából tagadnám a dolgot, de nem bármi áron, viszont biztosan nem ismerném el ily’ módon sem, főleg nem a legjobb barátjának, aki köztudottan egy pöcsfej. - Remélem csak viccnek szántad – nézek rá komolyan. Sokan nem tudják elképzelni a tényt, miszerint kitűnő tanuló vagyok, s ezáltal osztályelső is, de nem érdekel. Azt hisznek, amit akarnak, csak ne hangoztassák. Néha szarul esik, hogy nem nézik ki belőlem a dolgokat, de nincs mit tenni.
Noel tipikusan az a srác, akivel az ember nem tud hosszú távon tervezni. Egyszerűen nem igényli a megállapodást és azt hiszem az ő korában, az ő adottságaival ez teljes mértékben elfogadható. Vannak lány osztálytársaim, akik ugyanezt csinálják, mint Noel, csak közben kapcsolatot szimulálnak egyszerre 4 vagy még több fiúnak. Akkor már Noel verziója kevésbé elítélendő a szememben. Nem mondom, hogy nem jutott régebben eszembe, hogy talán kavarhatnánk is, de Ben valahogy sokkal csábítóbb volt a számomra és inkább vágyok valaki komolyra, aki meghódítható, minthogy ezredik legyek valaki másnak a sorában. Megkapom a szendvicsem és valahogy máris egésznek és boldogabbnak tűnik az egész világ körülöttem. Annak ellenére, hogy komolyan be van szabályozva, hogy mikor mit eszek és mennyi edzést von maga után néha megengedek magamnak egy kósza nasizós napot, mert tudom, hogy másnap gyis duplán ledolgozom, ha kell. -Eddig? Hát még nem szaladtam el, pedig már a kaját is megkaptam...-pillantok rá majd kicsit odébb sétálok vele, hogy ne kelljen hallgatni a vergődő kilencedikeseket, hogy ki kérhet előbb kaját. Úgyis a legerősebb győz majd. Megtámaszkodok az egyik ablak párkányánál, de még nem jut idő arra, hogy harapjak is egyet, hiszen Noel máris megtalált az általa annyira kedvelt témával, ami nem más, mint a Ben iránt táplált érzelmeim. Nem tehetek nagyon mást mint hogy belemegyek a játékába, hiszen ezen kívül még annyit tehetnék, hogy megeresztek egy sértődött nevetést, bár azzal inkább csak aláadnám a lovat.
-Úgysem hiszi el, hogy szünetben csacsogok neked, pláne erről.-nézek rá egy ravasz mosollyal. Szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy Noel csak engem szivat, amikor csak lát. Biztos vagyok benne, hogy Ben is kap tőle eleget miattam, hiszen ha már én is észrevettem nyáron, hogy nem csak kóbr pillantásokat kapok tőle, akkor Noelnek is feltűnhetett. Bár a jó ég tudja. Erre lehet, hogy inkább a lányok vannak kiélezve. -Meg ne sértődj. Tudom, hogy ha valaki itt le fog érettségizni, az te vagy.-pillantok rá. Azt hiszem telibetaláltam egy olyan témát, amit érzékenyen fog fel a kis lelke, pedig csak viccelni akartam vele. Tisztában vagyok azzal, hogy Noel az egyik legjobb tanuló itt, de így legalább elterelhettem egy kicsit a figyelmét arról, hogy mennyire is akarom én Ben katonáját... Harapok egyet a szendvicsemből, hiszen a szünet is véges és nem vagyok hajlandó éhesen visszaülni az órára.
Sokszor elgondolkozom, hogy mit sportolhat Viki, hogy ilyen alakja van. Talán jóga? Pilates? Edzőterembe járna? Vagy lehet, hogy otthon a szobájában Rubint Réka DVD-ket nézve utánozza a fitneszgurut. Az utolsó gondolattól azonnal elfog a nevetés és nem bírom abbahagyni. Majdnem elejtem a gyroszom, de még idejében észbe kapok és sikerül nem elejteni a finom ételt, s vele együtt a kólát is. Az utóbbi nem olyan fontos, mert az leesik anélkül is, hogy bármi baja lenne. Én sosem edzettem túlságosan, néha rám jön ez az edzeni akarás és olyankor gőzerővel hajtom magam, de aztán rájövök, hogy lusta vagyok ehhez és abbahagyom. Nem kell attól még széthajtanom magam, hogy tesi tanár leszek. Szerintem az egyetemen bőven ráérek majd és akkor sem kellesz különböző porokat szednem a nagy izom elérése érdekében. Tökre feleslegesnek tartom, és úgy már nem lennék olyan vonzó, mint most. - Nem azért nem szaladtál még el, mert annyira velem akarsz lenni, hanem azért, mert jelenleg nincs jobb társaságod. Ben és Niki nincsenek itt. Ha nincs ló, akkor jó a szamár is elven működsz, ami felettébb sértő tud lenni. – Vannak pillanatok, amikor elég hamar sikerül megsértődnöm és olyankor általában még jobban kitöltöm a kötekedésem a velem lévő emberen és jelenesetben is így érzek. Ne számítson semmi jóra most Viki! Bal lábbal keltem és valakin le kell vezetni. - Szerinted nem hinné el nekem? Hülye vagy, ha ezt gondolod – mondom rezzenéstelen arccal, míg helyet foglalunk és el kezdem majszolni a kajámat. Sosem hazudnék Bennek, főleg nem ilyenről. Ez azaz eset, amikor a legőszintébbnek kell lennünk és nevetni a másik szerencsétlenségén vagy éppen a sikerén. Mind a kettő vicces tud lenni, attól függ, hogy állunk a dolgokhoz. - Oké – ennyi az össz-vissz mondanivalóm a számára. Nem akarok magamról beszélni, nagyon kevés az olyan ember, akiknek szoktam. Hiába vagyok jóban Vikivel, ő nem ezek közé tartozik. - Kérsz a kólából? Látni akarom, ahogy becuppantod az üveget, Ben biztosan értékelné, hogy leellenőriztem neked – nevetem el magam. Nem akarom, hogy mindenki engem figyeljen a röhögésem miatt, ezért gyrost tömök a számba és egyenesen Viki arcára nézzek, hogy lássam milyen érzelmeket váltottam ki belőle.
Sokszor gondolkozom el, hogy Noel vajon milyen szerepet tölt be az iskolában. Amikor végigsétál a folyosón sorba menekülnek el a lába elől a többiek, folyton valami baromságon töri a fejét mégis amikor egy dolgozatot odadugnak az orra elé kiválóan teljesít. Anyuci rémálma és álma egyben a srác. Mondjuk ezzel Ben is pontosan ugyanígy van. Még egyikőjüket sem tudtam teljesen eldönteni, hogy hova is tartoznak igazából. Mármint azon kívül, hogy egymáshoz, hiszen valamilyen szinten rokonlelkek. Felvont szemöldökkel pillantok Noelre, aki a semmiből tör ki nevetésben, de úgy, hogy szinte mindent szétszór a kezéből. Kicsit aggódom néha a lelki világáért, hogy ilyenkor vajon mi történhet odabent. -Jól vagy?-kérdezem még mindig felvont szemöldökökkel miközben kis távolságot tartok nehogy én is kapjak egy adagok a gyrosából, amit mellesleg elég keményen szorongat. Következő megjegyzésén talán még jobban meglepődök, mint az előbbi kirohanásán. Noel alábecsüli magát? Talán még ilyet sem látott az univerzum, és azt hiszem, hogy egy különleges pillanatnak vagyok a résztvevője. -Te jó ég Noel. Beteg vagy? Hol maradt az az istentelen egód? Szívem, ha nem lennék szívesen veled, akkor inkább egyedül lennék? Akár hiszed akár nem, de túl élek néhány napot Niki nélkül is.-pillantok rá. Tényleg nem értem mi történik most éppen vele. Megsértettem volna? Egyáltalán lehetséges ez? Vagy csak szimplán rossz napja van, de én nem fogom még jobban építgetni az önbecsülését, ez teljesen biztos.
-Majd meglátjuk.-vigyorgok rá. Ha engem szivat folyamatosan Bennel, akkor ez fordítva is igaz, így nem tartom kizártnak, hogy húzta már ilyenekkel. Persze teljesen biztos azért nem lehetek benne. Inkább ejtjük a tanulós témát, amit nem is bánok, hiszen a tények szerint ez eg kicsit érzékeny pont Noel életében, így inkább nem is basztatom tovább. Kérdésére először felvonom a szemöldökömet majd elnevetem magamat. -Ne reménykedj... te olyat nem fogsz látni tőlem.-grimaszolok egyet vigyorogva. Nem áll szándékomban ilyen részleteket kiteregetni, megmutatni Noelnek. Végülis ki vagyok én? A télapó? Nem teszek mindenkit boldoggá. Sőt talán éppen ellenkezőleg. -Inkább mesélj egy kicsit! Jelenleg hány lány szívét töröd össze egyszerre?-kérdezem kicsit pimaszul.
Annyira nem vagyok oda a suli büfés gyroszért, mert túl fűszeres a mártás és a hús, míg a kifli már szárad meg fele és az uborka is fonnyadt egy kicsit, de mégis, mikor nincs kedvem lemenni a menzára vagy szimplán csak tudom, hogy ma szar lesz a kaja, akkor ezt veszek a büfében. Talán azért van ez, mert a gyros a legnagyobb és leglaktatóbb kaja itt és nekem pont arra van szükségem. Nem akarok egész nap üresen korgó gyomorral ülni az órákon és hallgatni, hogy a tanárok mit motyognak magukban a tábla előtt oktatás címszó alatt. Némely tanár nagyon szerencsétlen és szinte már fáj nézni, hogy mit leművelnek az órákon, mert olyan szinten buták. Ilyenkor csak a fejem fogom, s úgy vagyok vele, hogy ennél még én is jobban leadnám az anyagot, amikor ilyen téren nem erősségem a magyarázás. Amikor meg már a matek tanárt is én javítom ki sosem tudom, hová kerültem. - Igen, jól vagyok – mondom még mindig nevetve, de pár másodpercen belül leállítom magam és abbahagyom. Még mindig viccesnek találom a képet, hogy Viki otthon a tévéje előtt Rubint Réka gyakorlatait utánozza, s magában suttogja, amit a fitneszguru kiabál. „Most popsira gyúrunk” vagy „belső combra edzünk”. Egyszer volt szerencsém megnézni egy videóját, mikor anya elhatározta, hogy edzeni fog, de csak ültem és fogtam a hasam a nevetéstől. Bizonyára több kalóriát égettem el, mint anya. A nevetés jó edzés. - Óh nyugodj már meg, az egóm sosem tűnik el – mosolyodom rá. – Engem aztán hol érdekel, hogy kibírsz-e Niki nélkül néhány napot? A válasz sem izgat, viszont tudom, hogy így Ben nélkül elég szar mindennapjaid lesznek – kuncogok magamban. Ha itt lenne Ben, akkor most vele lennék, míg Viki és Niki lehet néha odajönnének, de a Huszár leányzó többnyire a távolból figyelné a már majdnem olyan sármos barátom, mint én. - Elég kár, pedig biztosan szép látvány lett volna – mondom lebiggyesztett ajkakkal. Igazából nem komolyan mondtam neki, de kíváncsi lettem volna, hogy megteszi-e. Most, hogy kiderült, hogy nem egy fokkal nőtt a szememben, mert aki ilyeneket bemutat egy iskolában az bizonyára nem százas és a ribanc kategóriába sorolandó, még ha csak egy üvegről is van szó. De hát a ribancokban pont az a jó, hogy mindenre kaphatóak. Sokkal volt már dolgom. - Sosem számolom hány lánnyal vagyok éppen jóban, de hogy boldog légy megszámolom hány lánnyal beszéltem tegnap messengeren. – Közben előhúzom a telefont a zsebemből és gyorsan feloldom, s már be is lépek az alkalmazásba, hogy megszámoljam. Ügyelek arra, hogy Viki is lássa, hogy ne higgye azt, hogy túlzok. – Egy, kettő… - kezdek bele a számolásba, s a tizenhatnál abba is hagyom. – Ebből nem dugtam minddel és van aki csak éppen tegnap írt rám, viszont olyan is van, akivel már párszor összefutottam, de még csókon kívül nem volt semmi. Nem túl nagy teljesítmény jelenleg, de gyűjtöm a következő áldozataim.
by Vendég Szomb. Szept. 16, 2017 5:08 pm
Tárgy: Éhezők viadala. Noel & Viki 
