TULAJDONSÁGOK

ÉLETEM TÖRTÉNETE

Kényelmesen befészkelem magam a nappali öblös foteljében és a laptopom, valamint egy nagy tál gyümölcs társaságában élvezem a hétvégét. Első körben a titkos blogomra írok pár sort. Tavaly ilyenkor még az a mérhetetlenül mély, szexis szempár és az édes mosoly volt a fő témám, amik a Mr. „hogylehetszilyenvonzó” urasághoz tartoztak. Manapság már csak az apám új nőjéről és Happy-ről a hófehér kis uszkáromról szólnak a bejegyzéseim. Pokolian sivár az életem. Ezt a blogot a legjobb barátaimon kívül senki sem ismeri, még az a vigyorgó bájgúnár sem, aki épp a lépcsőn csörtet lefelé. És íme, Keller Levente, becenevén Levi vagy Kele a bátyám. Érthetetlen számomra, hogy lehetünk mi ketten testvérek. Magas, izmos, egy kicsit agyatlan és mégis imádják a nők. Még az egyetemre is bejutott, bár csak a testnevelés szakra. Lefogadom, hogy az életben nem olvasott mást csak khm.. olyan magazinokat. Mellette szürke kis hangyának érzem magam, nem egérnek, annyira nem vonom magamra a figyelmet.

-Nem vennél fel legalább egy pólót? – Fintorogva veszem tudomásul, hogy ma is a félmeztelen kocsi mosást választotta kikapcsolódás gyanánt. Szerintem ő az egyetlen az univerzumban, aki még soha sem használta azt a csodás találmányt, amit a pórnép kocsi mosónak hív.
-Nem foszthatom meg a szomszédokat ettől a látványtól Zitus! – Vigyorogva mutat végig magán, majd eltűnik a bejárati ajtó mögött. Csak a szemeimet forgatom a nevem becézése hallatán. De utálom, mikor Zitusnak hív! Önbizalma mindig is volt, ezt még én sem tagadhatom. Csak tudnám mire fel, mert az izmain kívül, nem sok mindent tud felmutatni. Legyek igazságos, sok lánynak nagyon is tetszenek az ilyen szívtiprók, ráadásul minimális tanulással is jól boldogul.
-Én soha, de soha nem fogok leállni egy hozzá hasonló skalpvadásszal! Ezt itt és most megfogadom! – Suttogom a lábamhoz fekvő Happy felé, de ő még csak rám sem pillant. Kényelembe helyezi magát és egy pillanat múlva már szuszogva futkározik az álmai kolbászvásárán.
-Hálátlan! – Felhúzom az orrom, de mosolyogva szemlélem a kis kedvencem, majd ismét a monitorra szegezem a tekintetem.

Nem tudok mit írni. Hármast kaptam kémiából. Úgy utálom a kémiát! Miért nem lehet legalább egy tantárgyat elcserélni a nekünk tetszőre? Jól meglennék dupla irodalommal vagy történelemmel. De nem! Kémiát kell tanulnom, amit bizonyára a pokolból felmászó, tüzet okádó, két nagy szarvval megáldott ördögfajzat talált fel, hogy ezzel kínozza a diákokat. Jól csinálta, mert ez tényleg egy kínzás! Egyetértetek?

Gyorsan pattognak ujjaim a billentyűkön, ahhoz képest, hogy épp nincs semmi sem, amiről írhatnék. Oldalra nyúlok, és addig tapogatózok a fotel melletti kis asztalon, amíg nem sikerül megtalálnom a gyümölcsöket rejtő tálat. Egy szem epret kapok ki belőle, amit azonnal az ajkamhoz emelek, majd jólesően elfogyasztok. Negyed óra sem telik el attól a perctől, hogy Kele kilépett az ajtón, de máris gyöngyöző női kacajok kúsznak be az ablak résein. Ilyen nincs! Bárcsak jobban hasonlítanék rá, ha legalább negyed annyira menne nekem is a flörtölés művészete, mint neki, nem itthon tespednék egyedül szombat délután. Már a leckéimet is megcsináltam, sőt a beadandót is megírtam unalmamban. Ha így fojtatom, akkor száz év múlva sem fog megváltozni a helyzetem! Inkább elnézek az egyik buliba. Nem ma, majd a jövő héten. Igen! A jövő héttől kezdve teljesen új életet fogok élni!