Szombat délután van, és mivel a házikat úgy is a suliban szoktam lemásolni valakiről, ezért úgy gondoltam, hogy inkább kimegyek a legjobb haverommal a Hősök terére kicsit. Ott úgy is már olyan régen votlam, főleg mivel Rákoshegyen lakok onnan pedig kicsit messze van. Bemenni az Örsre, akkor metró, áhh, nem akartam ezzel foglalkozni, most viszont unatkozok. Írtam is Noelnek sms-t, hogy találkozzunk az Őrsön és menjünk be a belvárosba szórakozni kicsit. Nem is lepődtem meg amikor beleegyezett, tudtam, hogy igent fog mondani, hiszen ő az az ember aki benne van minden hülyeségben. Nem véletlenül vagyunk olyan jóba, én is szeretek minden őrültséget csinálni, főleg mivel emlékezetessé akarom tenni a gimis éveimet, főleg az utolsóról. A végzős évemet olyanra akarom, hogy amikor 5-10 év múlva vissza gondolok rá, akkor jót nevessek rajta, hiányozzanak ezek az idők és az emberek. A tanárok már amúgy is megjegyeztek maguknak, főleg Vladár akinél eléggé kihúztam a gyufát, de pechére normálisan - viszonylag - viselkedek az óráján, így a kis csínyemen kívül nem nagyon lehet rám panasza. Szerencsére a rajzhoz is van tehetségem, így még jobban beloptam magamat a szívébe, de persze azt nem mondanám, hogy nem tartogatok neki még meglepetéseket. Kb fél óra alatt be is érek az Őrsre, ahol a metró kijáratnál megpillantom Noelt. Oda megyek hozzá és mosolyogva köszönök neki, majd veszek bérletet, mert tegnap lejárt a hülye, aztán fel is szállunk a metróra. - A végén még azt fogják hinni, hogy járunk, annyi időt töltünk együtt. - mondom nevetve, mert kicsit abszurd, hogy köztünk bármikor is több legyen, mint barátság. A legjobb barátom, még is van egy-két olyan ember, aki olyan teóriákat állított fel, hogy mi ketten járunk egymással.
Az évek során Ben mellett Rami azaz ember az osztályból, akivel még szorosra sikerült kovácsolni a kapcsolatunk. Ez semmi romantikust nem jelentett soha, legalábbis az én részemről nem, ha a leányzóéról meg igen, az számomra örök rejtély marad. Persze nem olyan nekem, mint Ben, de nem sokkal marad el utána. Emlékszem, amikor kicsesztünk Vladárral jó pár alkalommal és Máday sem volt ezek alól kivétel, a többi tanárról nem is beszélve. Talán Gaál Andor az egyetlen, aki ellen még semmit nem tettem az évek során, sőt még be sem szóltam neki. Talán azért, mert túlságosan nagy a tiszteletem iránta, ami tőlem hatalmas szó, mivel magamon kívül nem sok embernek adom meg ezt. Gondolkoztam, hogy kocsival megyek ki a Hősök terére, ahol Ramival találkozom, de végül elvetettem az ötletet, mivel ki tudja, hogy nem-e egy ivászattal zárjuk a napot, mint én általában szoktam. A döntésem végül arra esett, hogy otthonról kibuszozok, és maximum valahogy hazatévedek. Ha nagyon szar állapotban lennék, felhívom apát, amire nem hiszem, hogy sor fog kerülni több okból is. Az első az lenne, hogy nem inni jöttünk, hanem szórakozni kicsit és nem Rami azaz ember, akivel nagyon szét szoktam baszni magam, hanem Ben. Megbeszéltük, hogy a metró kijáratnál találkozunk, így készségesen odasétálok már cigivel a kezemben. Nem sok idő telik el és Rami is odajön. Megvárom, míg vesz magának bérletet, s addig elszívom a cigim. Nem sokkal ezután felszállunk a metróra, ami ezúttal is tömve van emberekkel. Ilyen helyeken utálom a tömeget. Még szerencse, hogy ősz van és az idő kezd kissé rosszabbá fordulni, így nem nyomódnak hozzám kövér, izzadt pasasok. - Nem hiszem, hülyeség lenne azt gondolni – rántom meg a vállam, s a metró meg is áll, mi pedig kiszállhatunk. - Akkor tartjuk magunkat az eredeti tervhez? – kérdezem, s rá is gyújtok egy másik szál cigire. Nem sokáig bírom ki, hogy ne dohányozzak és ez az idő múlásával csak rosszabbodik. – Kérsz egyet vagy neked is van?