Az idő talán még sosem telt ilyen lassan. A kádban fekszem, és hallgatom a Bathbomb pezsgését a gőzölgő, habzó vízben. A galaxy bathbombot használom most, a kedvencem, bár apa mindig furán néz rám, amikor meglátja a víztükrön úszó vastag csillámréteget. Most viszont nincs itthon, és amit nem lát, az nem fáj neki. Kintről hallom az undorító fenevad kaparászását, rágcsálását, és forró habok ide vagy oda, kiráz a hideg tőle. Kinyúlok a mosógépre helyezett laptophoz, és bekapcsolom az új sorozatot a netflixen. Hihetetlen, hogy egy ilyen szörnyen buta alapsztoriból, hogy egy modell a halála után a mennyből visszakerül egy túlsúlyos ügyvéd testébe, milyen komoly társadalomkritikát tudnak kicsiholni. Meg hát mindig is szerettem az bíróságos ügyvédes történeteket, egy ideig kacérkodtam a gondolattal, hogy ilyen pályán helyezkedek el. Kép rész is lemegy, mire hallom, nyílik az ajtó és Ábel belép a lakásba. Kipattanok a vízből, gyorsan megszárítkozom és felkapom a ruháimat, készen arra, hogy a minden tiszta jelre kirobbanjak innen és megpörgessem a hős lovagot. Pontosan ez történik két perc várakozás után, de azért a pörgetés előtt megvárom amíg a konyhában megmossa a kezét, mert az ért fújfúj patkány. Fejemet a vállára helyezve mosolygok lehunyt szemmel. - Megmentettél. - érezheti a galaxist, haha és a csillámokat rajtam de nem hinném, hogy problémája lenne vele - Maradj egy picit, apa még egy ideig nem ér haza. egy apró puszit adok a nyakára, majd eltávolodok, hogy láthassam az arcát. Örülök a jelenlétének, de valahogy legbelül mégis szürke a hangulatom. Tudom, hogy szeret engem és én is őt, de mintha én csak megjátszanám ezt az egészet, mivel képtelen vagyok felvállalni ki is vagyok... Kik is vagyunk.
We've been making shades of purple out of red and blue
Mikor belépek a lakásba rögtön meglátom a probléma - meglepően nem is annyira kicsi - okozóját. Éppen jó ízűen falatozott a kredencen hagyott nyitott müzlis dobozból. Az ajtó csapódására először csak felemelte a fejét, körbe szimatolhatott, majd hatalmas ugrással neki iramodott az asztalnak. Megijedhetett tőlem, a hirtelen jött zajoktól, illatoktól. Az asztalról egy székre, majd onnan a földre gurul, próbálom felmérni a helyzetet, hogy melyik szögből kéne utána vetődnöm, vagy valami hasonló hősies tettet véghezvinnem, hogy megmentsem Balázs lelki nyugalmát. Engem annyira nem hatott meg a dolog, még az ilyen egy kissé gusztustalan állatkákat is megsajnálom, ezért is jelentkeztem életmentőnek. Túl lágy szívű vagyok, még neki sem szeretnék fájdalmat okozni, hiába találom azért egy kissé visszataszítónak, hogy valahogy el kell kapnom, és elcipelnem egy annyira távoli helyre, hogy - legalábbis nagyon remélem - eszébe sem jut vissza jönni ide. Végül sikerült beszorítanom a sarokba, majd a jó vastag kesztyűmet feláldozva felveszem a szőrpamacsot. Hiába van rajtam a kesztyű, a kezem természetesen szét lett karmolva. A sarkon engedem szabadjára, ahol egy ideig csak ijedten mered rám, mintha arra várna, hogy bántani fogom, majd végül vissza sem nézve ellohol. Egészen jól érzem magam, hogy ezt is sikerült megoldanom, mintha egyetlen állat megmentése annyira sokat jelentene a világnak. De nekem nagyon jól esik ez a dolog. Legalább tettem valamit. Önkéntelenül is hatalmas mosoly terül szét az arcomon, amikor Balázs végre megjelenik a fürdőszoba ajtójában. Egy picit kihúzom magam, mintha olyan nagy dolgot tettem volna. A födőtől még mindig melegség árad belőle, amitől csak jobban esik, amikor hozzám bújik. — Meg bizony — először nem tudom hova tenni a csillámlást a bőrén, de mikor a szemöldökén meglátom az összeragadt csillámokat leesik a dolog. A hüvelykujjammal odanyúlók, megpróbálom letörölni. Ekkor jövök csak rá, hogy mennyire illik a körmöm ehhez a galaxys csillámhoz. Valami hasonlót akartam elérni, bár annyira nincs kézügyességem, hogy egy kék-fehér-lila paca lett a dologból, ami csillog is. De nekem megfelel. Örülök, hogy maradhatok. Az iskola, bál meg mindennel együtt mostanában annyira keveset láttam. Hiányzott az érintése, annyira, hogy mikor belepuszil a nyakamba libabőrös leszek. Nem tetszik, mikor eltávolodik tőlem. — Persze, hogy maradok — mondom, miközben odahúzom magamhoz. Megcsókolom, behunyom a szemem, nem merem kinyitni, nem akarom, hogy elillanjon a pillanat.