Tárgy: love is friendship set on fire - Alexa&Adrián Hétf. Márc. 21, 2016 3:44 pm
Alexa & Adrián
Fáradtan ásítok egyet az irodaházból kilépve. Ma már négy kávét megittam, de mintha semmi sem lenne elég, amikor az embernek két üzleti és egy tervezői megbeszélése van. Az órámra pillantok, hogy van-e még elég időm hazaszaladni átöltözni, de nem... nincs. Gondolom, hogy Alexa is legalább olyan fitt mentálisan, mint én. Pontosan ezért készültem ma olyannal, amivel legalább jól is lakunk és a szép időnek hála még mozoghatunk is. Avagy gyorskaja (vagy lassú) az én kontómra és séta. Tudom, hogy mennyit küzd és mi mindenen van túl, hogy ott legyen ahol. Éppen ezért érzem azt, hogy adnom kell neki vissza. Főleg azért, amit a testvéreimért megtesz nap, mint nap. Nélküle nem menne. Nem is értem a pojáca exét, hogy miért mentek szét, amikor a főnyeremény volt a markában. A metró lépcsőkorlátjának támaszkodva várom, hogy felbukkanjon az égi tünemény. Szerintem egy millió emberből is könnyedén kiszúrnám őt. Felpillant rám, én pedig szélesen elvigyorodom és megvárom őt. - Hölgyem! Csatlakozna hozzám egy egészségtelen táplálékra, majd egy kellemes sétára? - kérdezem, de csak hogy utána meghajolhassak úriasan előtte és ha nincs ellenére, akkor tartom a karom, hogy belém karolhasson. - Milyen napod volt? - nézek rá. Ha másnak tenném fel a kérdést, akkor a válasz csak elsuhanna a fülem mellett, de nem... Tényleg érdekel, hogy a Szent Johanna Gimnázium ma milyen csodákkal állt elő.
Tárgy: Re: love is friendship set on fire - Alexa&Adrián Hétf. Márc. 21, 2016 6:16 pm
Egy ilyen hosszú és fárasztó nap után jót fog tenni Adrián társasága. Ő mindig olyan vidám és a jókedvét mindig sikerül rám is átragasztania. Annyira fantasztikus srác és olyan boldog vagyok, hogy a barátomnak tudhatom. Mégis néha annyira fáj, hogy nincs közöttünk ennél több. Amióta rádöbbentem, hogy nekem ő kell nem is tudok más férfira nézni. Szükségem van rá és olyan nehéz megállni, hogy el ne mondjam neki az igazat. Félek attól, hogy ő nem így érez és akkor tönkre menne minden. Abba pedig belebolondulnék. Nem tehetem tönkre a barátságunkat. Így muszáj beérnem ennyivel. Egyszer a távoli jövőben biztosan el fogom neki árulni, mert nem fogom tudni a végtelenségig magamban tartani. De most még nem lehet, gondolnom kell rá is és a húgaira is. Szükségük van rám. Megáll a metró, majd nyílik az ajtó és kiszállok. Tekintetemmel Adriánt keresem és amikor megpillantom nagyot dobban a szívem. Legszívesebben csak állnék ott és nézném, de elég hülye szitu lenne. Ahogy elindulok felé arcomra akaratlanul is egy széles mosoly kúszik. Nem tehetek róla, de ilyen hatással van rám. A közelében csak mosolyogni tudok, olyan mint a drog, mellette nem számít milyen fáradt voltam eddig, rögtön felpörgök. Csak ne lenne az egész ilyen bonyolult. - Ezer örömmel uram – felelem komoly arckifejezéssel. Meghajlására egy pukedlivel válaszolok, majd belekarolok és elindulunk. - Csak a szokásos, a gyerekek egyre elevenebbek és alig figyelnek rám. Nagyon nehéz nekik bármit is megtanítani úgy, hogy nem figyelnek az emberre. A kilencedikesekkel ma írattam dolgozatot és valami eszméletlen, hogy mennyi egyest kell kiosztanom, mert nem érdekli őket a tanulás. Sőt azt tudom mondani, hogy vannak azok a tanulok akik semmit sem tudnak és vannak akik mindent. A köztes rész pedig hiányzik. Nem tudom mivel tudnám őket ösztönözni, hogy tanuljanak. Mikor a telefonjukon és a videojátékokon kívül semmi nem érdekli őket – kicsit hosszúra sikeredett a beszámolom, de ahogy Adriánt elnézem, nem bánja. - Na és neked milyen napod volt? – fordulok felé érdeklődve.