Akár bedobhatnék egy óriási listát akkor se mutatnám be teljesen milyen is volnék. De azért igyekszem a lényegre szorítkozni. Leginkább a csend és a nyugalom jellemez. Olyan vagyok akár egy fa, ha senki nem háborgat, akkor csendben növök és nem ártok senkinek. Szeretek csendben elhatárolódni a külvilágtól, ilyenkor legtöbbször a szobámban olvasok vagy tévét nézek, külön szeretem a meséket, mert abban mindig győz a jó a gonosz felett. Ha épp nem álmodozom akkor szoktam festegetni, rajzolni, bár nem mondhatnám, hogy ebben olyan jó volnék, de nem is ez a lényeg, egyszerűen csak szeretem a fantáziámat egy papírlapon viszont látni. Nem vagyok egy kimondottan társaság kedvelő ember, persze elvagyok a barátaimmal, beszélgetünk, de jobb szeretek egyedül lenni, valahogy Én inkább úgy tudnám ezt megfogalmazni, hogy egy külön világban élek, amihez a kulcsot Én ismerem csupán. Nem szeretek tanulni, de mégis megteszem hiszen van egy álmom, szeretnék sikeres lenni az életben, ha egyszer kirepülnék a családi fészekből.Barátságos és kedves vagyok azokkal akik hozzám is azok, de idegenekkel szemben inkább félénk és visszahúzódó. Néha furának tartanak, de ez kicsit sem zavar, legalább nem olvadok bele a tömegbe, van egyéniségem. Ez az egyéniség leginkább az öltözetemben mutatkozik meg, néha képes vagyok olyan ruhát is összepasszintani a másikkal, ami senkinek se jutna eszébe, de ettől még jól néz ki. Szőkés-szürkés hajam kiengedve szeretem hordani, bár így a széllel mindig bajlódom. Szemeim szürkés-barnák amit Én különlegesnek tartok, akárcsak az egyik kedvenc könyvem főhősnőjének, nekem is hasonló szemszínem van. Magasságom nem kimondottan érdekes, egy átlagos 167 centi magas lány vagyok, a tömegből ezzel aligha tűnhetnék ki. Talán ezzel röviden el is mondtam mindent, ha valamit kihagytam akkor majd megfejtitek vagy megismerkedtek velem.
ÉLETEM TÖRTÉNETE
-Pirosat vagy kéket? Esetleg a lila? - Filózom a választási lehetőségeken sálaim közül végül ledobom az ágyamra a pirosat és a kéket is és vigyorogva tekerem nyakam köré a lila kockás sálam. Megnézem szokatlan összeállításomat a nagy tükörben és elégedetten csettintek, ma is biztosan megnéznek maguknak a suliban, sebaj, nem érdekelnek a vélemények. -Miri! Gyere, kész a reggeli! - Kiabál fel az emeletre édesanyám, de szinte alig hallom a két üvöltöző kisöcsémtől, akik a konyhában kergetőznek valószínűleg. Két 3 éves örökmozgó, szegény anya alig bír velük. Leszaladtam a táskámmal a hátamon és a konyhába lépve úgy éreztem egy igazi csatatér kellős közepén állok. Anya a kenyérpirító mellett áll és közben igyekszik figyelni az ikrekre is, a két művelet azonban nem igazán sikerül egyszerre. -Lóci, Noncsi, ne nyúzzátok anyát, miért nem játszotok a szobátokban? - A két kisfiú egyszerre fordítja felém a kis fejét és mosoly terül szét csokival maszatolt arcukon. -Mijii, Mijiii! - Kiáltják egyszerre és szaladnak hozzám, hogy átölelhessenek. -Látom elértétek, hogy reggeli előtt csokit egyetek. Ügyesek vagytok kis csibészek. - Simizem meg hirtelen szőke fejüket majd anyára pillantok. Esdeklőn kér, hogy vigyem egy kicsit ki a konyhából a srácokat, csak addig míg Robinak elkészíti a reggelijét. Kézen fogom a két csokiszörnyet és kivezetem őket a nappaliba. Még, jó, hogy korábban elszoktam készülni így még van egy fél órám indulásig, addig lefoglalom valahogy az ikreket, ahogy mindig általában. Robi, a fiúk apukája és az Én mostoha apám félig megborotválkozva lépdel le a lépcsőn, úgy fest akár egy bohóc, meg is mosolygom mire felvonja a szemöldökét és a tükörbe pillant maga mellett. Elneveti magát. Kedvelem Robit, szereti anyát, imádja az ikreket és jól kijövünk. Eleinte féltem, hogy majd nálunk is a mostoha viszony lesz, mint sok családnál, de nem, Robi úgy kezel mintha a lánya volnék és pedig mintha az Apám volna, hiszen az enyém még kiskoromban lelépett. -Jó Reggelt srácok! - Köszön mire végez a maradék borotvahab eltávolításával. A fiúk azonnal odarohannak és követelik a "reptetést" vagyis azt, hogy a megszokott reggeli programként az apjuk felemelje őket és a nappaliban mintha repülők volnának végig repüljenek. Kíváncsi leszek Robi meddig fogja a fiúkat ilyen könnyen emelgetni, nekem már így is feladat. -Robi, átvennéd a fiúk felügyeletét egy percre míg elrakom a tízóraim és besegítek egy kicsit anyának? - Kérdezem az éppen repülőemelőt játszó Robit. -Persze, menj csak mi megleszünk. - Vigyorog és épp készül arra, hogy zuhanó repülést végezzen Lócival a kanapén. Elmosolyodom majd belépek a konyhába. Anya már kirakta a tányérokat és poharakat csak a tálalás késik még. -Várj anya, segítek. - Lépek oda és az asztalra helyezem a pirítósokat és kiöntögetem hozzá a tejet. -Ma később jövök mert még beszaladok a könyvtárba. - Mondom el a programomat ahogyan azt mindig szoktam. -Jól van, de siess haza, este hat után Robival színházba mennénk és nem találtunk senkit a fiúk felügyeletére. - Sóhajt anya. Hát igen, nem könnyű két rosszcsontra bébiszittert találni, igazán kemény feladat nyugton tartani őket, majdnem lehetetlen feladat. bekapok pár falatot és iszok egy kis tejet majd a tízóraim elcsomagolása után szólok a három "gyereknek" hogy jöhetnek reggelizni. A hátamra kapom a táskám és adok egy-egy puszit az ikreknek majd intek és kilépek a házból. Egy újabb nap következik a Szent Johannában.
by Vendég Szomb. Szept. 16, 2017 5:08 pm
Tárgy: Lóczy Mira 