Éppen a péntek délutánt élveztem, amikor feltűnt Snapchaten a régi francia ismerősöm, akivel tavaly nyáron elvoltam a Riviérán. Úgyhogy most is megajándékoztam egy képpel, vagyis nem őt hanem a rendszergazdánkat. Először elkerekedett a szemem, a fene ezekbe a hülye nevekbe. Bár, ha már így alakult nem magyarázkodom, majd hétfőn, sokkal jobb az ilyet élőben, mármint azt hiszem. Persze ezzel első számú célpont leszek számára, viszont kibírom.
A csengetésre összevontam a szemöldökömet, nem vártam senkit, és igen csak megzavart a koncentrálásban, mert fogalmam se volt arról, hogy fogok ebből kimászni. Mivel teljesen felöltözni nem tudtam, így csak a köntösöm kaptam fel magamra, s úgy mentem ajtót nyitni.
- Bogdán.. – néztem fel a férfira, rám nem jellemző módon vörösödtem el, mikor megláttam a telefont a kezében rajta a képemmel.
- Teljesen véletlen volt, nem neked akartam, csak te jöttél az illető után és összekevertelek vele, kicsi a kezem. – mutattam fel a kacsómat, a telefonom meg baromi nagy, kellett nekem S6-ot vennem, és abból az Edge-t mert amúgy nem lett volna értelme az életemnek.
- Szóval csak ennyiért jöttél, hogy megmutasd milyen szőke vagyok, hogy egy Snapchat-es beszélgetést is eltudok cseszni? – kérdeztem kíváncsian.

A péntek délutánok nekem abból állnak, hogy elviselem kicsit az öcsém, utána megyek a géphez és hajnalig kockulok. Na, jött a szőke ciklon és a kukába hajította a terveimet. Nem, nem vagyok hajlandó megvárni a hétfőt sem ezzel, mert így is majd megbolondulok.
Becsengetek és várok, mikor köntösben nyit ajtót, éppen csak nem ájulok el. Jó, oké, Bogdán Márton, felnőtt ember vagy, láttál már nőt lengében, nőj fel.
- Sallai. - az arcomon kissé kaján vigyor terül el, ahogy meglátom, a pírt az arcán. Sakk-matt.
- Akkor írhattál volna annyit, hogy "sorry, mellé". - billentem félre a fejem és úgy méregetem őt, a fizikai fájdalmaim meg erősödnek. A fene esne ebbe a némberbe.
- Ha azt akartam volna, akkor rootkiteltem volna a telefonod és megnéztem volna az összes ilyen képed és móresre tanítalak. - szusszanok egyet nevetősen. - Kíváncsi voltam, hogy tényleg az van-e rajtad, ami a fotón.
Juj, őszinteségi rohamom támadt, ennek pedig nem szokott jó vége lenni...

- Mégis minek? Megvártam volna vele a hétfőt. De te keresztbe húztad a számításaimat. Na és elhitted volna, ha azt írom? – vonom fel a szemöldököm, közben arrébb állok, hogy bevonszolja a kis testét, mert hideg van, én meg szinte semmiben vagyok. Még a végén megfázok és nem mehetek dolgozni, na nem mintha annyira baj lenne. Mostanában senki nem jár a könyvtárba.
- Parancsolj, itt a telefonom, megnézheted, hogy csak azaz egy kép van benne. De így már nem is érdekes igaz? – villantok rá egy kedves mosolyt.
- Amúgy megköszönhetnéd, nem kockulsz egész hajnalban. Bár ezzel az én délutánomat is elszúrtam, vár rám az 56-os paladin. – legyintek egyet, akkor majd később, ha eltudom innen paterolni, s nem kell néznem a kaján vigyort a fején, amit miatt belemásznék a képébe. A fene vigye el, ő van nyerésben.

- Nos, egy fokkal kevésbé akarná átszakítani a gatyám egy testrészem, ha legalább megpróbálsz mentegetőzni. - vonom meg a vállam olyan lazasággal, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk, nem arról, hogy dühöngő erekcióm van. De belépek a lakásába és már a küszöb másik oldaláról kezdem el fürkészni, ahogy lekabátolok. Kuncogok egy kicsit, majd felütöm a galériájában a mappát, ami az újévi iskolai banzájon készült, bár csak pár darab van belőle, az is főleg róla készült és találok magamról egy képet premier plánban.
- Ez is gondolom teljesen véletlen. - mosolygok kicsit, majd visszaadom neki a telefont.
- 56-os? - horkantok kicsit. - Pont a legunalmasabb része az egésznek... Silithus, Un'Goro, Blasted Lands... - a vigyorom csak még kajánabb lesz. - Vagy segítsek esetleg fejlődni abban vagy te mutatnál inkább valami izgalmasat?

- Szóval, ha már ennyi elég volt, hogy a pöcköd felálljon, mi van, ha teljes ruhátlan képet kapsz? – döntöm félre a fejem egy negédes mosollyal. Mondjuk nem is kéne csodálkoznom, a francia vér segít ebben.
- Hát nem aranyos kép rólad? Elfelejtettem elküldeni, pedig normálisabb kép lenne, mint ami most van kint. – vágok vissza még mindig mosolyogva. Nem fogom hagyni magam, neki nem, még akkor is, ha nagyon igyekszek, és részben sarokba szorított.
- Bocsánat, én dolgozni járok az iskolába nem játszani. Mellesleg szoktam könyvet olvasni is. Neked sem ártana. Ó, izgalmasat akarsz látni, nem volt elég? – a vigyorom egyre szélesebb, de ha már itt van, miért ne játszhatnék vele? Mégis miattam van itt.
- Nos, szolgáld ki magad, ha képes vagy rá, vagy digitálisan jobban megy? – kérdezem pimasz kis arckifejezéssel, s véletlenül a köntös eltűnik rólam.

(18)

- Akkor visszavonulót fújtam volna a szobámba először, elfantáziálgatok a képedre és utána jövök ide. - húzom a szemeim résnyire és úgy figyelem a vonásaiban rejtő vad pimaszságot. Mit vétettem ellene?
- Hé! Mi a baj a mostanival? - gondolkodom kicsit, de rájövök, nem mosolygok a profilképemen jelenleg, majd egy morranással adom a tudtára, hogy rájöttem a gondra.
- Mert szerinted én nem dolgozom? Akkor játszom, amikor otthon vagyok. Elég olvasott vagyok, ha hiszed ha nem. Hm... nem, nem volt elég. - ha szórakozni akar velem, akkor hajrá. Nem mintha rátapadnék az ajkaira, ha ledobja a köntösét. Éééés megdől az elmélet, amint elveszíti a köntöst, én pedig feszült figyelemmel nézem, ahogy a padlón köt ki. Visszafelé pillantva pedig alaposan végigmustrálom.
- Nem tudod mit szabadítottál magadra. - a hangom kicsit rekedtes, ahogy a derekánál fogva húzom magamhoz a jobb kezemmel, hogy a bal végigsimíthassa a fenekétől kezdve a hátán át, hogy belemarkolhassak a hajába, miközben megpróbálom a napvilágot is kicsókolni belőle.

(18)

- Ez gusztustalan, mégis valahol elismerő. – hümmögök egy sort a mondatán. Kérdésére csak megvonom a vállaimat, de rájött, hogy mi baj van a mostanival, a mosolygás mindenkinek jobban áll, na jó kivéve a fogatlan homlesseknek, de akkor is.
- Dolgozol? Tegnap valaki belemászott a könyvtári gépbe, és káosz lett a rendszerezett könyveknél. – húzom össze a szemöldököm, komolyan megtudtam volna fojtani egy pohár vízben. De nem baj, itt a revans, rajtam aztán nem múlik. Ahogy sejtettem a terve, hogy ellen fog majd nekem állni, azonnal elillan, figyel, mint egy jól betanított kutyus.
- Tényleg? Mert te se tudod. – susogom elégedett cicás mosollyal, s kissé felnyögöm mikor megérzem a kezét a fenekemen majd a hajamban, felőlem durván is játszhatunk.. De nem tétlenkedek, gyors mozdulatokkal szabadítom meg a nyakkendőjétől, majd az ingétől is, végül minden lekerül róla, és rólam is.

(18)

- Őszinte ember vagyok. - rántok kicsit vállat, majd a szavaira egészen idegtépő mosolyt villantok rá. - Ó... az én voltam. Nem szeretem nézni, amikor én rohangálok, mint egy bolond, te meg a formás segged mereszted egy könyvvel.
Ha revansot akar venni rajtam, akkor itt a nagy alkalma. Most kikapcsol az agyam és mindenhol ő lakozik benne. Pucéran. Alattomos egy húzás volt tőle ez a mozdulat, de a kurva életbe, pontosan ez volt a célja.
- Azt ne hidd, hogy nem lennék képes Byront szavalni, miközben eggyé teszlek az ágyad matracával. - morgok szinte dühödten, de valójában csak túlzottan akarom. Nem igazán tudom visszafogni most magam, egy párszor elképzeltem, ahogy a könyvtárban vagy az irodámban... Meg-megrezzenek és olykor fel is nyögök, ahogy a keze a bőrömet éri. Amikor végez, felkapom őt és végigcsókolom a nyakát. - Amíg tudok gondolkodni, addig mondd el merre a háló... máskülönben itt foglak...

(18)

- Az egész délutánom rá ment, te rohadék. Kasztrálni foglak, ha belenyúlsz a gépembe. – prüszkölöm dühösen.
- Majd meglátjuk..bár Byront pont nem kedvelem. – húzom az agyát, amennyire csak tudom, és nem érdekel mi sül ki ebből, belemásztam, majd valahogy kimászom belőle. Vagy belehalok, választás sok van előttem. Ahogy felkap úgy csimpaszkodom belé, mintha az életem függne tőle. Talán nem is volt annyira véletlen a kép elküldése, hanem ezt akartam. Csalafinta módon, nyaka tekerve.
- Egyenesen. – nyöszörgöm halkan, a fene vigye el, akarom, hogy mocskos dolgokat műveljek vele, akár egész nap, s a szomszédok se érdekelnek, mert hangosak leszünk az egyszer biztos. Halkan puffan a hátam az ágyon, én meg türelmetlenül húzom magamra, az már csak a plusz dolog volt, hogy a karján szántom végig a körmömet, utána meg a hátán, s mohón tapadok az ajkaira, mintha holnap vége lennek a világnak.

(18)

- Szedd le a radmint... De most úgysem bírnál kasztrálni, akármekkora barom is vagyok. - nevetek kicsit a dühöngésén.
- Már ha hagyok neked annyi ép elmét, hogy felfogd... - incselkedek vissza, bár lehet, hogy nem is tudnék szavalni aközben. Ahogy kapaszkodik belém, már abba is bele lehetne bolondulni. De még ránk sem sötétedett igazán, lesz ez még így sem...
Egy mély mordulással jelzek vissza, hogy értettem az irányt és már viszem is arra. Nem lett volna ellenemre a falnál sem, de ami itt készülőben van, ahhoz jobb az ágy... Így is el tudom képzelni, hogy a szomszédok mit fognak rólunk hamarosan gondolni. Nem mintha érdekelne. Nem, amikor az ágyat éri a háta és mohón húz magára, amire engedelmeskedem. Sóvárogva nyöszörgök, ahogy végigmar, ahol csak, közben pedig az ajkaim után kap. Szomjazok a csókjára, de ő is hasonló elmeállapotban van. Felhúzom a térdét és hagyok neki egyetlen szusszanásnyi szünetet mielőtt birtokba venném, hogy azonnal vadul mozdulhassak benne.

(18)

Már nem válaszolok semmire se, azt is elfelejtem, hogy mi a nevem, azt éppen tudom, hogy nő vagyok, de ennyi. Ez a vadbarom a maradék eszemet is elveszi, és ezt rohadtul élvezem. Ezt már hamarabb meg kellett volna lépnem, bár lehet, hogy pont tökéletes volt ennyit várni. Fogalmam sincsen, nem tudok gondolkodni, nem is akarok, amit akarok az ő. Készségesen engedelmeskedik nekem, csupán egy vigyort bírok elereszteni, még a vak is láthatja, hogy egymásba bolondultunk, csak nem akarom elhinni, éppen ezért csókolom úgy, mintha holnap meghalnék.
- Te jó isten.. – karmolok újra végig a hátán egy hangosabb nyögéssel amit nem tudok magamban tartani, megfogok halni, miatta. A vesztemet akarja, ahogy én az övét.

(18)

Jelentéktelenné válik a haragja is, elpárolog, mintha nem is lett volna. Tudom, hogy bármikor be tud rám pöccenni, de eddig az okát nem értettem. Mintha számítana jelenleg... Ez a nő a vesztem. Jó döntés volt venni a kabátomat, amikor megkaptam a képet. Szükségem van rá, mint növénynek a napfényre.
A vigyorára csak alattomosan a hajába túrok, hogy megharaphassam az édes bőrt, ami a nyakánál feszül. Megfeszítem a hátam egy szisszenéssel, ahogy végigmar ismét. Csak felbiztat ezzel, úgy önti az olajat a tűzre, mintha kötelező lenne.
A könyökeimről a tenyereimre támaszkodom, hogy a csípője alá nyúlhassak, miközben én feltérdelek az ágyon és hevesebben folytatom.

(18)

Totálisan elvesztem, belehabarodtam, és körülbelül úgy érzem magam, mint egy végzős lány, aki mindent megkapott, amit akart. Én ezt a tökfejet akartam, még akkor is, ha a képet tényleg nem neki akartam elküldeni, az csupán a véletlennek köszönhető, ha úgy tetszik isteni beavatkozás.
Sikeresen megtalálja azt a pontot a nyakamon, ami veszettül csikis, én meg akaratlanul is felkuncogok, persze adósa nem maradok, s gyorsan eldöntöm, hogy legközelebb lejjebb reszelem a körmöm, mert hamarosan nem marad ép terület a testén, talán nem kéne kaparófának használnom. És még a plédem is egyben maradna, mivel őt már nem érem el, így muszáj volt az anyagot markolásznom tevékenysége miatt. Pedig ez még csak a kezdet, a szomszédok villannak be egy pillanatra, elég hamar elillan a gondolatfoszlány, mikor a csúcsra juttat.

(18)

Ez a nő volt a bárd a fejem fölött, amióta megláttam nagyjából. Szemtelenkedtünk egymással, de sosem hittem abban, hogy van esélyem. Mert ugyan már, mit enne egy szép és eszes szőke egy magamfajta balféken? Úgy tűnik, hogy elég sok mindent. Az érintései alatt veszek meg teljesen, értelmetlen lenne tagadnom, hogy hanyatt-homlok beleestem, már baromi régen.
A kuncogására a nyakára vigyorgok élvetegen. Ez a későbbiekben még nagyon hasznos információ lesz számomra... A körme pedig tovább szánt engem, de már csak nyögni bírok. Nekem pedig ez a gyenge pontom. A fájdalom, ami tovább korbácsolja a gyönyörömet és a vágyamat. De elevenen akarom megkínozni és végignézni, ahogy nem marad egyetlen ép kis gondolattöredéke sem tőlem. Egy mohóbb és durvább mozdulat után nagyon hangos és szaggatott nyögés szakad fel belőlem, ahogy ő megtalálja a gyönyörét. Lassítok, meg akarom így is gyötörni kicsit, de inkább látni akarom az arcát. Visszafogom magam, mert vakulásig akarom ezt művelni vele. Ahogy elcsitulnak az élvezete hullámai, úgy hajolok vissza hozzá, hogy megcsókoljam és neki simulva forduljak át vele. Tehet velem amit kedve óhajt.

(18)

Legszívesebben a nevét sikoltanám, tudatnám a világgal, hogy elvesztettem miatta az eszem, az időérzékem és egyébként mindent amit tudtam. Bár lehet, hogy sikoltottam is, csak nem emlékszem rá. Teljesen elvesztem, a gyötrésétől, amit nagyon is élvez, és én is, kár lenne tagadnom az egészet, hisz én idéztem elő.
Csók közben a hajába fúrom az ujjaimat, aztán egy macskás mosollyal nézek le rá ,mikor helyet cserél velem. Rajtam a sor, hogy megkínozzam, és a végén könyörögni fogja, hogy abbahagyjam. Körmeimet pihentetem a mellkasán pár pillanatig, aztán lassan húzom végig, egészen a hasáig, végül lehajolok hozzá egy egészen rövid csókra, amit még azelőtt megszakítok mielőtt viszonozni tudná.
Ördögi vigyor jelenik meg az arcomon, nem vagyok hajlandó még semmit csinálni, az őrjítő apró csókjaim kívül, amit egészen a hasa aljáig csinálok, de tovább nem merészkedem, csak pár csók után, hallani akarom a nyögéseit, és az átkozódását, amit csakis miattam csinál.

(18)

Én egészen biztosan a nevét nyögdöstem párszor, de ő is az enyémet ismételgeti változó hangnemben. Mintha minden mozdulatra képes lenne egészen másként kiejteni a hangokat, én pedig a teljes skálát és minden permutációt hallani akarok tőle. Észbontó ez a nő. Minden porcikája perzsel az ujjaim alatt, pedig én is forrok.
Mohón kapok rá, ahogy az ujjai a hajamba túrnak, a tarkómon pedig égnek állnak az izgalomtól és a boldogságtól a legapróbb hajszálaim. A mosolyára csak sunyi kis vigyort villantok rá, de érzem, hogy megkapom a magamét. Megmutathatja, hogy mire képes. Ha már ennyit kellett erre várni. Kéjes nyöszörgés szakad ki belőlem a körmei égető nyomaira, de csak végigsimítok határozottan a karjain, mintha tovább biztatnám. Nem bírom elkapni az ajkait, amire elégetlenkedve morranok egyet. Megfoszt magától? Démon...
A vigyorára összehúzom zihálva a tekintetem, ahogy elindul rajtam felfedezőútra az ajkaival és beharapom az alsó ajkam, hogy ne kezdjek el káromkodni vagy könyörögni neki, hogy mindegy, hogy mit, de csinálja, mert meghülyülök ennél is jobban. Aztán fogságba esem, meglehetősen édesbe és a bal kezem a hajába túr, én pedig nem bírok a nyelvemre féket kötni. Mondjuk ő sem.
- Cseszd meg, Janka... - tör ki belőlem rekedten, de nem bírom folytatni a liturgiát, ami kikívánkozna, mert más is szeretne kitörni. De belekapaszkodom a plédjébe és zihálok. Ha így folytatja, nem bírok magammal...

(18)

Sóhajai, nyögései, és morranása mind-mind elégtétellel töltenek el. Biztos vagyok benne, hogy legszívesebben követelőzne, de ott van a fránya férfi büszkeség, ami miatt még nem teszi, de rólam van szó, és amit akarok azt elérem. Pont, mint most, amikor meghallom a nevem felpillantok fel rá vidám tekintettel, de ördögi módon nem hagyom, hogy elérje a beteljesülést, még nem.
- Ugyan már. Csak kérned kell. - nevetek fel halkan, közben felülök, szórakozottan húzom végig a mutatóujjam a legbecsesebb részén, élvezem ahogy szenved, ahogy akarna engem, de nem hagyom magam. Aztán engedek saját magamnak, mert képes lennék még kínozni, viszont magamat már nem akarom kitenni a szenvedésnek.
Most már biztos vagyok benne, hogy hamarosan a szomszédok dübörögnek az ajtómon, mert amit adni fogok neki azt nem teszi zsebre, de én se.
- Remélem, nagyon örülsz. - jegyzem meg halk nyögéssel, bár még nem diktálok őrült tempót, tudom, hogy hamarosan képtelen leszek gondolkodni.

(18)

Nem akarom kimutatni, hogy őrülten vágyok rá, pedig tudja és érzi is, hogy ez az igazság. Rohadt sokat vártam erre és ki akarom élvezni minden másodpercét és mindenét. Inkább hallja a harmadik szomszéd is a kéjes szenvedésem, pedig üvölteni is tudnék most. A pillantására és arra, hogy abbahagyja, csak zaklatottan sóhajtok fel, végig a szemeibe nézve, szinte lángoló tekintettel. Most kell minden önuralmam, hogy ne teperjem le...
- Ó, ha már így nekifogtunk, akkor nem... - egy hümmögéssel kevert nyögés lesz a vége a mondatnak, amikor végighúzza rajtam az ujját. Ha már ott van, akár meg is markolhatná azzal a puha és meleg kis kezével... De éppen eléggé ki van téve a kínoknak ő is. Erőteljesen markolok a derekára, lehet holnap lesz pár ujjlenyomat rajta, de ezt most kiharcolta magának. Zihálok és nyögök, ahogy beindul, a fejem pedig beleépül a párnába valósággal.
- Ó, szerintem érzed, hogy mennyire... - nyögök vissza és nem bírok magammal, a mozdulatai az enyémekkel találkoznak, azt akarom rajtam őrüljön meg végérvényesen.

(18)
Ha szemmel ölni lehetne, már rég halott lennék, bár pucéran nem szeretnék, úgyhogy nem is kínzom tovább. Pedig megérdemelné, viszont van még időm, hogy kínozzam, ha nem is most, akkor a következő napokban, ha lesz még következő, s nem halunk bele.
Hangos nyögés hagyja el az ajkamat, mikor belemarkol a derekamba, megérdemlem, ezt is és a többi elkövetkezendő dolgot is.
- Érzem.. - hogy ezt sikoltom, vagy csak szimplán nyögöm, tényleg nem tudom. A feje mellett támaszkodom meg, legszívesebben az ajkaira tapadnék, de nem teszem, ennyi lélekjelenlétem még van, inkább csak élvezem a hangos kis nyögéseit, s a tekintetét ami miatt megfogok őrülni.
Remegve, csatakosan, terülök el szétkarmolt mellkasán, miután a fellegekbe kerülünk, megszólalni nem igazán tudok, csak zihálva, kissé sípolva veszem a levegőt.

(18)

Ha tovább kínozna valószínűleg tényleg ordítanék, mint a fába szorult féreg. De most jobb helyen vagyok amúgy is és időnk is lesz még erre. Ha rajtam múlik, egy örökkévalóságunk lesz erre. Amennyiben nem csinál ki ezzel...
Felmordulok a nyögését hallva, valahogy mindig érzékenyen érint a hangja. Akár csak szitkokat búg nekem az asztalomnál, vagy most, mikor világtalanul élvezkedik rajtam.
- Örömmel hallom... - zihálnom sikerül csak és kószán elszáll a fülem mellett a szomszéd dübörgése a falon. Hadd hallja csak mindenki, hogy Janka mennyire élvez. Nem kímél, ívbe feszül a hátam, ahogy egy szemvillanásnyi kegyelmet sem ad nekem. A nevét nyögve kerülök a mámorba, csoda, hogy eszméletemnél maradok.
Elterül rajtam, én pedig mámoros mosollyal túrok a hajába és csókolok a feje búbjára.
- Legközelebb... én leszek az... első, akinek... olyan képet küldesz... ugye? - zihálom kissé kifulladtan, de vigyorgok, mint a vadalma.

Halvány mosoly kúszik fáradt kis arcocskámra mikor a hajamba csókol. Mintha a szomszéd is dübörgött volna, és a csengő is megszólal, de egyáltalán nem érdekel, jelen pillanatban csendben vagyunk, élvezzék ki a csendet.
- Mégis..minek..az..neked? - óvatosan mozdítom a fejem, még az is megerőltető számomra.
- Mindent láttál... - nyöszörgöm halkan, ahogy visszateszem a fejem a kényelmes állapotba.
Pár percig csak csendben próbálom összeszedni a gondolataimat, és a légzésemet is normalizálni, mert lassan a tüdőm felmondja a szolgálatot.
- Egyébként is, most már csak telefonálnom, hogy felugorj hozzám.. -jegyzem meg szélesen vigyorogva.

Minden békés és boldog most. Ha nem hangzana túl nyálasan, akkor azt mondanám, hogy leült a rózsaszín köd. Végigcirógatom lustán a hátát, majd a derekán nyugtatom meg a lapát tenyeremet és nagyot sóhajtok. A kérdésére csak lepillantok rá egy vigyorral.
- Hogy megőrjíts... - válaszolom nemes egyszerűséggel, de mindenem zsibbadt, pedig szívesen felemelném a másik karom is.
- Ez teljesen igaz... és milyen alaposan. - pillantok rá megint, ahogy elkényelmesedik.
Jól esik a kis pihenés, visszatér az erő a karomba és megtudom cirógatni is így az arcát. Jogerős, hogy ezt már sokkal régebben meg kellett volna tennünk.
- Oh! Vagy úgy! - nevetek fel. - És ha én találok neked képet küldeni?

- Így is őrült vagy, velem együtt, még jobban megakarsz őrülni? - kérdezem egy pimasz mosollyal, mert ennyire telik most tőlem.
- Jobb, mint egy edzés..bár lehet az öcsédet kéne erről kérdezni.. - jegyzem meg kuncogva, szerintem ki se jön az edzőteremből, odaköltözött.
- Nos, legyek bárhol is, fél órán belül megjelenek egy ballonkabátban, ami alatt csak a fehérneműm lesz. - nyomok csókot az állára.
- Szóval..most törjük meg a gyönyörű idillt, vagy holnap mikor lelépsz? - teszem fel a kérdést, ami régóta motoszkált bennem, de most akarom tudni, hogy hogyan tovább.

- Őrültek vagyunk, ezt alaptörvénybe is lehetne foglalni! De a képért cserébe, igen szívesen... - vigyorgok rá szemtelenül vissza.
- Ha éppen nem egy proteinturmixot szlopál vagy nem gyúr, akkor megkérdezem, de elküld majd a francba, meglásd. - nevetek kicsit a gondolatra. Ja, az öcsém a konditeremben lakik. Amióta megjelent az első pattanása kábé.
- Ohó...! Ez jobban hangzik, mint akármelyik leárazás a Steamen. - így van Marcikám, villogtasd csak mekkora kocka vagy, még így aktus után is.
- Megtörni? - pillantok le rá nagy szemekkel. - Eszem ágában sincs megtörni a legjobb dolgot, ami velem történt eddig. Tudod, hogy mióta vágyom erre?

- A képért bármit, tudtam én. - ingatom meg a fejem vidáman. Rajtam nem múlik, unalmas óráiban, majd kap tőlem.
- Hm..akkor hagyjuk, elég csak rápislogni, hogy tudja az ember egy FitneszGuruval áll szemben,aki kínozza a kölyköket. - amikor bedilizik hozzám jönnek a gyerekek, mert atlasz kell, vagy más hülyeség.
- Örülök, hogy jobb vagyok, mint egy Steam leárazás, pedig valamelyik héten hatalmas leárazás volt. - és most árulom el magam, hogy nemcsak a könyveket bújom, hanem mini kocka vagyok.
- Amióta belibbentem egy szép napon az iskolába, és hülyének néztél, mert bénàztam a gépemmel informatikus létemre. Nos, kb. azóta vagyok beléd esve. - gondolkodom el egy pillanatra. Na igen ki is bökhettem volna már a dolgot.